8. nap 811-en

Megint vacakul ébredtem.
Úgy látszik ilyen ez az átmeneti időszak: egyszer fent, egyszer lent. Tegnap minden szép és jó, ma meg úgy ébredtem, mint akit fejbe vertek, szédültem, alig volt energiám megmozdulni és nekikezdeni a napnak. Bár azt nem szabad elfelejteni, hogy még mindig szedem az antibiotikumot és valószínű ez is közrejátszik a dolgokban...

Azért ma is ettem, méghozzá a következőket:

reggeli: -
délelőtt (12:30): 1,2 l zöldturmix (római saláta, fejes saláta, rukola, körte)
ebéd (15:30 óra): 5 banán
délután (18:30): Sophia narancsos almalevese (2 almából, 2 narancsból)
vacsora (20:30): Cukkinis napraforgópástétom paprikacsónakban rengeteg rukolával


A reggeli turmix jó sűrűre sikerült, rengeteg zöld került ma bele, mégis nagyon finom volt. Kezdem megszokni az ízét.
Munka közben sikerült benyomnom a szokásos banánmennyiséget is, de mire hazaértem már alig vártam, hogy ehessek valamit.
A vacsora remekül sikerült, bár utána fél órával el kezdett szúrni a szívem, ami azóta is tart. Volt már ilyen régebben is, ha valami nagyon nehéz vagy hatalmas mennyiségű ételt ettem. Na, mindegy, reggelre elmúlik...

Elkezdődtek a dolgos hétköznapok, úgyhogy mozgásra ma nem volt semmi időm, igaz, energiám sem lett volna hozzá. Délelőtt újra nagyon fáztam, majd ahogy elindultam dolgozni, két perc séta után már kivert a víz és úgy éreztem hőgutát kapok.

Pont egy hete kezdtük Sophiával ezt a 811-et. Tudom, egy hét nem sok idő, mégis arra számítottam, hogy ennyi idő alatt azért történik már valami. Például nagyon rosszul leszek a beindult méregtelenítés miatt. Vagy jobban leszek a sok egészséges, lédús gyümölcstől. De nem, egyik sem. Nem történt semmi. Ugyanolyan félig ramaty állapotban vagyok, mint eddig, csak ehhez még állandóan éhezem és fázom. Akkor most megéri?
Történhetne már valami változás, mert ilyenkor az ember komolyan elgondolkozik, hogy miért is csinálja ezt az egészet és van-e értelme. Látok másokat, milyen jókat esznek-isznak és köszönik jól vannak. Én meg itt aszketikus életmódot folytatva sem vagyok jól. Nagy a csábítás, hogy akkor én is inkább a dorbézolást válasszam, hogyha az eredmény ugyanaz.

Egyébként is mind fizikailag, mind lelkileg ez az utóbbi néhány és az elkövetkező három hónap a legmegterhelőbb most számomra. Sosem volt még ennyire stresszes, feszült és zsúfolt időszak az életemben, mint most és persze a hajnali 2-3 óra felé való fekvést és 7 órás kelést is elég nehezen viselem. Az első hónapokban még ment, de most már nagyon megvisel. Nem is csodálkozom egy pillanatig sem, hogy állandóan beteg vagyok, illetve, hogy nem tudok meggyógyulni. Csak azon csodálkozom, hogy jutott eszembe épp most belevágni ebbe a 811-be, mert szenvedek rendesen, mint mókus az erdőtűzben. Lelkileg egyáltalán nem vagyok én most erre is felkészülve. Hiába tudom, hogy jó lenne ez, a sok teendő, határidő alatt ahelyett, hogy felszabadítana csak teherként nehezedik rám a 811 is, mert elég nehezen viselem, hogy a sport, a szabadidőm, az imádság, a pihenés, az alvás, a szórakozás, a hétvégéim, a magánéletem megvonása után most még az utolsó kapaszkodómat, egy finom tál ételt sem ehetek meg...

Szóval, lelkileg nem a legjobb az időzítés. Kitartó embernek tartom magam, de ezt lelkileg most nehezen viselem. Nem szokásom dolgokat feladni, sőt, nem is emlékszem, hogy valaha valamit feladtam volna, de komolyan gondolkozom rajta, hogy ezt most abbahagyom. Talán még néhány napig tudnám csinálni, de olyan időszak jön most az életemben, hogy nem fogom tudni következetesen tartani és a nehézségek közepette belőlem áradó feszültséget és negatívumot sem szeretném a világhálóra árasztani. Nem véletlen nem írtam a blogot sem mostanában. Úgy érzem, ezt most egyedül kell elszenvednem. Egyedül kell megküzdenem...


Sophia bejegyzése itt olvasható a 8. napról