Böjt - 6. nap

2010. március 31., szerda

"Kevés az, hogy szolgám légy..." (Iz 49,6)

Köszönöm, ma remekül voltam.
Sőt, egyre jobban. Már nem szédültem, nincs émelygés, meglepően több energiám van, mint tegnap, bár még kicsit gyengébbnek érzem magam a szokásosnál, de nem számottevően. Az arcbőröm szépen kitisztult, olyan lett, mint a baba popsija. :-) Ugyan még mindig méregtelenít a szervezetem, mert egész nap szörnyű szájízem van, de ez elviselhető és természetes velejárója egy ilyen böjtkúrának. Délután óta kicsit ég a gyomrom is, amit nem igazán tudok hová tenni. Lehet, hogy nem kellett volna ennyi mindent össze-vissza zabálni?
Viszont a közérzetem, a hangulatom nagyon jó. Kicsit le is nyugodtam. Már nincs az a pár napja is tapasztalt idegeskedés és veszekedés minden miatt, nem aggodalmaskodom, bár még vannak kételyeim, de ez már más téma.

Ma ezeket iszogattam:

Reggeli: 1 ek méz

Délelőtt: 1,2 l borsmentatea
Ebéd: alma-narancs-körtelé
Uzsonna: 1,2 l hárstea
Vacsora: -


Egyre könnyebben megy le az 5,5 liter folyadék. A végére egész belejövök.
Ez a napi menetrend ivásügyileg egyébként nagyon bevált. Az utóbbi napokban nem is fáztam már, csak egy kicsit, de ezt amúgy is megszoktam. A mai gyümölcslé pedig isteni lett. Azt hiszem, az eddig alkotásaimból ez lett eddig a legjobb. Fantasztikusan összeillik ez a három gyümölcs és a színe is szemet gyönyörködtető (no nem a képen, hanem élőben!).
Lehet, hogy zöldségleveket is kéne innom egyébként, de nem nagyon kívánom. Nagyon jó illata van az uborkának a hűtőben, csodásan néz ki a káposzta is a spejzban, de jó helyen vannak ott, ahol vannak.

Méregettem magam ma is: érdekes és tanulságos az eredmény.
Tegnap óta 1,5 kilóval lettem könnyebb. Eddig ez a legmagasabb szám egyik napról a másikra. Egyébként az előkészítő szakasz alatt már két, majd a böjt alatt további három kiló ment le. Ennek nagy része egyébként majd vissza is jön, hiszen ezt nem a zsírpárnákból fogytam. Igazából ez a súly-kérdés még nem is érdekes, de a testzsírszázalékmérés azonban már igen. Pontos összehasonlító százalékokat nem tudok ugyan mondani, mert a kis szerkezet a súlyom arányában számolja a zsírszázalékot és mivel az is csökkent, így már mások az arányok.
Viszont, ahogy azt hétfőn jeleztem, megindult a zsír lebontása is, bár eléggé lassan. Na, azóta ez napról napra gyorsul, ami persze nem baj. Mint köztudott a szervezet a táplálékkal bevitt mérgeket (tartósítószerek, vegyszerek, adalékanyagok... stb.) ilyen nagy mértékben, ahogy esszük már nem tudja semlegesíteni és feldolgozni, ezért védekezésképpen, hogy ne mérgezze a szervezetet és a létfontosságú szerveket, zsírba csomagolja és úgy raktározza el. Ez az elhízás egyik, sőt szerintem legfőbb oka. Érdemes lenne megnézni, hogy néhány elhízott ember, lehet, hogy nem eszik sokat, ahogyan magukról állítják, na de az a nem sok az miből áll? Chips, kóla, vagy ilyen-olyan gyári sütemények? A fogyókúrák alatt egyébként a kevesebb bevitt kalória mellett a legtöbb rosszullét ennek köszönhető: a lebontott zsírból felszabadulnak a mérgek. Ugyanez igaz most nálam is: bontja a zsírt a szervezet - szerencsére elég hatékonyan - és így távoznak a mérgek még onnan is. Hú, de méregtelen leszek! :-)

A hittancsoportunk egyébként ma tartja a minden évben megült széder-estet.
A széder-est a zsidóknál szokásos vacsora az egyiptomi kivonulás ünnepén. Megemlékeznek arról, hogy hogyan szabadította meg őket az Úr a szolgaság földjéről. Meghatározott ételeket, meghatározott sorrendben esznek, amik között meghatározott imákkal és idevonatkozó ószövetségi részekkel emlékeznek a szabadulásra. Minden ételnek szimbolikus jelentése van. Nagyon kötött, szertartásos, de ünnepélyes és szép vacsora ez, ami egy ószövetségi részre (2Móz 12,1-14) vezethető vissza, amit maga az Úr kért így népétől.
Hogy ez a mi hittancsoportunkat miért érdekli annyira? Azért, mert a kivonulás ünnepe a zsidóknál a húsvét és mert Jézus és tanítványai zsidó lévén ezt a húsvétot ünnepelték és ezt a vacsorát tartották meg nagycsütörtökön. Ez volt maga az utolsó vacsora. (Persze a lábmosást és az Eucharisztia alapítását már Jézus tette hozzá, ez nem tartozik a zsidó szokások közé.)
Ezáltal mi nem elsősorban a kivonulásra, hanem az utolsó vacsorára emlékezünk ilyenkor, úgy, ahogyan az akkor történt a zsidó szertartások és szokások szerint. Ilyenkor eggyel több szék és teríték van az asztalnál egy gyertyával jelképezve Jézus jelenlétét. Nagyon meghitt vacsora ez és nagyon jól segít átélni a majdnem kétezer éve történt nagycsütörtöki eseményeket.
A menü egyébként (ilyen sorrendben): keserűfű (ez általában torma, saláta, retek, petrezselyem, zellerlevél, vagy ilyesmik) sós vízbe mártva, macesz vagyis pászka, harosszet, vagy magyarul tégla, ami almából, dióból és fehérborból áll, majd ezt követi a főtt tojás és a sült bárány. Ínycsiklandozó menü, igaz? :-)

Mindezt nem azért írtam le, hogy untassalak benneteket, hanem azért, mert ma az egész napom erről szólt lévén én vagyok az egyik szervező. Szerencsére azért a férjem sok intézkedést levett a vállamról, de az elméleti hátteret nekem kellett összeállítanom.
A felsorolt finomságokból (lehet, hogy valakinek az) én a keserűfüvet viszem minden évben. Érthető módon valahogy nincs kedvem tojást főzni, vagy bárány sütni. A keserűfű az nekem való feladat szokott lenni. Tavaly például, hogy jó keserű, legyen pitypangot tettem bele, de rengeteget és nemcsak a levelét, de még a virágját is. Hú, de keserű volt. Idén azért enyhítettem a dolgon, hogy kicsit megkíméljem a többiket, úgyhogy most retekből és petrezselyemből állt a saláta, ahogyan az a nagykönyvben is meg van írva.
Viszont böjt lévén nincs itthon semmi ilyesmi, így délelőtt felkerekedtem beszerezni az alapanyagokat. Kicsit tartottam ettől a sétától, mert nem a szomszédban van a bolt, de nem volt semmi gond. Nagyon kellemeset sétáltam. Kicsit éreztem, hogy gyengébb vagyok, de jólesett és nagyon felemelő volt. Ugyan esett az eső, de nekem sütött a nap. Nagyon remekül voltam, jólesett a friss levegő, a mozgás és teljesen felszabadultam. Olyan könnyűnek és boldognak éreztem magam... Úgy látszik sikerült elengednem néhány dolgot a böjt alatt.

Délután pedig elkészítettem a salátát, bár nem volt egyszerű négy csokor petrezselymet felaprítani! A petrezselyem még mindig kísért, főleg így, hogy ott volt a kezeim a között, éreztem az illatát... Nyami-nyami. Nem sok kellett, hogy beleharapjak, de beértem az illatával és elképzeltem a böjt utánra azt a csodálatos petrezselymes hagymát, amit beígértem magamnak. Egyébként tényleg nem vagyok éhes, még maga az étkezés, az étkezések megszokott rendje sem hiányzik, de azért most már úgy érzem, harapnék valamit, ha egyáltalán még tudom használni a fogaim. :-)

A nap hátralévő részében a széder-est történetéről írtam és gyűjtöttem információkat, illetve arról, hogy az egyes ételek mit jelképeznek, de ezt majd a férjem fogja megosztani a többiekkel, ugyanis ez az este része, csak eddig nem volt összegyűjtve.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy elmenjek-e, biztosan várnak és számítanak rám, de végül úgy láttam jobbnak, hogy mindenki csak nyerhet rajta, ha idén távol maradok. Mindenkinek kellemetlen, hogy a többiek esznek, én meg nézem, főleg így a szertartásosan elfogyasztott ételeknél. Már tavaly is elég furcsán jött ki, hogy a maceszig még eljutottam, de a tégla a sok fehérbor miatt már nem ízlik, aztán tojást sem kérek, az utána következő bárányból pedig pláne nem. A szertartás végeztével pedig megeszünk mindent rizzsel, krumplival, amire tavaly én már vittem magammal töltött padlizsánt, mert nem volt kedvem az előző évekhez hasonlóan krumplit enni keserűfűvel. Persze mindenkit az én vacsorám érdekelt. Tény, hogy sokkal jobban nézett ki, mint az a büdös bárány.
Idén viszont nem szerettem volna bambán végigülni a szertartást, majd a vacsorát egy kancsó vízzel. Bár még ez is elment volna, csakhogy részt vegyek az imákban, énekekben, de ha belegondolok, hogy egész este a főtt tojás és a bárány szaga vett volna körül... Na, ehhez már nem volt kedvem, hogy a böjtöm 6. napjának estéjét egy döglött büdös bárány társaságában töltsem. Bár lehet, hogy még ez is elment volna, csak így hogy egyre érzékenyebben érzem a szagokat, nem tudom, hogyan reagáltam volna és azt hiszem mindenkinek jobb, ha nem fintorgok ott egész este, ráadásul lehet, hogy még rosszul is lettem volna tőle. Úgy gondoltam, ezt most kihagyom. Jézus is elvonult negyven napra a pusztába, akkor erről az estéről, azt hiszem, én is elvonulhatok egy kicsit. Majd jövőre ott leszek és viszek magammal valami ehetőt...

Így most szabad volt az estém, kicsit ismét pihenhetek. Vettem egy jóleső fürdőt is ledörzsöléssel. Gondoltam ma beöntésre ismét, de volt székletem rendesen, úgyhogy remélve, hogy minden kijött, aminek ki kell jönnie, ez elmaradt.

Tegnap egyébként fantasztikus módon Norkával egymástól függetlenül szinte ugyanarról írtunk a böjti bejegyzésben. Nagyon együtt böjtölünk még lélekben is... Amit viszont ő említett, én meg mára szántam, az az, hogy miért is kezdtem el ezt a böjtöt és hogy mit is várok tőle. Ebben is nagyon hasonlóak vagyunk, úgyhogy le sem írom, olvassátok el nála. :-)
Na jó, azért pár gondolatot mégis.
Szóval, én is engedékenyebb voltam magamhoz az elmúlt hónapokban az étkezés terén (no, húst, sajtot meg ilyeneket azért nem ettem), kezdtem észrevenni magamon a régen elfeledett apró, kellemetlen tüneteket, mint az orrdugulás, torokviszketés, viszketés a combon, karon... stb. Lelkileg sem voltam teljesen rendben, kicsit zűrös hónapjaim voltak, valószínű ezért is kezdtem el inkább enni, mint megoldani a dolgokat. Mennyivel könnyebb és élvezetesebb ez, nem igaz? De ez nem vezet sehová, úgyhogy be kellett húzni a vészféket, méghozzá ilyen drasztikusan. Ez a böjt most helyretesz.
A másik pedig, hogy így munkanélküliként, ahogy nézegetem a rosszabbnál rosszabb, egyre inkább elborzasztóbb álláshirdetéseket, körvonalazódott bennem, hogy mit is szeretnék csinálni, mivel szeretnék foglalkozni, de a hogyanját még nem látom. Nem tudom, hogyan kezdjem el. Tudom, hogy az Úr hív erre, egyre erősebben érzem, hogy ezt kell csinálnom, de azt is tudom, hogy én nem igazán értek ehhez, hogy nincs tehetségem hozzá és emiatt hatalmas ellenállás és kétségek vannak bennem, hiába szeretném ezt csinálni. Bízom benne, hogy a böjt során Isten megajándékoz elég erővel, talentummal, kitartással és főleg alázattal, hogy el tudjam kezdeni azt, amire Ő hív.
Persze azért azt tudni kell, hogy ez nem így működik, hogy böjttel majd kicsikarom Istenből, amit szeretnék. Ő nem egy automata, hogy bedobom a böjtöt és kidobja a megoldást. Ez nem ilyen egyszerű. Sőt, a böjt nem arra jó, hogy kérjünk és kapjunk ezt-azt, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy nem azért kapunk iránymutatást, vagy bármit, mert böjtölünk.
Az Úr folyamatosan közelít felénk, mindig velünk van, mindig elhalmoz szeretetével és kegyelmeivel, csak mi nem vesszük Őt észre. El vagyunk telve evilági vágyakkal, gondolatokkal, érzésekkel és már nem vesszük észre a nagy zajban, felfordulásban, rohanásban azt a szelíd hangot, amely mindig szól hozzánk. Ha úgy érezzük elhagyott az Isten, akkor csak velünk van baj, ha úgy érezzük, hogy nem halljuk szavát, akkor csak a mi lelkünk süket. Ha nem látjuk a helyes irányt, ha nem látjuk az Úr akaratát, akkor lelki szemeink vannak behunyva.
A böjt sokat segít, hogy elcsendesedjünk, kicsit megálljunk, elengedjük a világ vágyakat, gondolatokat és egy kicsit Rá figyeljünk. A böjtben nem Isten fog megszólalni, hanem mi fogjuk végre meghallani Őt. Nagy különbség.

Az irány felől tehát nincs kétségem, de nem merek belevágni, nem merek elindulni és megtenni az első lépést. Úgy érzem, hogy az első lépés olyan lenne, mintha a szakadék széléről kéne egyet előre lépnem. Tényleg félek, még úgy is, hogy tudom, nem zuhanok le, mert az Úr keze megtart és felemel. Erre értettem: "Kevés az, hogy szolgám légy..." Tudom, hogy többet kellene tennem.
Miért nem lépek akkor? Talán mégsem bízom Benne eléggé? Annyi mindenben rábíztam már magam, most mégsem merek ráhagyatkozni? Mégsem hiszem, hogy megtart? Talán kevés a hitem? Az a hit, amivel gyógyítani is tudnánk és akár hegyeket is képesek lennénk elmozdítani? Inkább ne is erőt adj, Uram, ne kitartást és ne talentumot, hanem apostolaidhoz hasonlóan csak egyet kérek: "Növeld bennünk a hitet." (Lk 17,5)
Azt hiszem, ez a böjt lényege...

Böjt - 5. nap

2010. március 30., kedd

"Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?" (1Kor 6,19)

Na, végre, végre egy nyugis nap!
Ma sehová sem kellett mennem, testileg is egészen jól voltam és még az olajsütő is kellő távolságban (még mindig a teraszon) van tőlem, hogy ne zavarja köreimet. :-) Igaz, lelkileg még nem tisztult ki az ég teljesen, de már csendesedik a vihar és csendesedem én is. Nem igazán van most mondanivalóm sem...
Testileg viszont a lehetőségekhez képest jól éreztem magam. Reggel ugyan kicsit fáradtan és gyengélkedve ébredtem, de a teától és a délutáni gyümölcslétől már ez is elmúlt. Ugyan nem fogok most sportrekordokat felállítani, de a tegnapihoz képest tényleg remekül vagyok.

Így alakult a mai ivászat:

Reggeli: 1 ek méz
Délelőtt: 1,2 l májvédőtea
Ebéd: alma-lime-sárgarépalé
Uzsonna: 1,2 l csalántea
Vacsora: -


Délelőtt még tettem-vettem itthon, intéztem az apró-cseprő dolgaimat és a háziasszonyi teendőket, délután viszont sikerült egy kicsit pihennem és májpakolással együtt bebújtam a jó meleg ágyikóba, a cicák pedig dorombolva körbevettek. Kell ennél több?
Nem ide tartozik ugyan, de muszáj megmutatnom, hogy ezek a kis lurkók hogyan aludtak ma:

Azt hiszem tanulhatnánk tőlünk, hogyan kell békésen, önfeledten pihenni. Magamon is tapasztalom és biztos sokan vagyunk így vele, hogy mikor pihenhetnénk még akkor is mérgezzük a gondolatainkat mindenféle szeméttel. Ez egyrészt a tv-nek és idétlen filmeknek köszönhető, másrészt képtelenek vagyunk kikapcsolni, elengedni a napi gondokat, problémákat és még alvás közben is kattog az agyunk, hogy mit hogy kéne tenni. Tény, hogy cicáimnak az aztán az ég egy adta világon semmi gondjuk nincs azon kívül, hogy a kutya néha megrágcsálja őket, de annyira jó nézni őket, hogy így is lehet pihenni.

Ma rájöttem egyébként, milyen veszettül szerencsés vagyok, hogy nem kell se dolgoznom, se főznöm a böjt alatt. Így azért az elmúlt két nap ellenére is könnyebb a böjt. Hálás vagyok érte, hogy ilyen körülmények között böjtölhetek idén.
Viszont ha dolgoznom és főznöm kéne, akkor sem tartom megvalósíthatatlannak, hogy egy ilyenbe belevágjak. Például a munkát úgy oldanám meg, hogy szerintem márc. 15. körülre tervezném a böjtöt. Az első két napban még dolgoznék, mert az egész kibírható és akkor még nem zárkózik be az ember, akkor még nem ideges, feszült. Aztán kivennék két nap szabit valahogy a nemzeti ünnep és egy közeli hétvége környékére és máris lett még öt napom, amikor otthon, nyugodtan böjtölhetek és így egy hét napos kúrát megúsztam két nap szabival. Esetleg még egy harmadik szabadnap is jól jöhet az első felépítő napra.
A főzést pedig szerintem meg úgy oldanám meg, ha igényelné a család, hogy nem főznék. :-) Tényleg nem főznék. Nem az illatok miatt, hanem mert se kedvem, se energiám hozzá. Viszont a böjtöt megelőző néhány hétben biztosan felhalmoznék a fagyasztóban néhány egytálételt, ami bírja a fagyasztást (pl: paprikáskrumpli, pásztortarhonya, rizottó), vagy zöldségfasírtokat fagyasztanék le, amihez csak rizst, vagy krumplit kéne főznöm, így a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik.
Szóval, nem kivitelezhetetlen, csak egy kicsit több szervezést igényel.

Napok óta egyébként napi egy gyümilevet iszom.
Ez most jó így. Nem is kívánok többet. Igaz, hogy a böjt előtt még napi kettőt terveztem, de reggel még nem kívánom, este pedig már nem kívánom, úgyhogy most ez az egy lé remekül bevált. Sőt, még sok is, legalább is az elkészítését illetően. Nagyon uncsi ez a gyümölcsfacsarás és nagyon hosszadalmas. Tovább tart elkészíteni, mint azt a néhány deci levet meginni akármilyen lassan is iszom. Ma például ez volt a legnagyobb problémám, hogy már megint gyümölcslevet kell készíteni. (Mondom, hogy ma jó napom volt! :-)
Ja, és a petrezselyem és a hagyma változatlanul kísért, pedig nem is érzem az illatukat, de befészkelték magukat a gondolataimba. Nem tudom, miért pont ez a kettő, szeretem őket, de sok minden mást is szeretek még ennyire. Azt hiszem, ha már ehetek majd, valami nagyon petrezselymeset és nagyon hagymásat fogok enni. Lehet, hogy inkább egyszerűen csak egy petrezselymes hagymát? :-)

Ezenkívül más ma nem történt.
Viszont a fent is idézet bibliai idézettel futottam ma össze és megint gondolkozásra késztetett olyan téren, hogy mennyire fontos az egészségünk, mennyire kell rá figyelni, hiszen mégiscsak a lelki dolgok lennének a fontosabbak. Sokszor látok keresztény embereket, akik magasról tojnak az egészségükre, mert az úgysem számít, míg nekem elég sokat jelent. Vajon helyes ez így? Vajon ezt várja tőlem az Isten, hogy ennyire odafigyeljek arra, hogy mit eszem? Vajon nem viszem túlzásba a lelki fejlődés hátrányára? Megkaptam már néhányszor, hogy túl sokat figyelek az egészségemre és hogy túl sokat foglalkoztat a téma.
Egyáltalán van-e értelme ennek a böjtnek? Van-e értelme ennek az önsanyargatásnak? Valószínű azért is foglalkoztat ez most ennyire, mert néhány héttel ezelőtt a legutóbbi gyónásom alkalmával lelkivezetőm arra kért, hogy hagyjam abba ezt aszketizmust és foglalkozzam többet a szeretet tetteivel és inkább azon keresztül próbáljak meg embertársaim felé fordulni.
Kényes az egyensúly az biztos, de nem hiszem, hogy bármelyik is elhanyagolható lenne.

Ha Jézus 40 napra visszavonult a pusztába böjtölni, hogy az Atyával legyen, letisztázza a gondolatait, hogy tudatosítsa küldetését, hogy meghallja Isten akaratát, akkor ezzel egyben nem példát adott nekünk is, hogy mi is így tegyünk? Sokakat zavar, hogy most nem eszem pár napig, de vajon miért olyan nagy baj ez? Nem ártok vele senkinek.
A másik nyomós érv pedig, ami miatt nem elhanyagolható az egészségünk, az az, hogy a test és a lélek szétválaszthatatlan. Még a Katolikus Egyház tanítása is ez, amikor azt állítja, hogy testben támadunk fel.
Ráadásul ismeretes, hogy a böjt hatással van a lélekre is. Ugyanolyan hatással, mint a testre: tisztít, méregtelenít, gyógyít, erősít. Szétválaszthatatlan a kettő.
Ugyanígy nem mindegy tehát, hogy amikor eszünk, mit eszünk. Ami ártalmas a testnek, az árt a léleknek is (ez fordítva is igaz egyébként), legjobb példája ennek az alkoholos italok, de kicsiben ugyanez igaz a húsra, cukorra...stb. Egyébként ez azonnal érezhető például egy jó kiadós vasárnapi ebéd után. Mindenki fújtatva dől a sok kajától jobbra-balra, de kinek van kedve akkor zsolozsmázni? A túlterhelt gyomor mellett nehezen kulcsolódik imára a kéz. A túlherhelt emésztőrendszer hatására a lélek sem vágyódik Isten után. A túlsúllyal és plusz kilókkal küszködve nemcsak a test, de a lélek is elnehezedik. Nem mindegy hát, hogy mit eszünk, csak nem szabad, hogy az egészség kérdése vegye át a gondolataink felett a hatalmat.
Másik nagyon fontos érv, ami miatt vigyázni kéne testi jólétünkre, az a szeretet. Igen, a legfőbb parancs! Mert betegen, elhízottan, állandó náthával, allergiával küszködve, hogyan szolgálunk? Hogyan látjuk el szeretteinket? Hogy szeretjük őket és adunk elég figyelmet nekik, ha mindig a mi bajunkkal kell foglalkozni? Felelősséggel tartozunk másokért, szeretteinkért, gyermekeinkért és vajon eszükbe jutnak-e hozzátartozóink, amikor leülünk enni? Ha nagyon le szeretném sarkítani a dolgot, akkor úgy is mondhatnám, hogy minden egyes egészségtelen falat csak saját önzésünkből, falánkságunkból történik - őellenük.
Ezzel nem azt mondom, hogy a beteg ember nem ér semmit. Csak az szeretném hangsúlyozni, hogy igen is, nem elhanyagolható az egészségünkre való odafigyelés, de emellett nem árt tudni, hogy vannak, akiket éppen betegségükben hívott el az Úr arra, hogy szenvedéseikben és állhatatosságukban mutassák meg az Úr dicsőségét!

Ráadásul Szent Pál is mondja: "testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma". Nem mindegy hát, hogy miben lakik. A templomok szépen ki vannak díszítve, dekorálva, hogy szép, értékes és méltó legyen az Isten házára, de mint az idézetből látszik, ugyanez igaz a testünkre is. Ha vendégek jönnek, kitakarítjuk a lakást, ha közeleg a húsvét, böjtölünk és bűnbánatot tartunk, hogy megtisztítsuk testünket és lelkünket is, de ha testünk egész évben a Szentlélek temploma, miért nem fordítunk rá kicsit több figyelmet, hogy méltó lakhelye lehessen? Valószínű észre sem vesszük egyébként a sok zsírréteg és méreg alatt Isten lelkét bennünk. Sajnos egy túltáplált, sok-sok étellel teletömött testben nehéz keresni és megtalálni az Urat. Persze nem lehetetlen. Semmi sem lehetetlen, de azért nem túlzásba véve, csak kicsit odafigyelve az étkezésünkre, sokat tehetünk a lélek egészségéért is.
A gondolatmenet végére:
"Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok." (Róm 12,1)

Mára nem telt többre. Talán majd holnap.
Azt hiszem ma végre időben lefekszem szunyókálni és majd igyekszem úgy előadni ezt is, mint a cicáim. :-)

Böjt - 4. nap

2010. március 29., hétfő

"...kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre." (1Pér 1,6-7)

Ezzel az Igével ma találkoztam először, pedig ez a tegnapi folytatása. De a napom is bizony a tegnapi folytatása. Jól éreztem én, hogy nincs még vége a viharfelhőknek...

A mai nappal megkezdődött a nagyhét.
A férjem is böjtöl, ő egész héten csak pászkát eszik majd, de nagy erőt ad az is, hogy a héten az egész keresztény világ böjtöl valamilyen formában.

No, akkor nézzük először a mai itallapot:

Reggeli: 1 ek méz
Délelőtt: 1,2 l cickafarkfűtea
Ebéd: alma-lime-körtelé
Uzsonna: 1,2 l kamillatea
Vacsora: -


Tegnap este már nagyon vágytam pihe-puha ágyikómba, hogy aludjak egy jót és elfelejtsem a tegnapi cirkuszt. Ebből csak az ágyikó teljesült, mert se nem aludtam, se nem felejtettem...
Éjszaka négyszer ébredtem arra, hogy ki kell mennem a mosdóba, pedig eddig nem volt ilyen gondom a sok folyadéktól. Tény, hogy tegnap többet ittam, mint eddig, de azt hittem már mind kijött. Azzal is tisztában vagyok, hogy az uborka vízhajtó hatású, de hogy ennyire? El sem tudom képzelni, hogy egész éjszakai pisilés után hogy jutott még reggel 5 óra felé egy negyedik felkelésre! Mindenesetre így semmit nem aludtam, pihenésről pedig szó sem lehetett. A fürdőszobáig is olyan kábán botorkáltam, alig álltam a lábamon, szédelegve nekimentem mindennek, de ez nemcsak fáradtság. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Reggel fél hatkor mire elaludtam volna, el kezdett veszettül görcsölni a hasam. Annyira fájt, hogy csak összeszorított fogakkal fetrengtem egyik oldalamról a másikra. Tudtam, hogy a szennatea hatása ez, de azért azon meglepődtem, hogy ennyire erősen. Vagy csak én éreztem ennyire erősnek most? Mindenesetre fél hétkor kidobott az ágy és irány ennek a csodateának a hatását elintézni. Ennek eredményeként viszont mindenféle hasi probléma megszűnt, viszont már a WC-ről alig bírtam felállni, annyira gyengének éreztem magam hirtelen, mintha minden energiámat is kimosta volna a tea. Remegtem a lábaim, alig bírtam felegyenesedni és kimászni a fürdőszobából. Leültem az étkezőben egy székre, de még az üléshez sem volt elég erőm. Szédültem és alig bírtam megmoccani. Valahogy legyűrtem magamba egy fél pohár vizet, jól is esett, ahogy most a friss, hideg víz végigcsorog a torkomon, de jobban nem lettem tőle.

Visszafeküdni már nem lehetett, mert mára is van kötelező program: a munkaügyi központba kell mennem Budaörsre, este pedig hétfő lévén úszás és szauna vár rám édesapámmal.
Ezzel a Budaörsi látogatással csak néhány gondom van: be kell utaznom Budapestre, átcaplatok a városon, majd a másik végén kiutazom Budaörsre. Ez minimum két és fél óra, de legtöbbször három. Visszafelé ugyanennyi. Közben a munkaügyi központban állandó a tömeg, az ülőhely kevés, de még az állóhely is: már minden falfelületen támaszkodik valaki, az emberek nagy része már a terem közepén hering módjára tolong és idegeskedik, ráadásul így a sorszámra várakozás egy órája után már csak 2-3 órát kell álldogálni a levegőtlen, zsúfolt helyiségben azért, hogy eláruljam, hogy nincsen még munkám és beírjanak egy újabb időpontot, amikor majd jöhetek megint. Ez még normál állapotban is mindig megvisel, hát még most. Már előre tartottam tőle, de hát mára hívtak be, úgyhogy menni kell. Lejár a munkanélküli járadékom, úgyhogy be kell jelentkeznem.

Összeszedtem a cuccomat, de csak támolyogtam erőtlenül. Még a kevés vízzel, egy könyvel és az igazolványaimmal megrakott kis táskámat is alig bírtam a vállamra emelni, annyira rosszul voltam. Szinte nem is voltam magamnál. A vonatig alig tudtam lesétálni.
Szerencsére hamar jött a vonat, csodák csodája le is tudtam ülni. Elővettem a böjtös könyvemet, gondoltam ez könnyű olvasmány lesz, de még az olvasás sem esett jól: semmit nem fogtam fel belőle és egy idő után már összefolytak a betűk is és semmit nem láttam az írásból, csak émelyegtem veszettül.

Közben a városban odajött hozzám egy jól öltözött, idősebb hölgy, hogy kérjen pár forintot. Ez persze mindennapos már a városban, de ez más volt. Sűrűn elnézést kért, hogy ilyenre vetemedik és ez neki is nagyon kellemetlen, de csak jövőhéten fogja megkapni a munkanélküli segélyét és addig nincs mit ennie. Tényleg teljesen őszintének tűnt és tényleg nem volt ittas, drogos vagy bármi. Bármelyikünk lehetett volna, de sajnos mi is eléggé ki vagyunk számolva, úgyhogy most épp csak annyi volt nálam, amennyiből az oda-vissza utazásomat fizetem, így nem tudtam adni neki, de még ételt sem. Pedig mindig van nálam néhány falat, de a böjt alatt érthető módon nem cipelek magammal banánokat. Hiába ment el a hölgy, nagyon felkavart, amit mondott, de legfőképpen, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben van.
Eszembe jutott, hogy mesélte a férjem, hogy egy kollégája ismerőséhez is betörtek itt az utcánk végében néhány héttel ezelőtt, de nem vittek el sem tv-t, dvd lejátszót, de még a telefonokat, számítógépet, sőt még az otthon hagyott pár ezer forintot sem, hanem tudatosan a hűtőt és a spejzt rámolták ki. Elvitték a kenyeret, a lisztet, a kolbászokat, felvágottakat és mindent, ami ehető. Megélhetési bűnözés... Szörnyű, hogy idejutottunk! Eddig azért, aki akart dolgozhatott, aki meg akart élni, az megélt valahogy. Ma már tisztességes emberek sem képesek talpon maradni. Munkalehetőségek nincsenek és elborzaszt, hogy még csak nem is Afrikában vagyunk, hanem a 21. századi Európa közepén az élelmiszerfelhalmozás és túlfogyasztás kontinensén és emberek éheznek és küszködnek a napi betevőért. Még csak nem is arról van szó, hogy nem tudnak elmenni színházba, vagy nyaralni, hanem arról, hogy még enni sem tudnak. Éheznek itt a környékünkön, a közelünkben, a városunkban... És egyre több helyről hallom ezt és egyre többeket is ismerek, akik így küszködnek napról napra.
Így böjtölve talán kicsit szolidaritok velük és ma értük ajánlottam fel a napi böjtömet...

Budaörsig még néhány busszal utaztam tovább, de azokon már nem volt annyira szerencsém, hogy le tudjak ülni. Ez nagyon megviselt. Az utolsó buszon már nagyon rosszul voltam. Hányingerem volt, émelyegtem, szédültem, a gyomrom kavargott, fájt, kezem-lábam remegett és néhol a hideg rázott, néhol melegem lett és kivert a víz. Majdnem elájultam. Csak görcsösen kapaszkodtam a fenti kapaszkodóba, de csak lógtam, mert már nem álltam a lábamon. Szinte már alig tudtam magamról, nem igazán voltam tudatomnál, úgyhogy akkor tényleg megijedtem, hogy mi bajom lehet. Sosem voltam még böjt alatt ennyire rosszul, sőt máskor még az 5. és a 6. napon is dolgoztam.
Már azon gondolkoztam, hogy leszállok és leülök az útpadkára egy kicsit, hátha jobb lesz, de utána megint visszaszállni a következő buszra, az elborzasztott. Végül csak le tudtam szállni ott, ahol kell, vagyis inkább leestem a buszról, de a megállóba egyből volt egy pad és arra zuhantam, de a várva várt könnyebbülés nem következett. Semmivel sem volt több levegő ott, mint a buszon: annyira büdös, szmogos volt a levegő, hogy szinte harapni lehetett a mocskot belőle, legalábbis nekem iszonyú szennyezettnek tűnt. Nagyon rosszul voltam, de akkor eszembe jutott, hogy "az Úr nem rak ránk nagyobb terhet, mint amennyit elbírunk." (1Kor 10,13) Ez némiképp megvigasztalt. Igen, ezt is el fogom viselni valahogy.
Ittam néhány korty vizet, bár elég nehezen kívánkozott le, fújt a szél is, rázott a hideg, de azért hamarosan jobban lettem annyira, hogy elvonszoljam magam a munkaügyi központba. Hogy ott mi lesz, ha egy órát kell ismét sorba állnom sorszámért, majd még két-három órát álldogálni mire bekerülök, azt nem tudtam, csak azt, hogy "...akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el." (Iz 40,31)
Elvánszorogtam hát az épületig, beálltam a szokásos sorszámváró sorba, még meg is kérdeztem az előttem álló férfit, hogy ő is arra vár-e, de alig hangzott a válasz, már egy ott dolgozó nő hangosan körbekérdezte, hogy van-e valaki kis fehér könyvvel, aki csak dátumra vár. A sorban állt előttem még 10 ember, az előtérben, a váróban pedig már ültek-álltak 30-40-en biztosan és nem jelentkezett senki, pedig a legtöbben általában ezért jönnek. Kicsit lassan jutott el az agyamig a kérdés és el is bizonytalanodtam, mikor senki nem jelentkezett, de azért bizonytalanul jeleztem, hogy szerintem én arra várnék, amiről ő beszél. Még meg is mutattam neki a könyvecskét, hogy erről van-e szó, annyira nem értettem, hogy akkor mások mit csinálnak most itt. Egyből előkerült egy másik nő és szólt, hogy menjek be vele és már intézzük is. 10 perc múlva már indultam haza... Hihetetlen volt, még sosem végeztem így. Azóta sem értem, hogy a többiek mire vártak, meg azt, hogy az a nő is pont akkor szól, amikor beléptem. Akárki akármit mond, ez csoda. Mert csodák ma is vannak, csak nem vesszük észre őket, mert valami nagy látványos, hihetetlen dolgokra várunk, miközben mindennap megtörténnek velünk olyan dolgok, amit talán meg lehetne magyarázni másképp, hogy miért történt, de felesleges, mert az Úr keze van benne és az Ő jelenléte hatja át, még akkor is, ha csak valami apróságról van szó.
De nem volt elég ennyi, megint többet kaptam, mint amennyit kérni mertem volna. Tudtam, hogy lejárt a munkanélküli járadékom, már 9 hónapig igénybe vehettem a 6 hónap helyett, úgyhogy tisztában voltam vele, hogy innentől egy forintot sem kapok, mire kiderült, hogy még 3 hónapig elég minimális segélyre ugyan, de jogosult vagyok. Nem igazán értettem, hiszen a 6+3 hónapot már kihasználtam, de felvilágosítottak, hogy ez állandóan változik és most az van, hogy még 3 hónapig kapok valamennyit. Hát ez remek. Még az a kevés is nagyon sokat jelent most, úgyhogy nagyon örültem, vigyorogtam ott a nőnek, mint egy vadalma, mikor ezt megtudtam. Elég idiótának nézett, mert tényleg kevés összegről van szó, még magyarázkodott is szegény, hogy miért csak ennyit tudnak adni, biztosan megszokta, hogy mindenki kevesli, de én nagyon örültem neki.

Kicsit jobban is lettem.
Hazafelé más útvonalat választottam és így tudtam ülni végig. Itthon nehezen ugyan, de felmásztam valahogy a vasúttól és délre már itthon is voltam. Máskor ilyenkor szoktam megkapni a sorszámomat... Elég gyenge voltam még, alig mozgott kezem-lábam, de azért igyekeztem a délután folyamán elfogyasztani a szokásos a teákat. Préseltem egy gyümilevet is, ami most fantasztikusan jó lett. A körtelé amúgy is nagyon finom, de egy fél lime-mal hihetetlen jó íze lett. Kezdtem jobban lenni, új erőre kapni, visszatért belém az élet, még a gasztroblogokat is átböngésztem, hogy ki mit sütött-főzött az elmúlt napokban, de nem okozott gondot ételekről olvasni, vagy nézegetni a fotókat. A látvány még nem is zavar, csak az illatok csábítóak. Egy zöldséges előtt elsétálni jobban megcsiklandozza az ízlelőbimbóimat, mint egy pékségből áradó kenyérillat. Változatlanul a petrezselyem és a hagyma az, amit meg-megkívánok napközben.

Késő délután pedig közeledett az úszás ideje.
Jobban voltam ugyan, de azért elgondolkoztam, hogy el kéne-e mennem, kicsit talán jó lenne pihenni végre, végül mégis az úszás mellett döntöttem. Hát igen, ilyen az aki a sport megszállottja: kicsit vissza lehet venni, de nem lehet leállni. Úgy voltam vele, hogy most nincs kötelezően előírt 20 km, mint szombaton, annyit úszok, amennyi jólesik, ha csak két hosszt, akkor annyit és kész, nem fogok nagy ügyet csinálni belőle. Különben is ajánlatos valami egyszerű, könnyű mozgás a böjt alatt, hogy kicsit használjuk az izmainkat, hogy ne abból épüljünk le böjtölés közben, illetve a mozgás serkenti a vérkeringést, ami nemcsak a fázás ellen jó, de a mérgek kiürülését és a méregtelenítő szervek munkáját is segíti.
Néhány faluval arrébb járunk úszni, ráadásul nekem kell vezetni. Ezt mindig nagy tortúraként élem meg, elég óvatosan vezetek és nagyon félek az utakon, nem is szoktam ezt túl gyakran elkövetni, csak ilyenkor mikor rá vagyok kényszerítve, hogy eljussunk valahogy A-ból B-be itt a környéken. Aztán útközben édesapám nekem szegezte a nagy kérdést: "És meddig akarod ezt a böjtöt csinálni?"... Hoppá, hát mégiscsak olvastok! Szuper! :-)

Mire az uszodához értünk, már annyira jól voltam. Magam is csodálkoztam, hogy mekkora változás ez reggel óta. Sőt, még melegem is volt, még az arcom is kipirult. Mire átöltöztem, már határozottan éreztem, hogy melegem van és elég forró vagyok, de nemcsak az arcom, hanem már a combom is, a hasam is. "Ajjjaj, lázas vagyok"- ez volt az első gondolatom és lehet, hogy tényleg az volt, de nincs ezzel semmi baj: a böjt során lehet hőemelkedésünk, vagy lázunk is, a szervezet ezzel is segíti a méregtelenítést, a gyógyulást, a védekezést a felszabadult mérgektől, úgy ahogy a betegségeknél. Mivel tényleg csak ilyen furcsa lázas állapotot éreztem, de nem volt egyáltalán semmilyen más bajom, így bemerészkedtem a vízbe. Nagyon hideg volt, még annál is jobban. Nem csak nekem, édesapámnak is.
Az első néhány hossz során éreztem, hogy kicsit gyengébb vagyok, mint általában, de ez hamar elmúlt és végül annyira belejöttem, hogy még meg is hajtottam a végén az utolsó néhány hosszt. Nagyon jót úsztam, idén még nem is ment ilyen jól! Hihetetlen, hogy négy nap nem evés után mire képes a szervezet! Mindig elcsodálkozom ezen, hogy milyen remekül vagyunk kitalálva és milyen jól működünk, ha hagyjuk. Szerintem ez fantasztikus!

Igaz, most csak 35 percet úsztam, mert az idő is és apu is sürgetett, bár még jól esett volna több is, de inkább mentem még szaunázni. Reggel tartottam ettől a projektól, de most olyan jól voltam, hogy mindenképp szerettem volna beülni a melegbe - már csak a méregtelenítés szempontjából is jó kiegészítője ez a böjtkúrának. Ha nem esne jól, bármikor kijöhetek.
A szaunában két idősebb férfi volt csak és akaratlanul is meghallottam, hogy miről beszélnek:
"-Nem szeretem a rezgős, cupákos húst, idén már sonkát sem vettünk, mert úgysem eszi senki." - mesélte az egyik férfi, majd folytatta: "Úgyhogy hétvégén is fokhagymakrémleveset csináltunk, utána meg grillezett patisszont ettünk."
Fogalmam sincs, hogy honnan szedett ilyenkor patisszont, de nagyot nyeltem a fokhagymára, aztán még nagyobbat a patisszonra. Hú, de megkívántam. Inkább beszélt volna a rezgős húsról, az nem zavart volna, de, hogy pont hagymáról! Persze aztán még részletezte a dolgokat, de csak mosolyogtam rajta: kibírtam a túrát, kibírtam a tegnapot, túlvagyok a Budaörsi kiránduláson, az úszáson, négy nap böjtön, úgyhogy egy ilyen apróság, mint a fokhagymakrémleves, már nem ingat meg. (Pedig jaj, de szeretem a fokhagymát!)
A szaunázás nagyon jólesett, olyan jó volt ott ücsörögni a melegben, alig akartam kijönni. Néha kimásztam, lezuhanyoztam jó hideg vízzel, aztán sipirc vissza. Csudajó volt, de örülök, hogy mentem. Teljesen feldobódtam tőle, nemcsak testileg, de még lelkileg is hatott: minden mérgező gondolat, érzés elszállt belőlem abban a 20-30 percben. Hihetetlen, hogy milyen mélységeket és magasságokat tud megélni a lélek egy nap alatt!

Szerencsére a mai adag 5,5 liter folyadékot is bevágtam, bár kicsit nehezebben, mint tegnap, mert szinte egész nap úton voltam és így nehéz annyit inni.
Viszont nagyon tetszett egyik nap Norka ph-méréses kísérlete. Ezzel szemben én a súlyomat és a testzsírszázalékot mérem már az első előkészítő nap óta. Nem az érdekel, hogy mennyit fogyok, vagy hogy mennyire leszek karcsú, nem erről szól a böjt, ezt majd tavasszal rendszeressel sporttal orvosoljuk, csak nagyon kíváncsi vagyok most, hogy hogyan változik a testzsír aránya, hogy a böjt során mikor nyúl az elraktározott zsírért a szervezet, ha egyáltalán használ fel belőle. Mindennap reggel mérek és a kísérlet igen érdekes, ugyanis ma volt az első nap, hogy egy nagyon, de nagyon picit csökkent a zsírszázalékom. Eddig napokig csak fogytam, de ebből is látszik, hogy nem a zsírpárnákból, hanem az elveszített, kihajtott vízből, mérgekből, salakanyagokból és ma volt az első nap, hogy egy kevéske zsír is megmozdult, viszont a súlyom most változatlan tegnap óta.

Ennyi történt ma.
Azt hiszem, ma délelőtt volt a mélypont, most már jöhet a felemelkedés és kíváncsian várom mit tartogat még az elkövetkező néhány nap.

Böjt - 3. nap

2010. március 28., vasárnap

"...örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket..." (1 Pét 1,6)

Tényleg egyre élesedik a szag-és ízérzékelésem.
Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy borzasztó napom volt, de szerencsére ez nem ért váratlanul, ugyanis tapasztalataim szerint nagyjából mindig ez a böjt menetrendje - legalábbis nálam. Az első néhány napban a test lázad és követeli a magáét, megindul a méregtelenítés és előfordulhatnak rosszullétek is, majd ha ez elmúlt, akkor felkavarodik a lélek, jönnek a sötét gondolatok, a kísértések és megpróbáltatások, felszínre kerülnek a megoldásra váró problémák, felerősödnek a gondok és kiéleződnek a nehézségek.
Igen, a böjt során tisztul és kiüresedik a test, de ezzel együtt a lélek is. Ezért nem mindegy, hogy mivel töltjük böjti napjainkat, miket olvasunk és mivel lakatjuk jól a megtisztult, kiüresedett lelket. Nem mindegy, hogy az Úrral vagy valami mással töltjük be a böjt során megüresedett helyet a lélekben. Éppen ezért jönnek elő a kísértések is, ahogyan több keresztény böjtről szóló írásban is olvashatjuk: megindul az Isten és az ördög harcra az ember felett, mert aki vágyódik az Isten után, aki keresi az Urat, azt a gonosz is megkörnyékezi, hogy eltérítse a menny felé vezető útról. Én mindig átélem ezt a böjtjeim során, csak mindig másképp. Néhol erősebben, néhol kevésbé, de ami közös bennük, hogy mindig olyan sötét, életellenes, sőt néha Isten-ellenes gondolataim támadnak, amik teljesen ellenkeznek Jézus tanításával, de még az én véleményemmel is, mégis gyengítik a kitartásomat a hitben, a szeretetben. Ilyenkor már szinte félek magamtól, de most már tudom, hogy ezek a gondolatok nem belőlem jönnek, csak fel kell ismerni őket és valahogyan a helyére tenni. Mit mondott erre Jézus? "Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!" (Lk 22,40)
De ilyenkor a legnehezebb imádkozni, ilyenkor a legnehezebb olvasni és megérteni a Biblia szavait, ilyenkor hatalmas erőfeszítés elmenni misére, de már rájöttem, hogy az ilyen kísértések ellen a legjobb megoldás, ha minden akaratom ellenére is megteszem ezeket, akkor is ha nem értek belőle semmit, akkor is ha éppen nem hat rám és nem tudom átélni, akkor is ha nem érzem a szentmise kegyelmeit és akkor is ha nem érzem az Úr jelenlétét. Akkor is ott kell lennem, mert hiába nem érzem, de hiszem és tudom, hogy Isten akkor is velem is van, hiszen még Jézus is megtapasztalhatta a kereszten a magányt és Istentől való elhagyatottságot. (Ld: Mt 27,46)
Ilyen meggyötört helyzetben egyébként a következő rövid ima is nagyon sokat szokott segíteni:
"Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van az Isten országa ahhoz, akinek fáj az Ő távolléte." (Részlet Arató Miklós Orbán által írt keresztútból)
Körülbelül ez jellemezte a mai napomat is.
Viszont ha sikeresen vettük ezt az akadályt ezeken a sötét napokon, akkor az utolsó néhány nap a megnyugvásé: helyükre kerülnek a dolgok, rendeződnek az emberi kapcsolatok, kisüt a nap és Ady Endrével együtt elmondhatjuk: "Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten."
De erről majd később, ha jobb napom lesz, most eléggé padlón vagyok.

Szóval, visszatérve a mai böjthöz, ez a menü jutott mára:

Reggeli: 1 ek méz
Délelőtt: 1,2 l édesköménytea
Ebéd: alma-narancs-grapefruitlé
Uzsonna: 1,2 l májvédő tea
Vacsora: uborka-póréhagymalé
Lefekvés előtt: egy bögre szenna tea


Napközben pedig rendületlenül ittam a rengeteg vizet, úgyhogy sikerült meginnom 3 liter vizet és 2,5 liter teát. Szerintem ennyit még sosem ittam egyszer sem egy nap alatt, de jól esett, nem is terhelt meg annyira, mint gondoltam.

Tegnap este viszont még fejfájással feküdtem le és ez kitartott reggelig.
Éjszaka többször is felébredtem, hogy alig bírok fordulni úgy fáj fejem. Reggel szintén úgy ébredtem, hogy alig bírtam kimászni az ágyból. Még fél órát feküdtem, de nem tudtam megmozdulni, úgy hasogatott a fejem, többi részemben pedig egy kis izomláz fészkelt tegnapról, de azt még ki lehetett bírni.
Nagy nehezen elvonszoltam magam a konyháig, kicseréltem a víztisztító kancsó szűrőjét és meglepően felüdítő volt a kristálytiszta, friss, forrás-ízű vizet megízlelni. Tényleg finom a víz. Egyből le is gyűrtem belőle fél litert és hamarosan jobban lettem tőle. Bekaptam még egy evőkanál mézet és irány a virágvasárnapi szentmise.
Sokat gondolkoztam, hogy most ministráljak-e, mert nem biztos, hogy felemelő lenne, ha kidőlnék a sorból körmenet alatt, de mivel a férjem is segédkezett a misén és engem is megláttak a gyerekek, így már nincs visszaút: ministrálnom kell velük.
Szerencsére nem volt semmi gond. Sőt, nem lettem rosszul, nem éreztem magam gyengének sem, csakúgy, mint pénteken hittanon. Örülök, hogy mentem, mert nagyon szép és felemelő volt a mise. Igaz, nagyon tompa és érzéketlen voltam lelkileg, már reggel éreztem, hogy jönnek a felhők, úgyhogy nem tudtam átélni a misét, nem tudtam figyelni sem, de még az áldozás varázsát sem éreztem ma, pedig valamilyen szinten mindig megérint. Ma nem. Ma teljes a homály.
Ez persze nem ért váratlanul, már számítottam rá és tudom, hogy ez nem is bűn, majd elmúlik, csak nagyon, de nagyon kell tudatosítani, hogy az Úr velünk van, akkor is, ha éppen nem érezzük.

Délutánra szerencsére nem volt semmilyen program beszervezve, úgyhogy reménykedtem végre néhány nyugalmas órában, hogy kicsit olvasgatok, imádkozom, pihenek, de persze ebből semmi sem valósult meg. Sorra jöttek a problémák és minden egyéb, ami normális esetben nem húzott volna fel, de most teljesen kikészített. Hiába, a böjt alatt tényleg érzékenyebb lesz az ember.
Kezdődött azzal, hogy miséről hazaérve kérdezi a férjem, hogy mi lesz az ebéd, mit fogunk enni. Mivel ő egész nagyböjtben eddig csak kenyeret evett és nem kellett főznöm, így el is felejtettem, hogy vasárnap nincs böjt és ő bizony enne. Szerencsére ilyen helyzetekre van a fagyasztóban vésztartalék, úgyhogy megoldható a dolog. Nem is ez volt a baj, hanem az, amikor közöltem, hogy én nem eszem, férjuram úgy elcsodálkozott és nem tudta a dolgot hová tenni. Felvilágosítottam, hogy harmadik napja böjtölök, de ezt már többször is mondtam neki, sőt, mindennap látja, ahogy itt facsargatom a leveket, pedig nem szoktam. Rezzenéstelen arccal válaszolta, hogy ő ezt nem tudta.
Ez egyébként mindennapos: drága férjecském soha semmit nem jegyez meg, nemcsak a velem kapcsolatosakat, de a saját dolgait is ugyanígy elfelejti, hát még másokét. Először nagyon közömbösnek tűnt nekem emiatt, mára azonban elfogadtam, hogy ilyen. Valószínű a munkában is nagyon leterhelik, így előfordulhat, hogy dolgokat nem tud megjegyezni. Már megszoktam, most viszont nagyon kiakasztott.
Majd az ebédre préselt citruskoktél finom lett ugyan, de nagyon nem esett jól. Még csak nem is volt savas, amire számítottam volna, mégsem kívántam, csak legyűrtem valahogy.

Később jöttek a szag-problémák.
Igaz, hogy vidéken lakunk kertes házban, de annyira sűrűn be van építve itt a környék, hogy nem csak a kert nagyon pici, de a szomszéd házak is néhány méterre vannak az ablakunk előtt majdnem minden oldalról. Nos, az egyik szomszédnak a konyhai szagelszívója pont a teraszunkra fújja a szagokat és bizony sokszor emiatt nyáron is be kell zárkóznom, mert a lakásba is bejön a sült hús szag, meg amilyen büdös dolgokat még enni tudnak. Ma például valami irtó büdös sült kolbász szagot nyomattak ránk egész délután. Mondanom sem kell, forgott a gyomrom tőle rendesen, úgyhogy bezárkóztam a házba.
Igen, ám, de a férjem kitalálta, hogy akkor ő készít magának sült krumplit zöldségfasírttal a fagyasztóból, természetesen az olajsütőben elkészítve, mert ő csak úgy szereti. Nagyon zavart az égetett olaj szaga, kavargott a gyomrom tőle, hányingerem lett és úgy szédültem, hogy alig bírtam menni. Szellőztetni sem egyszerű így, ha kintről meg kolbászszag jön be, úgyhogy bevonultam a kis szobába a délutáni teámmal, hogy ott vészeljem át ezeket a szagokat.
Pár perc sem telt el, hallom a férjem meglepett hangját a konyhából:
"-Ajajj, baj van!" - ezen meg sem lepődtem. Sosem lépett még be a konyhába, lehet, hogy most sem kellett volna engednem, de már mindegy volt.
Kimentem megnézni, mit művelt, de a látványtól teljesen elhűltem. Ilyet még én sem láttam. Az olajsütőből kifutott az olaj és folyt végig a fritu oldalán, a konyhapulton, a főzőlapon, de még a padlón is. Minden olajos volt, még a gyümölcscentrifugám is kapott belőle. Ilyen gyenge lelkiállapotban, mint ahogy ma voltam, ez nem sok jót váltott ki belőlem. Nagyon utálok olajos dolgokat mosogatni, hát még takarítani. Órákig suvickoltuk a konyhát mindenféle csodaszerrel, de szerintem még mindig zsíros egy kicsit. Viszont a frituból, ahogy kivettük az olajos tartályt, kiderült, hogy a még fűtőcsövekhez is befolyt az olaj és takarítani sem lehet. Onnan pedig a gép alján, ahol csak lehetett szintén folyt az olaj mindenfelé, de mire erre rájöttünk, már megint az egész konyha olyan volt, úgyhogy fogtam ezt a masinát, rátettem egy tálcára és kiraktam a kertbe. Nem foglalkozom vele többet, amúgy is utálom a szagát és úgysem használom már elég régóta. Tudom, hogy a böjt az elengedés időszaka is, úgyhogy ezennel kijelentem: elengedem ezt a vacak gépet és szívem szerint azonnal kidobnám, már úgysem tudjuk megtisztítani. Csak a férjem ragaszkodik hozzá...

Ennyi lett hát a nyugis délutánból, úgyhogy semmi kedvem sem volt már beöntéssel, ledörzsöléssel, vagy bármi egyébbel foglalkozni. Ma amúgy is nagyon érdektelen voltam mindennel szemben, olyan minden mindegy napom volt.
Estefelé még sétáltunk egy kicsit a környéken, hogy ne fázzak (ma nem is fáztam!), majd elkészítettem a zöldséglevemet vacsorára. Nagyon ínycsiklandozó volt az uborka illata és nagyon megkívántam a hagymát is, úgyhogy gondoltam uborkalé néhány karika póréhagyma levével remek lesz vacsorára. Jó is lett, de olyan erősnek éreztem most a hagymát, hogy még rosszabbul lettem tőle, mint eddig.
A esti szennatea még rátett erre egy lapáttal: nagyon nehezen gyűrtem le, de szükség volt, ugyanis most olvastam, hogy böjt alatt is ajánlott, hogy legyen kétnaponta székletünk, mert hiába nem eszünk, van minek kijönni. Ezt szennateával, glaubersóval, vagy beöntéssel lehet elősegíteni.

Szóval, nagyon rosszul vagyok még most is, mind testileg, mind lelkileg, már csak aludni szeretnék egy jót és remélem, holnap jobb napnak nézek elébe, bár az az érzésem, hogy ez a krízis még folytatódik és nem úszom meg ennyivel.

Böjt - 2. nap

2010. március 27., szombat

"Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz." (Mt 6,16-18)

Próbálom magam ehhez tartani, de nem egyszerű.
Egyedül a férjem tudja (rajtatok kívül persze), hogy böjtölök, de a környezetemben nem mondtam senkinek és még csak nem is sejtik. Még a szüleim sem. Akkor aztán kapnék hideget-meleget, hogy milyen hülyeségeket találok ki megint, hogy nem vagyok normális és különben is miért ilyenekkel foglalkozom, amikor más fontosabb dolgok is lennének az életben, meg amúgy is csak tönkreteszem magam és semmi értelme ennek az önsanyargatásnak...stb. Már megkaptam párszor akkor is, amikor csak 1-1 napig böjtöltem. Tudom, hogy aggódnak értem és csak szeretetből, féltésből mondják, amit mondanak, éppen ezért jobb, ha nem tudnak erről az akcióról. Nem szeretném, hogy aggódjanak és feleslegesen idegeskedjenek miattam.

De jobb ez így. Nem kell róla mindenkinek tudnia, csak nehéz titkolni, mert ma is meg kellett tapasztalnom, hogy szinte az egész életünk az evésről szól. Állandóan azt tervezzük, hogy mikor mit eszünk. Ha úton vagyunk, akkor azt hogy hol együnk, ha találkozunk valakivel, vendégségbe megyünk vagy meglátogatunk valakit, akkor is eszünk. Folyton eszünk, sőt, már kötelező jelleggel eszünk, mert már sokan megsértődnek azon, ha nem eszem a rántott sajtból, amit nekem készítettek, holott tudják, hogy nem eszem semmilyen tejterméket. Nap, mint nap találkozom ezzel vegánként is, így a böjt alatt pedig még inkább kiéleződik ez és nehéz elkerülni az ilyen helyzeteket, kínálásokat, vendégeskedéseket úgy, hogy ne mondjam meg, hogy éppen böjtölök.
De nem mondom. Az más, hogy itt megosztom veletek, mert itt csak böjti naplót írok a tapasztalataimról, élményeimről, elsősorban ösztönzésképpen, hogy bátran belevághasson az is, aki még nem csinált ilyet és hogy a beszámolóim alapján tudja, hogy mire számíthat.
A környezetemben viszont tényleg senki nem tudja és igyekszem úgy megélni a böjti napokat, hogy ne is lássák rajtam. Nem szeretnék elismeréseket kapni, de semmiféle sérelmeket, piszkálódásokat sem. Ez úgy is az én böjtöm és úgy is csak rám tartozik, engem formál, alakít és ezt szeretném egyedül megélni - Istennel.

A mai menü így alakult:

Reggeli: -

Délelőtt: 1,2 l májvédő teakeverék (ezt már így vettem, de egyébként a következőkből áll: máriatövis termés, borsmentalevél, citromfű, közönséges párlófű virágja, orbáncfű virágja, cickafark virágja, gyermekláncfűgyökér. Szerintem nagyon finom.)
Ebéd: 3 ek. méz
Uzsonna: alma-körtelé
Vacsora: -


A program pedig egy 20 km-es teljesítménytúra volt a Börzsönyben: Nagymarosról Márianosztrára.
A túrázás nem újdonság, nem áll távol tőlem ez a táv sem, de böjtölve még sosem kirándultam, főleg ennyit. Tartottam is tőle nagyon, ráadásul egyetlen porcikám sem kívánta, de már hónapokkal ezelőtt megígértem édesapámnak, hogy elmegyek vele. Nem is volt semmi nyomós érvem lemondani, a böjtöt pedig nem szerettem volna említeni, azt meg főleg nem szeretném, hogy mások igazodjanak a böjtömhöz, úgyhogy mennem kellett, de nagyon féltem a helyzettől. Mi van, ha rosszul leszek? Mi van, ha alig bírok majd vánszorogni a végén? Hiszen már a tegnap esti sétánál is éreztem, hogy kicsit gyengébb a kezem, lábam, hogy kicsit kevesebb erő van bennem, most pedig hegyen-völgyön kellene 20 km-t teljesítenem. Semmiképp sem szeretném hátráltatni a kirándulást és gyengélkedéseimmel teher lenni, de akkor mit lehet tenni ilyen helyzetben?
Végül mégiscsak elmentem, de végig imádkoztam az utat, hogy legyen elég erőm a túrához, hogy ne hátráltassam a kirándulást, ne kelljen rám várni és hogy képes legyek teljesíteni Jézus parancsát: "ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz..."

Tegnap este egyébként alig akartam lefeküdni, egyáltalán nem voltam álmos vagy fáradt, teljesen fel voltam pörögve, pedig az első napokban mindig rengeteget alszom, sőt, ha lehetne egész nap aludnék. Ennek köszönhetően elég későn feküdtem le és ma már reggel öt előtt kelnem kellett, de úgy pattantam ki az ágyból, mintha teljesen kipihent lennék, pedig böjt alatt mindig nehezen kelek.
Reggel egyből nyelvtisztítással kezdtem. Kellett is, mert már teljes gőzzel méregtelenít a szervezetem és rengeteg felesleges anyagot választ ki a nyelven és a száj nyálkahártyáján keresztül is, főleg éjszaka, de még napközben is. Még a bőrön keresztül is méregtelenít a szervezet, így ma reggelre megérkeztek a kisebb pattanások is az arcomon.

Aztán jött a dilemma: a megszokott szendvicsek helyett mit vigyek magammal a túrára? Mi az, ami segíthet, ha esetleg rosszul lennék? Szerettem volna gyümölcslevet vinni, de annyira zakatol, zörög a gyümölcscentrifuga, hogy nem szerettem volna hajnalban ebben az élményben részesíteni a férjemet, sem a szomszédokat, ahol még kisgyerek is van. Így maradt a víz, a tea és vittem magammal még egy kevés mézet is egy kis vízzel hígítva, hogy az üvegből ki tudjam majd inni és ne kelljen kanalazni.

Odautazás közben tudtam meg, hogy édesapám keresztfia is velünk tart, így hármasban vágtunk neki a túrának.
Itt az indulás:

Szerencsére ma már nem fájt a fejem, nem volt semmi gondom testileg, teljesen jól voltam, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a túra első 4 km-e jó meredeken felfelé megy egészen az első ellenőrző pontig. Hát azt a kaptatót nem kívánom senkinek! Legalább is így a böjt második napjára nem éppen ezt terveztem volna... Alig bírtam felmászni, már pár percenként megálltam pihenni, levegőt venni, vagy ahogy ott a többieknek fogalmaztam: "Csak szétnézek kicsit, olyan szép a Duna-kanyar."

Így értünk fel a Julianus toronyhoz, amiről a túra is a nevét kapta:

Itt pedig jómagam édesapámmal a toronyban, háttérben pedig a Duna túlsó felén Visegrád a várral:

Nos, ilyen az ábrázatom két nap böjt és egy hegymenet után. Remélem, nem látszik, hogy legszívesebben otthon a pihe-puha ágyba kívánkoztam volna egy kis frissen facsart almalével. Merthogy veszettül szenvedtem az biztos, de ha már elmentem, akkor tisztességgel végigcsinálom.
Igazából az első megpróbáltatás után már nem volt akkora gond. Volt még néhány kaptató, amire nehezebben jutottam fel, mint egyébként, de nem volt vészes. A tempóval ugyan voltak problémáim, mert a fiúk úgy mentek, mint a gép, még normál állapotomban is nehéz édesapámmal tartani a lépést, most meg pláne. Azért egy kicsit lassabb, nyugodtabb túrázásban is benne lettem volna, de nem szóltam egy szót sem. Inkább elcuppogtam a mézes vizecskémet, ami most tényleg nagyon jólesett. Jó, hogy vittem.

Persze hamar feltűnt mindenkinek, hogy én, akinek mindig valamilyen ennivaló van a kezében és állandóan majszol valamit, most nem. Tényleg így van, még felhívni sem tudnak úgy, hogy éppen ne ennék, állandóan eszem valamit, legtöbbször gyümit, vagy aszalt gyümit, de egész nap. Most gyorsan szemet szúrt édesapámnak, hogy itt valami nem stimmel. Oké, oké, hogy "ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz...", de azért azt nem lehet titkolni, hogy nem eszem semmit, főleg, amikor nekem szegezik a kérdést: "Miért nem eszel? Már hányadik kulacsot veszed elő? Hoztál valamilyen kaját egyáltalán?" Gyorsan kivágtam magam, hogy majd otthon eszem, most jobban esik inni, meg ilyenek, de láttam, hogy apu nem elégedett meg a válasszal, ismer annyira, hogy ezt ne higgye el, de nem firtatta tovább, úgyhogy megúsztam ennyivel. Még mindig jobb így, mintha elárulom a böjtöt. Ugyan nem szeretnék hazudni, füllenteni emiatt senkinek, természetesen, ha úgy adódna is elárulnám, de a szüleim elől muszáj titkolnom, mert feleslegesen aggódnának, idegeskednének. Édesanyám szerintem óránként felhívna, hogy jól vagyok-e és mivel szerintük ezzel csak tönkreteszem magam, szeretetből, féltésből biztosan mindent elkövetnének, hogy ezt abbahagyjam.

Aztán az egyik ellenőrző ponton egy turistaház mellett, míg kaptuk a pecséteket, előkerült két kutyus. Persze egyből összepajtiztam velük, csakúgy, mint útközben az összes többivel, akikkel találkoztam. Éppen simogattam, ölelgettem őket, amikor az egyik asztaltól egy idős bácsi mondja nekem:
"- Ezek nagyon kuncsorgós kutyusok ám, mindenkihez odamennek hátha kapnak néhány falatot." - mire a nagyobbik kutyus, egy németjuhász az elmondottakat megerősítve már dugta is bele az orrát a táskámba.
"- Látja, mondtam." - folytatta a bácsi - "Ez mindent megeszik, még a kenyeret is, pedig azt a kutyák nem szokták."
"Dehogynem, az enyémnek az a kedvence." - gondoltam, de nem szóltam semmit, miközben a kutyus már fülig benne volt a táskámban.
"- Nyugodtan adjon neki pár falat kenyeret, meg fogja enni." - hallottam megint a bácsi hangját, ahogy próbáltam kiszedni a kutyát a táskámból.
"- Nincs nálam semmilyen kenyér." - feleltem, de láttam, hogy ezt senki sem hiszi el, hiszen a kutya már kiszagolta a finomságot, pedig a mézen kívül, ami zárt üvegben volt, tényleg semmi nem volt nálam.
"- Ugyan, adjon neki pár falatot, szereti a kenyeret nagyon!" - erősködött tovább az öreg és hiába mondtam még el néhányszor, hogy tényleg semmi nincs a táskámban, senki nem hitte el. Jó páran ültek még ott a környéken és már mindenki engem figyelt. Jó nagy feltűnést keltettem ezzel, hogy ilyen sóher vagyok és nem adok a kutyusnak egy falatot sem. Elég csúnyán néztek rám, úgyhogy felkaptam a hátizsákomat, megcirógattam még a kutyust, elköszöntem és gyorsabb arrébb álltunk.
Valószínű sosem láttak még ilyen túrázót, akinél nincs se szendvics, se kenyér, se semmi. Most pedig láttak egyet és nem hitték el. :-)

Egy másik ellenőrző ponton pedig dió és alma volt kirakva a megfáradt túrázóknak. De ezek nem akármilyen almák voltak ám! Nem az a gyönyörű szép, felfújt, ízetlen télen kapható alma, hanem olyan igazi, pici, hibás héjú, de csodálatosan illatos alma. Teljesen elaléltam az illatától! Hú, de finom lehet! Nagy lelkierő kellett, hogy ne harapjak bele mindjárt és még mondta is ott az ember, hogy vigyünk nyugodtan többet is, mert nagyon sok van. Nekem se kellett több, elhoztam néhány marékkal, hogy legalább levet készítsek belőle, ha már nem ehetem meg.
Egyébként nem voltam éhes a túra közben, sőt, egész nap sem éreztem éhségét, kivéve amikor megéreztem ennek az almának az illatát, meg amikor a többiek ették a szendvicseiket és hirtelen megcsapott a hagyma illata. Szerintem nem büdös, nagyon szeretem és annyira megkívántam a lilahagymát, meg a friss petrezselymet is. Érdekes, hogy nem pizzára vagy valamilyen jó szaftos főtt ételre vágyom, csak ilyen egyszerű dolgokra, mint egy csokor petrezselyem.

Nemcsak azért tartottam még a túrától, hogy végig tudom-e csinálni, hanem azért is, mert megint eltelik egy böjti nap úgy, hogy nem tudtam a böjtre figyelni. Szerencsére a sok utazást és a társaságot leszámítva sikerült egy kicsit befelé fordulni. A fiúk nem voltak túl beszédesek a túra során, így volt időm imádkozva egy kicsit magamra és Istenre figyelni. A természet és a táj elterelte a figyelmemet a testi gyötrelmekről, a kilométerek nehézségeiről, így szinte észre sem vettem, hogy a völgyben már ott a cél.

Ennek ellenére nagyon jó volt beérkezni Márianosztrára.
Azért vártam a túra végét, bár nem különösebben voltam rosszul, szinte nem is éreztem közben, hogy két napja nem ettem, csak kicsit gyengébb voltam a szokásosnál.
Ez volt az útvonal (bár mi csak az 5 pontig mentünk), illetve az ajándékba kapott botcímke és az emléklap:

De a mai sztori itt még nem ért véget.
Az egyetemről egy csoporttársam is itt lakik és még tegnap jelezte, hogy szóljunk, ha itt vagyunk, akkor lejön elénk, mert szívesen megmutatná a templomot, a börtönt, meg egyéb látnivalókat, hogyha van egy kis időnk. A fiúk el szerettek volna menni a fél óra múlva induló busszal, mert a következő csak két óra múlva megy, de azért felhívtam a barátnőmet, hogy itt vagyunk. Találkoztunk is és akkor meséli, hogy neki milyen nagyszabású tervei vannak és már nagyon készült, hogy jövünk, mert nemcsak körbevezetne minket a falun, hanem meg is hívna bennünket ebédre a helyi kis vendéglőben, ahol már azt is elintézte, hogy készítsenek nekem valamilyen vega kosztot. Teljesen meglepődtem ezen a figyelmességen, kedvességen, hogy így várt bennünket, de nagyon jól esett, csak éppen nagyon rosszul jött a dolog: böjt kellős közepén meghívnak engem ebédre, amit még visszautasítani sem lehet, hiszen külön nekem készülnek. Mit lehet ilyenkor tenni megint, hiszen annyira várt minket? Éreztem, hogy most nagyon megbántom és megszomorítom, ha nem fogadom el, de tuti lefordulnék a székről ennyi nem evés után egy falusi vendéglő konyhájától. De a Norkával folytatott közös böjtünket sem szakíthatom meg, hiszen vele is megbeszéltük, hogy végigcsináljuk. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Próbáltam kitalálni azt, vajon Jézus mit tenne ebben a helyzetben? Tudom, hogy a szeretet a főparancs és ha most szeretettel, nem magamra gondolva állok ehhez a szituációhoz, akkor mit kéne tennem? Valakit így is, úgy is megbántanék. Vagy ez csak a gonosz kísértése, hogy megszegjek a böjtömet és megingasson benne?...
Végül megszületett a döntés, de nem bennem: édesapám szólt, hogy inkább menjünk a buszhoz. Szegény lány borzasztóan elszomorodott, annyira örült nekünk, mi meg otthagyjuk. Szörnyű volt látni, de talán mégis jobb így, mintha maradunk, beülünk a vendéglőbe és ott közlöm, hogy én mégsem kérek semmit. Abban maradtunk, hogy majd jövünk jövőre is és akkor így készülünk.

Délután fél ötre már itthon is voltam.
Egyből beugrasztottam a hozott almákat és egy körtét a gyümölcsprésbe, aminek csak a felét sikerült elfogyasztanom, mert a férjem elkuncsorogta a másik felét. Tény, hogy nagyon fincsi volt: az almák is, meg a körte lé is nagyon jó.

Később zuhanyoztam egy jót, ledörzsöléssel, hogy a bőrön keresztüli méregtelenítés is problémamentes legyen, illetve megpróbálkoztam a beöntéssel is életemben először. Nem is sikerült. Befelé még megy a víz, kifelé már nem. Valószínű egyébként csak annyi történt, hogy kicsit ki voltam száradva és a beöntött víz egyből fel is szívódott. Ezt teljesen elképzelhetőnek tartom, mert tényleg keveset ittam, ahhoz képest, hogy mennyit kellett volna és hogy mennyit kiizzadtam a túra során. Sajnos a hátizsák mérete és az erőm is korlátozta a lehetőségeimet, mert nem bírtam volna több vizet magammal cipelni, útközben pedig nem volt sehol vízvételi lehetőség. Sőt, "leadási" lehetőség sem, mert WC ügyileg sincsenek a léböjtölő túrázókra felkészülve.
Viszont, hogy így szembesültem vele, hogy mennyire szükségem lenne még folyadékra, nekiálltam vedelni a vizet délután, de nem esett jól. Egyből el kezdtem fázni tőle megint és a fejem is újra megfájdult, pedig nem volt semmi gond vele egész nap. Feltűnően a vízhez kapcsolódóan kezdődött a fejfájás. Talán ki kéne cserélnem a szűrőt a víztisztító kancsóba? Lehet, hogy sokat segítene.

Tanulva a mai esetből, holnap kicserélem a szűrőt és kimérek 3 liter vizet, amit kötelezően magamba töltök, emellett pedig két adag teát tervezek be, egyet délelőtt, egyet délután. Így talán fázni sem fogok és ez így már több, mint 5 liter folyadék lesz...

Böjt - 1. nap

2010. március 26., péntek

"Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. " (Lk 4,1-3)

A mai nappal megkezdtük Norkával a léböjtöt. Sőt, nagyböjti péntek lévén ma a férjem is velünk léböjtölt.

A visszavonulás ugyan már kevésbé sikerült és az elkövetkező napokra is vannak le nem mondható programok, de bízom benne, hogy azért lesz egy kis időm magamra és a böjtömre is.

Reggel elég sürgetően ébredtem, a szennatea megtette hatását, de a nap többi részét sokkal jobban viseltem, mint amire számítottam. Eddig mindig szörnyen rosszul esett az első nap, de ma nem volt olyan vészes. Talán azért mert testileg és lelkileg is nagyon készültem már erre.

Ez volt a mai menü:

Reggeli: -
Délelőtt: 1,2 l csalántea, majd egy 1 ek. méz
Ebéd: alma-narancs-sárgarépalé
Uzsonna: 1 ek. méz
Vacsora: sütőtöklé


Annyira jól éreztem magam délelőtt azzal a kancsónyi csalánteával, hogy csak délután három óra felé jutott eszembe, hogy préselni kéne valamit, de most nem éreztem semmilyen ételelvonási tünetet, sőt, még éhséget sem. Egész nap nem voltam éhes és nem is hiányzott az étel, még az étkezések sem, mert inkább ez utóbbi szokott hiányozni, hogy leüljek nyugodtan vacsorázni egyet.
Azért ennyire nem volt minden szép és jó, mert elég furcsa nyomás-érzés volt a fejemben egész nap. Nem fájt, csak olyan volt mintha két oldalról préselnék össze és ez egész nap nem akart múlni, pedig sosem voltam fejfájós, igazából még nem is fájt a fejem sosem, ezért különösen furcsa ez.
Mindenesetre 1-1 kanál mézhez folyamodtam és az viszonylag jót tett, bár ez a fura fejfájás-féle nem enyhült.

Munkanélküliként a mai nap nagy részét szerencsére itthon tudtam tölteni, bár elfoglaltságom, dolgom akadt bőven: délelőtt többek között cikket írtam a helyi újságba Jézus keresztútjáról, délután pedig az esti hittanunkra készültem fel. Kicsit nehezebben ment a gondolkodás, mint egyébként, úgyhogy ez ki is töltötte a napom nagy részét, nem is jutott időm másra, de talán ez nem is baj így a böjt elején. Ilyenkor jobb szeretem, ha valami külső dolog eltereli a figyelmemet az első napok nehézségeiről, ráadásul nem is profán dolgokkal kellett foglalkoznom, ami mégiscsak szerencsésebb, mintha be kellett volna mennem egy irodába dolgozni.

A délután folyamán viszont megint nagyon fáztam, de annyira, hogy mikor jéghideg vízben mostam kezet, még azt is melegnek éreztem. Így még inni sem tudok, mert nem tudom magamba erőltetni a vizet. Ránézek egy pohár vízre és már attól fázom. Nem is ittam eleget, legalábbis nem annyit, amennyit szerettem volna.
Szóval, vacogtam a hidegtől, ezért úgy döntöttem, hogy hittanra készülés ide vagy oda, felfüggesztem egy kis időre és visszavonulok pár percre. Befűtöttem a kis szobában és májpakolással vészeltem át ezt a kritikus időszakot. Mivel melegítőpalackom, meg egyéb csodaszereim nincsenek, így csak egy kisebb törülközőt forrósítottam fel a konvektoron és azt kötöttem a hasamra. Még sosem próbáltam, de most nagyon jól esett. Egy fél óra múlva már melegem volt és a nap hátralévő részére is elmúlt a fázásom.
(A májpakolás egyébként a méregtelenítés segítése érdekében történik. A meleg hatására a máj vérellátása nő, ezáltal gyorsabban és hatékonyabban tudja végezni feladatát, a méregtelenítést.)

Estefelé napi mozgás gyanánt férjemmel gyalogost mentünk a plébániára és vissza, ami kb fél óra séta, de most elég volt ennyi. A kellemes időben és a hűs, esti levegőben jól esett a mozgás.
A hittanórától tartottam kicsit, hogy nem lesz elég figyelmem, vagy nehezen tudok majd koncentrálni, de szerencsére nem volt semmi gond. Sokan voltunk, jó hangulatban és azt hiszem sikerült valamennyit átadnom abból, amit szerettem volna. Közben még a fejfájásom is elmúlt kicsit (vagy csak nem figyeltem rá) és még arról is megfeledkeztem, hogy böjtölök. Hiába no, teljesen átszellemülök, ha hittanórát tarthatok. Nagyon szeretem csinálni.

Hittan után még facsartam egy kis sütőtököt vacsorára, bár nem igazán kívántam már bármit is inni, de annyira kíváncsi voltam, hogy mi lesz a sütőtökből. Nos, nem túl finom, de nem is rossz a leve. A színe gyönyörű, de ízre igazából olyan semmilyen, viszont valamilyen édes gyümölcs, például alma, vagy esetleg sárgarépa biztos feldobja egy kicsit.

A holnapi nap viszont igen nehéz programot kell átvészelnem, de bízom benne, hogy a vasárnap már nyugisabb lesz és a virágvasárnapi szertartások segítenek majd egy kicsit elmélyülni. Bár böjt szempontjából nekem mindig a második és a harmadik nap a legnehezebb. Majd meglátjuk...

Böjt - felkészülés - 3. nap (gyümölcsnap)

2010. március 25., csütörtök

Ma volt a böjt előtti utolsó nap, így egy szolid gyümölcsnapot tartottam. Vagyis csak egy fél gyümölcsnapot, mert a böjtre való felkészülés jegyében ma délelőtt már csak teát ittam, nehogy holnaptól váratlanul érje a szervezetemet ez az akció. Emellett a nap hátralévő részében is igyekeztem odafigyelni arra, hogy eleget igyak.

Ez volt tehát a mai menü:

Reggeli: -
Délelőtt: 1,2 l csalántea
Ebéd: 1 l zöldturmix (alma, datolya, fejes saláta)
Uzsonna: 4 banán
Vacsora: 3 alma
Lefekvés előtt: egy bögre szenna tea.

No, ez már nem a megszokott menü volt.
Ezt már tényleg megéreztem.
A turmix és a banán között pedig még éhes is voltam, de ez nem baj: ehhez jó lesz hozzászokni.

Ráadásul olyan jól sikerült ez az utolsó felkészítő nap, hogy már érzem a böjtölés kezdeti tüneteit. Lelkileg a hangulatingadozást: egyik pillanatban ideges vagyok és feszült, semmi sem jó, sőt, minden rossz, ráadásul éhes is vagyok és böjtölnöm kell, a következő pillanatban pedig vigyorgok, mint egy vadalma, hiszen minden olyan szép és jó és különben is tök jó, hogy böjtölhetek. És ez még csak a kezdet. Lehet, hogy a környezetemnek megterhelőbb, ha böjtölök, mint nekem? :-)

A másik tipikus tünet: fázom, de nagyon.
Ezt sokszor tapasztalom böjtölésnél, de gyümölcsnapoknál, nyersnapoknál is, sőt, a reggeli zöldturmixnál is, amíg nem eszem utána valamit.
Számomra ez a legborzasztóbb a böjtben: nem zavar, hogy éhes vagyok, mert az elmúlik. Nem zavar a napi megszokott rutintól való eltérés, mert le tudom kötni magam mással az étkezések helyett. Nem zavar, hogy közben kavarog a lelkem, mert minden sötét gondolaton felül lehet kerekedni egy kis imával és Isten jelenlétébe helyezkedéssel. De az, hogy állandóan fázom, ráz a hideg, jéghideg a kezem, lábam és nincs már az egész lakásban annyi pulóver, amennyit fel tudnék venni, na, ezt már nem tudom elviselni. Volt már, hogy ilyenkor befűtöttem az egyik kisszobánkat 32 fokra és oda vonultam vissza, de még akkor is fáztam.
Nagyon utálok fázni. Inkább megpusztulok a melegtől, minthogy fázzam. Szeretem a nyári 40-45 fokot is, mikor már ájuldozok a hőségtől, de a hideget nehezen viselem. Ráadásul ez az állandó fázás el is tereli a figyelmet a böjt lelki oldaláról, az elmélyülésről, a befelé figyelésről, ugyanis semmi kedvem elmélkedni az életemről, vagy az élet nagy dolgairól miközben ráz a hideg.
Egyébként nem igazán tudom, hogy ez a fázás mitől van pontosan. Ha valaki tudja, ne habozzon megosztani velem, lehetőleg még azelőtt, hogy megfagynék! Ez egyébként a méregtelenítéstől lenne? Vagy csak kevés energiához jut a szervezet és azt a kevés energiát másra használja, mint a test fűtése? Csak találgatni tudok. És egyáltalán ez elmúlik egyszer? Mert például nem láttam még nyersevőt, akit rázott volna a hideg, pedig évekkel ezelőtt egy hónapig éltem nyerskoszton és végig fáztam. Többek között ezért is hagytam abba, mert nem bírtam elviselni, hogy nyár közepén állandóan fázom.


Este pedig megejtettük a szokásos heti nagy bevásárlást, azaz most szereztem be mindent, amire holnaptól szükségem lehet. Túl sok koncepcióm nem volt, bár nem is szokott.
Általában minden héten úgy megyek bevásárolni, hogy veszek egy rakat konzervet az állatkáknak, egy darabka sajtot a férjemnek, aztán bevetem magam a zöldségek, gyümölcsök közé és ami megtetszik, vagy jó áron van, az megy a kosárba. Otthon aztán kipakolok és a zöldséghalom alapján döntöm el, hogy mi lesz a következő heti menü.
Így volt ez most is: betévedtem a zöldségek közé és pakoltam a kosárba mindent, amiről úgy gondoltam, hogy egy kis lé kicsikarható belőle. :-) A fenti képen ennek a bevásárlásnak az eredményét láthatjátok, ez lesz a következő pár nap eledele. Hangsúlyozom, eddig egyszer használtam a gyümölcscentrifugát, amit a múltkori bejegyzésemben meg is örökítettem, ezért fogalmam sincs, hogy miből mennyi lé nyerhető és hogy egyáltalán finom-e. Én is kezdő vagyok ilyen téren, de majd holnaptól belejövök.
Szóval, amik ma este jöttek velem haza a boltból:
Gyümölcsök: alma, narancs, körte, egy grapefruit és szerettem volna néhány citromot is venni, de elfelejtettem.
Zöldségek: cékla, karalábé, zeller, paprika, fejes káposzta, zeller, uborka, sárgarépa, póréhagyma és egy hatalmas sütőtök. Ez utóbbira különösen kíváncsi vagyok: vajon milyen lehet a sütőtöklé?

Ekkora illatos, színes, guszta zöldség-és gyümölcshalom láttán mostmár én is nagyon várom a böjtöt és teljesen belelkesültem a gondolattól, hogy holnaptól Norkával közösen böjtölünk. Ezt a napot is kibírtam pár szem gyümölccsel, akkor az elkövetkező pár nap is menni fog...

Norka, neked is jó böjtölést, kitartást és sok lelkierőt kívánok a böjthöz!
Jó testi és lelki tisztulást, de főleg lelki megerősödést!

Böjt - felkészülés - 2. nap

2010. március 24., szerda

A mai napom szintén olyan elvek alapján telt, mint a tegnapi: semmi zsiradék, semmi gabona, még hüvelyesek sem, csak rengeteg zöldség, gyümölcs, lehetőleg nyersen, hiszen a böjt alatt is ezzel találkozik majd a szervezetem, csak lé formájában.

Ennek alapján a mai menü így alakult:

Reggeli: 1,2 l petrezselymes zöldturmix
Délelőtt: 2 banán
Ebéd: petrezselyemkrémes burgonya sült zöldségekkel
Uzsonna: két marék aszalt sárgabarack és aszalt szilva
Vacsora: saláta (lilahagyma, uborka, petrezselyem, fejessalátalevélkék)
Ehhez a salátához a hagymát és az uborkát felkarikáztam, besóztam, adtam hozzá leheletnyi fehérborsot és köményt, majd néhány órát állni hagytam. Fogyasztás előtt kevertem bele a friss petrezselymet és egy fejes saláta zsenge közepét (a saláta leveleiből pedig a reggeli turmix készült).


Úgy látszik, ma petrezselyem-nap volt.
Tényleg volt még itthon egy gyönyörű, hatalmas csokor és nem volt szívem lefagyasztani, úgyhogy tettem ma mindenbe, amibe lehetett.

Még a mai nap sem igazán éreztem meg, hogy böjtre készülnék, hiszen szoktam elég hasonlóan táplálkozni.
Az idő is remek volt: vacsora előtt tettünk egy kellemes sétát a környéken, napközben pedig már rövid ujjúban is ki lehetett ülni a kertbe napfürdőzni, annyira szép idő volt. A krókuszok is mindenféle színben mosolyognak a virágágyásból, állatkáim boldogan szaladgálnak a napfényben. Éled a természet, végre megjött a tavasz.
Jól esik most ez a napsütés nekem is, jó érezni ahogy átjár a melege és nem a radiátor műmelegét kell keresni. Teljesen feltöltődöm ettől a szikrázó fénytől, így talán még a böjt is könnyebb lesz...

Petrezselyemkrémes burgonya sült zöldségekkel

Ez az étel is a böjtre való felkészülés jegyében készült, de annyira fincsi lett, hogy közben el is feledkeztem róla, hogy ez most bármiféle önmegtartóztatás volna.
Ez az étel is mindenféle zsiradék nélkül készült a lehető legegyszerűbben.
Első ránézésre tényleg nincs benne semmi különös, ám a petrezselyem hozzáadásának módján változtattam egy kicsit és isteni finom lett. Nem utolsósorban pedig rengeteg nyers petrezselyem megfért benne. :-)


Petrezselyemkrémes burgonya sült zöldségekkel

3-4 szem burgonya
1 nagy csokor friss petrezselyem
néhány rózsányi karfiol

bors
kömény

1, A karfiolt egy sütőpapírral bélelt hőálló tálba téve tesszük a sütőbe. Mellé rendezzük a rácsra a burgonyát is és kb. 30-40 perc alatt készre sütjük őket.
2, A burgonyát meghámozzuk, kockára vágjuk.
3, A petrezselymet apróra vágjuk és kb a kétharmadát néhány szem burgonyával, kevés vízzel és a fűszerekkel mártás sűrűségűre turmixoljuk.
4, Hozzáadjuk a mártáshoz a maradék apróra vágott petrezselymet és az egészet eloszlatjuk a krumplin.
A sült karfiollal tálaljuk.

Változatok:
Petrezselyem helyett bármilyen zöld (fűszer)növényt használhatunk, például jó lehet a rukola, a medvehagyma, a bazsalikom, de akár a pitypang is. Eddig rukolával próbáltam ki ugyanilyen módon és nagyon jó lett úgy is.
Természetesen a karfiolt is helyettesíthetjük bármilyen zöldséggel, ami finomra sül olaj nélkül is.

Petrezselymes turmix

Eddig nem volt bátorságom a reggeli zöldturmixomba petrezselymet tenni, bár már sok helyen láttam, olvastam, hogy úgy is iható.
Azért a petrezselyem mégiscsak fűszer, nem gyümölcs mellé való - gondoltam eddig. Ugyanis mostanában annyira rákattantam, hogy éjjel-nappal petruskát (édesanyám hívja így :-) eszem mindenhez, így bevágtam a turmixba is lesz, ami lesz. Lett is, de még milyen finom. Nem dominál, csak olyan szelíd, finom ízt ad neki a friss petrezselyem.
Megittam vagy másfél litert belőle és milyen jólesett!


Petrezselymes turmix

1 alma
4-5 szem datolya beáztatva
fél fej fejes saláta
egy kisebb csokor petrezselyem
víz

1, A datolyát beáztatjuk, majd az áztatóvízzel együtt a turmixba tesszük.
2, Hozzáadjuk a magházától megszabadított almát, a salátát és a petrezselymet, majd kb két pohár vízzel alaposan összeturmixoljuk.

Böjt - felkészülés - 1. nap

2010. március 23., kedd

Nagyon megviseltek az elmúlt hónapok mind testileg, mind lelkileg.
Ez persze ördögi kör: egy alattomos, kis sunyi betegség kimerít lelkileg, de minél rosszabb a lelkiállapotom annál többet és annál egészségtelenebbet eszem, amitől persze testileg még jobban kikészülök. Tudtam, hogy egy néhány napos böjt segíthetne, de annyira padlón voltam, hogy nem bírtam rávenni magam az önsanyargatás eme formájára. Olyan vigaszt jelentett az evés, hogy nem akartam még arról is lemondani, úgyhogy lebeszéltem magam a böjtölésről.

Ekkor olvastam Norka böjtre hívását és gondolkozás nélkül írtam neki, hogy benne vagyok egy közös böjtben. Pedig dehogy voltam benne! Egyetlen porcikám sem kívánta az egészet. A közös projekt nagyon jól hangzott, de a böjt már kevésbé lelkesített. Viszont mire észbe kaptam, már benne voltam a pácban, nem lehetett visszakozni: itt most böjtölni kell!
Napokig gondolkodtam azon, hogyan mondjam le és hogyan valljam be az egész blogger-világ előtt, hogy ehhez fikarcnyi kedvem sincs. És ahogy így teltek a napok, Norka lelkesedése átragadt rám is és végül úgy voltam vele, hogy pár napot ki fogok bírni, végül pedig már én is teljesen belelkesültem.

Nagyon jól fog esni most ez a böjt, nagy szükségem van rá. Igaz, nem sikerült minden körülményt teljesen elrendeznem a böjtre, nem fogok tudni annyira elvonulni, mint szerettem volna. Tisztában vagyok vele, hogy ez most testileg és lelkileg is megpróbáltatás lesz és azt hiszem, meg fogok feszülni közben, de végigcsinálom, mert ilyen mélységből, amikor már az imádság sem megy, csak radikális eszközökkel van kiút.
"Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására." (Mk 9,29)

Szóval, nézzük az előkészületet!
Mostmár tényleg belelkesültem én is a böjtre, de tudom, hogy nehezen fogom bírni, úgyhogy most ajándékoztam magamnak néhány felkészülési napot is. Igazából ezt minden böjt előtt így kéne csinálni, de volt már rá példa nálam, hogy egy 7 napos böjtbe egyik napról a másikra vágtam bele mindenféle felkészülés nélkül. Azaz egyik nap még volt dínom-dánom, másnap reggel pedig kikóvályogtam a hűtőig, kinyitottam és úgy döntöttem, hogy most 7 napig nem eszem. Ez azért is különös volt, hiszen akkor még sosem böjtöltem ennyit és a hűtőben sem láttam semmi olyan borzalmasat, ami egy hétre elvette volna az étvágyamat. Egyszerűen csak így jött. Vagyis ha vallásos szempontból szeretném megközelíteni a dolgot, akkor igen, isteni sugallatra történt a dolog. Kaptam is sok-sok kegyelmet a 7 nap alatt, olyat is, ami gyökerestül megváltoztatta az életem...

De térjünk vissza ehhez a böjthöz.
Bízom benne, hogy felkészülve azért kicsit könnyebb lesz, úgyhogy a böjt előtti pár napot a felkészülésnek szánom. Amúgy sem szoktam olyan szörnyű dolgokat enni, hogy most sok mindenről le kéne mondanom a felkészülés alatt, egyszerűen csak csökkentettem a bevitt kalóriát, hogy ne érjen váratlanul a böjt. Lehetett volna a napi étkezések számát, vagy az adagokat is csökkenteni, de nekem egyik sem jön be, szörnyen haspók vagyok, egész nap eszem, úgyhogy a böjtre való felkészülésképpen megtartottam a napi öt étkezésemet, de közben szépen elhagytam a gabonákat és mindenféle zsírt az étrendemből, így a kalória is kevesebb és az emésztés is sokkal egyszerűbben és könnyebben megy.

Nézzük mi volt a mai menüm:

Reggeli: 2 banán
Délelőtt: 1 alma
Ebéd: korianderes zöldségek római tálban


Uzsonna: egy marék aszalt szilva
Vacsora: alma-banán saláta datolyaöntettel

Hűha, kicsit több zöldet is ehettem volna, de mostmár mindegy, majd holnap.
Egyébként nem okozott gondot ez a mai evészet, hiszen sokszor ösztönösen is így eszem egy-egy nehezebb étellel terhelt nap után.
Viszont így mindenféle zsiradék nélkül és sok-sok gyümölccsel már a mai nappal kicsit könnyebbnek érzem magam.
Azt hiszem, jó lesz ez a böjt. Még az is lehet, hogy menni fog. :-)

Alma-banán saláta datolyaöntettel

Ez volt a mai vacsorám.
Könnyű, finom, nagyon gyümölcsös és nagyon édes. Szóval, pont jó! :-)
Számomra igazi ínyencség.


Alma-banán saláta datolyaöntettel

1 alma
1 banán
6-7 szem datolya
kevés víz

1, Az asztalt datolyát néhány órára kevés vízbe áztatjuk, majd turmixgépben, vagy ahogy én készítettem, aprítóban az áztatóvízzel összeturmixoljuk és még annyi vizet adunk hozzá, hogy lágy krémes öntetet kapjunk.
2, Az almát felkockázzuk, a banánt felkarikázzuk, ráöntjük a datolyaszószt és már lehet is pusztítani.

Korianderes zöldségek római tálban

No, ez nem ám egy nagy recept.
Sőt, pofon egyszerű, de ez benne a lényeg, ugyanis böjti előkészületként (vagy böjt utánra) is remek, vagy akár fogyókúrába, diétába is nagyon jól illeszthető, mivel mindenféle olaj nélkül sült-főtt és a fűszerezése is egyszerű, hogy ne irritálja a gyomrot.
A koriandernek köszönhetően mégis kicsit egyedi ízvilágú, ugyanakkor kísértetiesen hasonlít a zöldséglevesemre. Különbség persze van, hiszen a römmertopfban készült finomságoknak mindig különleges zamatuk lesz és a zöldségek nem főnek szét, mégis finomra puhulnak, sőt, még a petrezselyem is megtartja a színét. :-)
A végeredmény meglepően laktató lett, a zöldségeket pedig saját ízlésünknek megfelelően variálhatjuk.


Korianderes zöldségek római tálban

zöldségek ízlés szerint
(nálam most burgonya, sütőtök, brokkoli, kukorica, kelbimbó, paprika, póréhagyma)
petrezselyem (lehetőleg friss)

fehérborskoriander
majoranna

1, A rómait tálat beáztatjuk.
2, A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, a brokkolit rózsáira szedjük, a paprikát és a póréhagymát felkarikázzuk.
3, Elrendezzük a zöldségeket a római tálban úgy, hogy a fűszereket közé szórjuk. Én úgy csináltam, hogy a tál egyik felébe tettem a krumplit, ráhalmoztam a tetejére a sütőtököt. A másik felébe bepakoltam a brokkolit, rászórtam a kelbimbót, a kukoricát, majd megfűszereztem és tetejére rendeztem a paprikát és a póréhagymát.

4, A petrezselymet apróra vágjuk (szárát is) megszórjuk vele a zöldségeket és felöntjük őket annyi vízzel, hogy csak a zöldségek feléig érjen.
5, Rátesszük a tál tetejét és a hideg (!) sütőbe toljuk. 180 fokon kb 50 percig sütjük (bár attól függ, hogy kinek, hogy melegszik a sütője), majd levesszük a römmertopf tetejét és visszatoljuk még egy 20-30 percre, amíg a zöldségek teteje egy kis színt kap és a víz nagyrésze is elpárolog.

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket