Vacsora Szildánál

2010. április 29., csütörtök

Vasárnap délután mi is megejtettük a Tofu a tortán játék első fordulóját.
Már nagyon vártam az első találkozót a csapattársaimmal (Siccike, Szilda, Zizi) és olyan lelkesen és izgatottan készültem a vacsorára, hogy minden igyekezetem ellenére csak sikerült elkésnem, de szerencsére megvártak a lányok a finomságokkal és nem maradtam le semmiről.
Kár is lett volna lekésni a csodás vendégváró falatokról.


Első házigazdánk Szilda volt, aki még előétel előtti étekkel is készült. :-)
A bemutatkozások és az egymásra csodálkozások (Siccike nekem: "Jé, azt hittem szőke vagy!" :-) után hamar falatozni kezdtünk. Engem már a különleges limonádé is lenyűgözött, hát még utána a többféle pástétommal tálalt kenyérfalatkák. Azt hiszem, már mind egy szálig megettük őket, amikor kiderült, hogy az előétel még csak ezután következik, ezek még csak a vendégváró falatkák voltak.
Ejha, egy nap alatt nem szoktam ennyit enni, amennyi most vár még rám ezek után, úgyhogy bár minden nagyon, de nagyon finom volt, azért vissza kellett fogni magam a mennyiség terén, hogy mindent végig tudjak kóstolni. A taktika bevált, mert még a desszert is jólesően lecsúszott. :-)


A vacsora egyébként remekül sikerült, a menü fantasztikus volt, a többiek kedvesek, aranyosak, jó volt velük találkozni, beszélgetni és nagyon jól éreztük magunkat. Már alig várom a következő találkozót Zizinél.
Többet viszont most nem mesélek. Inkább olvassátok el az este élménybeszámolóját a Tofu a tortán blogon Szilda tolmácsolásában és nézzétek meg milyen csodás ételeket ettünk:

1. rész: Élménybeszámoló
2. rész: Vendégváró falatok - Limonádé, házikenyér tofusalátás szendvicskrémmel, brokkoli és kukoricapástétommal
3. rész: Előétel - Kenyérhurka póréhagymaszósszal
4. rész: Főétel- Fűszeres kuszkusszal töltött sült paprika zellerpürével
5. rész: Desszert - Lúdláb torta

Fotók: Siccike

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket