Böjt - 3. nap

"...örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket..." (1 Pét 1,6)

Tényleg egyre élesedik a szag-és ízérzékelésem.
Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy borzasztó napom volt, de szerencsére ez nem ért váratlanul, ugyanis tapasztalataim szerint nagyjából mindig ez a böjt menetrendje - legalábbis nálam. Az első néhány napban a test lázad és követeli a magáét, megindul a méregtelenítés és előfordulhatnak rosszullétek is, majd ha ez elmúlt, akkor felkavarodik a lélek, jönnek a sötét gondolatok, a kísértések és megpróbáltatások, felszínre kerülnek a megoldásra váró problémák, felerősödnek a gondok és kiéleződnek a nehézségek.
Igen, a böjt során tisztul és kiüresedik a test, de ezzel együtt a lélek is. Ezért nem mindegy, hogy mivel töltjük böjti napjainkat, miket olvasunk és mivel lakatjuk jól a megtisztult, kiüresedett lelket. Nem mindegy, hogy az Úrral vagy valami mással töltjük be a böjt során megüresedett helyet a lélekben. Éppen ezért jönnek elő a kísértések is, ahogyan több keresztény böjtről szóló írásban is olvashatjuk: megindul az Isten és az ördög harcra az ember felett, mert aki vágyódik az Isten után, aki keresi az Urat, azt a gonosz is megkörnyékezi, hogy eltérítse a menny felé vezető útról. Én mindig átélem ezt a böjtjeim során, csak mindig másképp. Néhol erősebben, néhol kevésbé, de ami közös bennük, hogy mindig olyan sötét, életellenes, sőt néha Isten-ellenes gondolataim támadnak, amik teljesen ellenkeznek Jézus tanításával, de még az én véleményemmel is, mégis gyengítik a kitartásomat a hitben, a szeretetben. Ilyenkor már szinte félek magamtól, de most már tudom, hogy ezek a gondolatok nem belőlem jönnek, csak fel kell ismerni őket és valahogyan a helyére tenni. Mit mondott erre Jézus? "Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!" (Lk 22,40)
De ilyenkor a legnehezebb imádkozni, ilyenkor a legnehezebb olvasni és megérteni a Biblia szavait, ilyenkor hatalmas erőfeszítés elmenni misére, de már rájöttem, hogy az ilyen kísértések ellen a legjobb megoldás, ha minden akaratom ellenére is megteszem ezeket, akkor is ha nem értek belőle semmit, akkor is ha éppen nem hat rám és nem tudom átélni, akkor is ha nem érzem a szentmise kegyelmeit és akkor is ha nem érzem az Úr jelenlétét. Akkor is ott kell lennem, mert hiába nem érzem, de hiszem és tudom, hogy Isten akkor is velem is van, hiszen még Jézus is megtapasztalhatta a kereszten a magányt és Istentől való elhagyatottságot. (Ld: Mt 27,46)
Ilyen meggyötört helyzetben egyébként a következő rövid ima is nagyon sokat szokott segíteni:
"Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van az Isten országa ahhoz, akinek fáj az Ő távolléte." (Részlet Arató Miklós Orbán által írt keresztútból)
Körülbelül ez jellemezte a mai napomat is.
Viszont ha sikeresen vettük ezt az akadályt ezeken a sötét napokon, akkor az utolsó néhány nap a megnyugvásé: helyükre kerülnek a dolgok, rendeződnek az emberi kapcsolatok, kisüt a nap és Ady Endrével együtt elmondhatjuk: "Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten."
De erről majd később, ha jobb napom lesz, most eléggé padlón vagyok.

Szóval, visszatérve a mai böjthöz, ez a menü jutott mára:

Reggeli: 1 ek méz
Délelőtt: 1,2 l édesköménytea
Ebéd: alma-narancs-grapefruitlé
Uzsonna: 1,2 l májvédő tea
Vacsora: uborka-póréhagymalé
Lefekvés előtt: egy bögre szenna tea


Napközben pedig rendületlenül ittam a rengeteg vizet, úgyhogy sikerült meginnom 3 liter vizet és 2,5 liter teát. Szerintem ennyit még sosem ittam egyszer sem egy nap alatt, de jól esett, nem is terhelt meg annyira, mint gondoltam.

Tegnap este viszont még fejfájással feküdtem le és ez kitartott reggelig.
Éjszaka többször is felébredtem, hogy alig bírok fordulni úgy fáj fejem. Reggel szintén úgy ébredtem, hogy alig bírtam kimászni az ágyból. Még fél órát feküdtem, de nem tudtam megmozdulni, úgy hasogatott a fejem, többi részemben pedig egy kis izomláz fészkelt tegnapról, de azt még ki lehetett bírni.
Nagy nehezen elvonszoltam magam a konyháig, kicseréltem a víztisztító kancsó szűrőjét és meglepően felüdítő volt a kristálytiszta, friss, forrás-ízű vizet megízlelni. Tényleg finom a víz. Egyből le is gyűrtem belőle fél litert és hamarosan jobban lettem tőle. Bekaptam még egy evőkanál mézet és irány a virágvasárnapi szentmise.
Sokat gondolkoztam, hogy most ministráljak-e, mert nem biztos, hogy felemelő lenne, ha kidőlnék a sorból körmenet alatt, de mivel a férjem is segédkezett a misén és engem is megláttak a gyerekek, így már nincs visszaút: ministrálnom kell velük.
Szerencsére nem volt semmi gond. Sőt, nem lettem rosszul, nem éreztem magam gyengének sem, csakúgy, mint pénteken hittanon. Örülök, hogy mentem, mert nagyon szép és felemelő volt a mise. Igaz, nagyon tompa és érzéketlen voltam lelkileg, már reggel éreztem, hogy jönnek a felhők, úgyhogy nem tudtam átélni a misét, nem tudtam figyelni sem, de még az áldozás varázsát sem éreztem ma, pedig valamilyen szinten mindig megérint. Ma nem. Ma teljes a homály.
Ez persze nem ért váratlanul, már számítottam rá és tudom, hogy ez nem is bűn, majd elmúlik, csak nagyon, de nagyon kell tudatosítani, hogy az Úr velünk van, akkor is, ha éppen nem érezzük.

Délutánra szerencsére nem volt semmilyen program beszervezve, úgyhogy reménykedtem végre néhány nyugalmas órában, hogy kicsit olvasgatok, imádkozom, pihenek, de persze ebből semmi sem valósult meg. Sorra jöttek a problémák és minden egyéb, ami normális esetben nem húzott volna fel, de most teljesen kikészített. Hiába, a böjt alatt tényleg érzékenyebb lesz az ember.
Kezdődött azzal, hogy miséről hazaérve kérdezi a férjem, hogy mi lesz az ebéd, mit fogunk enni. Mivel ő egész nagyböjtben eddig csak kenyeret evett és nem kellett főznöm, így el is felejtettem, hogy vasárnap nincs böjt és ő bizony enne. Szerencsére ilyen helyzetekre van a fagyasztóban vésztartalék, úgyhogy megoldható a dolog. Nem is ez volt a baj, hanem az, amikor közöltem, hogy én nem eszem, férjuram úgy elcsodálkozott és nem tudta a dolgot hová tenni. Felvilágosítottam, hogy harmadik napja böjtölök, de ezt már többször is mondtam neki, sőt, mindennap látja, ahogy itt facsargatom a leveket, pedig nem szoktam. Rezzenéstelen arccal válaszolta, hogy ő ezt nem tudta.
Ez egyébként mindennapos: drága férjecském soha semmit nem jegyez meg, nemcsak a velem kapcsolatosakat, de a saját dolgait is ugyanígy elfelejti, hát még másokét. Először nagyon közömbösnek tűnt nekem emiatt, mára azonban elfogadtam, hogy ilyen. Valószínű a munkában is nagyon leterhelik, így előfordulhat, hogy dolgokat nem tud megjegyezni. Már megszoktam, most viszont nagyon kiakasztott.
Majd az ebédre préselt citruskoktél finom lett ugyan, de nagyon nem esett jól. Még csak nem is volt savas, amire számítottam volna, mégsem kívántam, csak legyűrtem valahogy.

Később jöttek a szag-problémák.
Igaz, hogy vidéken lakunk kertes házban, de annyira sűrűn be van építve itt a környék, hogy nem csak a kert nagyon pici, de a szomszéd házak is néhány méterre vannak az ablakunk előtt majdnem minden oldalról. Nos, az egyik szomszédnak a konyhai szagelszívója pont a teraszunkra fújja a szagokat és bizony sokszor emiatt nyáron is be kell zárkóznom, mert a lakásba is bejön a sült hús szag, meg amilyen büdös dolgokat még enni tudnak. Ma például valami irtó büdös sült kolbász szagot nyomattak ránk egész délután. Mondanom sem kell, forgott a gyomrom tőle rendesen, úgyhogy bezárkóztam a házba.
Igen, ám, de a férjem kitalálta, hogy akkor ő készít magának sült krumplit zöldségfasírttal a fagyasztóból, természetesen az olajsütőben elkészítve, mert ő csak úgy szereti. Nagyon zavart az égetett olaj szaga, kavargott a gyomrom tőle, hányingerem lett és úgy szédültem, hogy alig bírtam menni. Szellőztetni sem egyszerű így, ha kintről meg kolbászszag jön be, úgyhogy bevonultam a kis szobába a délutáni teámmal, hogy ott vészeljem át ezeket a szagokat.
Pár perc sem telt el, hallom a férjem meglepett hangját a konyhából:
"-Ajajj, baj van!" - ezen meg sem lepődtem. Sosem lépett még be a konyhába, lehet, hogy most sem kellett volna engednem, de már mindegy volt.
Kimentem megnézni, mit művelt, de a látványtól teljesen elhűltem. Ilyet még én sem láttam. Az olajsütőből kifutott az olaj és folyt végig a fritu oldalán, a konyhapulton, a főzőlapon, de még a padlón is. Minden olajos volt, még a gyümölcscentrifugám is kapott belőle. Ilyen gyenge lelkiállapotban, mint ahogy ma voltam, ez nem sok jót váltott ki belőlem. Nagyon utálok olajos dolgokat mosogatni, hát még takarítani. Órákig suvickoltuk a konyhát mindenféle csodaszerrel, de szerintem még mindig zsíros egy kicsit. Viszont a frituból, ahogy kivettük az olajos tartályt, kiderült, hogy a még fűtőcsövekhez is befolyt az olaj és takarítani sem lehet. Onnan pedig a gép alján, ahol csak lehetett szintén folyt az olaj mindenfelé, de mire erre rájöttünk, már megint az egész konyha olyan volt, úgyhogy fogtam ezt a masinát, rátettem egy tálcára és kiraktam a kertbe. Nem foglalkozom vele többet, amúgy is utálom a szagát és úgysem használom már elég régóta. Tudom, hogy a böjt az elengedés időszaka is, úgyhogy ezennel kijelentem: elengedem ezt a vacak gépet és szívem szerint azonnal kidobnám, már úgysem tudjuk megtisztítani. Csak a férjem ragaszkodik hozzá...

Ennyi lett hát a nyugis délutánból, úgyhogy semmi kedvem sem volt már beöntéssel, ledörzsöléssel, vagy bármi egyébbel foglalkozni. Ma amúgy is nagyon érdektelen voltam mindennel szemben, olyan minden mindegy napom volt.
Estefelé még sétáltunk egy kicsit a környéken, hogy ne fázzak (ma nem is fáztam!), majd elkészítettem a zöldséglevemet vacsorára. Nagyon ínycsiklandozó volt az uborka illata és nagyon megkívántam a hagymát is, úgyhogy gondoltam uborkalé néhány karika póréhagyma levével remek lesz vacsorára. Jó is lett, de olyan erősnek éreztem most a hagymát, hogy még rosszabbul lettem tőle, mint eddig.
A esti szennatea még rátett erre egy lapáttal: nagyon nehezen gyűrtem le, de szükség volt, ugyanis most olvastam, hogy böjt alatt is ajánlott, hogy legyen kétnaponta székletünk, mert hiába nem eszünk, van minek kijönni. Ezt szennateával, glaubersóval, vagy beöntéssel lehet elősegíteni.

Szóval, nagyon rosszul vagyok még most is, mind testileg, mind lelkileg, már csak aludni szeretnék egy jót és remélem, holnap jobb napnak nézek elébe, bár az az érzésem, hogy ez a krízis még folytatódik és nem úszom meg ennyivel.