Nagyon kókuszos golyó

2010. április 27., kedd

Folytatódik a kókusz-sorozat. :-)
Ez a kókusztejből visszamaradó kókuszpép legegyszerűbb felhasználási módja.
Lehetne a dolgot még bonyolítani olajos magvakkal, például dióval, vagy gyümölcsökkel, vagy a szokásos módon kekszmorzsával, de én most így nagyon natúr készítettem: tömör kókuszos élvezet az egész, de az áztatásnak, turmixolásnak köszönhetően nem olyan száraz tömény kókusz cucc lett belőle, hanem finom, lágy, krémes, harmonikus ízű golyócskák.
Viszont kicsit szétesős a végeredmény, de akkor sem változtatnék rajta legközelebb, inkább kis falatnyi golyókat készítenék, hogy ne kelljen harapni.


Nagyon kókuszos golyó

kókusztej készítéséből megmaradt kókuszpép
néhány ek méz
néhány szem aszalt szilva (de lehet aszalt áfonya, vagy meggy is)

csokimázhoz:
70 g kakaó
6-7 ek méz
0,6 dl kókusztej vagy víz

1, A csokimázhoz a hozzávalókat alaposan összekeverjük.
2, A kókuszpépet kevés mézzel összekeverjük, majd kis golyócskákat formázunk belőle, úgy hogy a közepükbe egy fél aszalt szilvát, vagy egyéb aszalt gyümölcsöt teszünk.
3, A golyócskákat megforgatjuk a csokiban, majd a kókuszreszelékben és már készen is vagyunk.

5 megjegyzés:

Annipanni írta...

nahát ez milyen egyszerűű! mondhatjuk, hogy ez nyers-vega desszert :)))

Névtelen írta...

megcsináltam a kókusztejet de nekem nem lett lágyabb a kókusz, szerinted az jó ötlet ha teszek banánt is a kókuszreszelékhez hogy jobban ragadjon össze?

Szamóca írta...

Annipanni,
igen pofon egyszerű és tényleg nyers, csak kicsit zsíros, de egyszer-egyszer megengedhető szerintem. ;-)

Névtelen,
nagyon sajnálom, hogy nem sikerült. Már mások is jelezték kókuszügyben, hogy nem pont olyan lesz, ahogy leírtam, pedig pontosan így készítettem mindent. Azt hiszem, a turmixgépek dolgozhatnak ennyire különbözőképpen, hogy ilyen más lesz az eredmény.
Egyébként elég sokáig áztattad a kókuszt? Jó alaposan és elég hosszan turmixoltad?
A banán viszont szerintem tök jó ötlet. Még az íze is remek lesz tőle! Én biztos úgy csinálnám, hogy villával pürésíteném a banánt és úgy adnám a kókuszhoz. Mindenképp próbáld meg, aztán számolj be róla, milyen lett, mert nagyon jól hangzik!

Névtelen írta...

A második hozzászóló vagyok.Szuper lett a banánnal!Nem esik szét olyan könnyen mint ahogyan a receptben írtad, a banán íze pedig nagyon illik bele.Mindenkinek ízlett!

Szamóca írta...

Kedves Névtelen,
ez nagyon jó hír, köszi, hogy visszajeleztél!
Örülök, hogy ízlett és köszi a tippet is: ezek után ki fogom próbálni banánnal is! :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket