Konyhai kudarcaimról NYERSEN és őszintén

Néhány hete el kezdtem magam elég furcsán érezni.
Először csak azt tűnt fel, hogy a sport olyan nehézkesen ment: a megszokott köreimet képtelen voltam a szokásos intenzitással lefutni, csak vánszorogtam és húztam magam futás helyett, később már a pilates sem ment, alig bírtam rávenni magam, hogy tornázzak kicsit, pedig néhány hónapja úgy élveztem, hogy abba sem akartam hagyni. Pihentem egy-két hetet, hiszen biztosan csak túledzettem magam, de nem lett jobb.
Sőt, nemsokára egyre gyakrabban égett a gyomrom egy-egy főétkezés után, pedig mióta vega vagyok, szinte már el is felejtettem, hogy a gyomorégés nem a hamvasztás egyik jelenete. Egyre sűrűbben fájt a gyomrom, émelyegtem, szédültem, majd jöttek mindenféle látható tünetek is, például a bőröm is árulkodott róla, hogy valami nincsen rendben. Hamar megfigyeltem magamon, hogy mindenféle kellemetlenség csak az étkezések után jelentkezik, akkor is csak akkor, ha valami főtt, sült ételt eszem.
Ráadásul iszonyúan el kezdtem kívánni mindenféle gyümölcsöt, volt, hogy szinte egész nap csak gyümölcsöt rágcsáltam.

Mikor erre rájöttem, hamar döntöttem: nyerskoszt azonnal!
Régebben már próbálkoztam vele és egészen egy teljesen hónapig nyersen étkeztem, de abbahagytam, mert annyira lefogytam tőle, hogy oldalról már nem is látszottam a tükörben, úgyhogy már én is megijedtem magamtól. Most viszont a szervezetem üvölt, hogy nyerset akar enni - ha befogom a fülem, akkor is hallom! Nem kellett sokat győzködnöm magam, ugyanis tényleg annyira kívántam, hogy a főtt ételre már gondolni sem tudtam. Fogalmam sincs, hogy onnan jött ez az érzés és miért. Talán valami tápanyaghiány állhat a háttérben, amire így jelez a szervezet, úgyhogy inkább hallgattam rá.

Nos hát, kicsit elkalandoztam a nyers konyha világa felé!
Nem szerettem volna semmi extrát enni, vagy Gittához hasonló ételcsodákat alkotni, úgyhogy olyan pofon egyszerűnek tűnt az egész, de ennyi kudarc már régen ért a konyhában, mint ezekben a hetekben. Most tehát vallok, hátha valaki tanul a hibáimból, vagy hátha van valaki, aki tudja, hogy miket rontottam el.

Először is a 80/10/10 táplálkozáshoz hasonlóan rengeteg friss gyümölcsöt fogyasztottam, ezzel nem is volt baj, tényleg nagyon szeretem az édes ízt és a gyümölcsöket is - szinte mindet örömmel eszem. Amit meg nem szívesen eszem ilyen natúran, azt leturmixoltam és kész, nem volt itt semmi gond.
A leveles zöldeket is sikerült beilleszteni a napjaimba: zöld turmix formájában sok-sok gyümölccsel egész tetemes mennyiséget sikerült elfogyasztani belőlük.
Az első problémám a zöldségekkel volt: a rengeteg édes íz mellé azért megkívánja az ember a sósat, úgyhogy elhatároztam, hogy napi egyszer egy sós zöldségsalátát eszem. Igen ám, de hamar kiderült, hogy magában képtelen vagyok a zöldségeket nyersen megenni. Mindenféle ételhez nagyon szeretem őket, de magában nem. Mindegy mit, de valamit ennem kell hozzá. Hát most nem volt mit, úgyhogy összeszedtem magam és pár napig hősiesen legyűrtem a salikat. Különben is: milyen vega az ilyen, aki nem tudja megenni a zöldségeket magában!
Be kell vallanom: hamar elegem lett. Nem vezekelni szeretnék a mindennapi saláta miatt, hanem élvezni az étkezést úgy, mint amikor gyümölcsöt eszem. Biztosan lehet a nyers zöldség is finom valahogy és akkor bevillant egy igen egyszerű megoldás: valami nagyon finom szósszal nyakon öntöm és onnantól már csak úgy csúszik majd a répa, uborka, káposzta meg miegymás lefele.


Utánanéztem Gitta és Klarkat blogján is és a neten még sok helyen, hogy hogyan csinálják a nagyok és mivel önthetném le a salátát. Találtam is sok jó ötletet, úgyhogy gondoltam a legegyszerűbb változattal kezdek: néhány fűszerrel összeturmixolok egy kevéske olajos magot, ízesítem mézzel, citromlével és kész. Ennél egyszerűbbet! Hogy lehet, hogy ez eddig nem jutott eszembe, megkímélhettem volna magam néhány nap aszketikus életmódtól.

Na, másnap a napraforgómag és a turmixgép már ott várt a pulton, ahogy közelgett az ebédidő. A magok már ugrottak is a gépbe, a nyál meg már összefutott a számban a gondolatra is, hogy aznap milyen csudafinomat fogok végre ebédelni. Legalábbis ez volt a terv, de a nyavalyás kis magok másképp gondolták, ugyanis amit a turmixgépben műveltek az fényévekre volt a megálmodott, krémes salátaöntetemtől. Persze nem adtam fel ilyen könnyen: nyomás az aprítóba. Túl sok változás ott sem történt a napraforgómaggal. Hagytam hát kicsit ázni őket, majd pár óra múlva (ebédnek annyi!) újra próbálkoztam, persze sikertelenül. No, nem baj, ebből is tanultam, előre kell gondolkozni és a magokat beáztatni éjszakára és másnap úgy viszi majd a turmix őket, mint a vaj. Olyan krémes salátaszószt fogok csinálni, hogy csak na!
Így is történt: beáztattam a magokat, de a turmixolás és az aprítás eredménye most is ugyanaz lett, mint előző nap. Próbálkoztam mindkét gépnél kevesebb és több vízzel is, hátha csak ez a baj, de sehogyan sem lett jó, a natúr zöldségsalátától pedig már annyira irtóztam, hogy az ellenségemnek sem kívánnám, hogy ilyet kelljen ennie.
Mi hát a megoldás? Este villámcsapásként nyilallt belém a gondolat: kávédarálón lisztté darálom szét a magot és akkor már csak egy kevés folyadékkal összeturmixolva szuper krémes csodát kapok majd végeredményül. Micsoda ötlet! Végre, végre, holnap lesz finom saliszósz!

Másnap szépen le is daráltam egy marék napraforgómagot, ugyanis több már nem volt: szétkísérleteztem már egy fél kilós zacskónyi mennyiséget. Nagyon jó kis napraforgódarálékom lett, ment is egyenesen a turmixba egy kevés vízzel és már alig vártam, hogy kiöntsem a zöldségekre azt a finom, krémes csodát, amit alkottam. Nem is nézett ki rosszul a végeredmény, de nem lett olyan krémes, amilyenre számítottam, ráadásul mire megettem a saláta felét, addigra szétesett a szósz atomjaira: napraforgómagrészletek ültek a zöldségek tetején, a tál alján pedig vízben úsztak a falatok. Talán tovább kellett volna turmixolni? Vagy áztassam be a darálékot egy kicsit, hogy magába szívja a vizet és ne evés közben a tányéromban mondjanak búcsút egymásnak?
Másnap újabb kísérlet: reggel első dolgom volt, hogy megdaráltam a magokat. Félálomban, kómás fejjel már izzítottam is a kávédarálót bontogatva az újabb fél kilós napraforgómag csomagot áldozatként. Több órán keresztül ázott a cucc, még utána is kellett tölteni egy kis vizet, mert úgy beszívta, én meg oda voltam az örömtől meg vissza, hogy végre feltaláltam a spanyol viaszt és ma olyan, de olyan krémes szósz fog díszelegni a salátámon, hogy még a férjem sem akar többé mást enni majd, ha ezt megkóstolja.

Mondanom sem kell, ebből sem lett semmi. Talán kicsit tovább bírta a szósz, de ugyanúgy szétesett a zöldségeken, ugyanúgy kifolyt a nedvesség a mag és a fűszerek közül, ráadásul ilyenkor olyan furcsa, tömény napraforgó íze lett a fennmaradt 'zaccnak', hogy nem bírtam megenni, maradt a kutyusnak. Neki bezzeg ízlik! Minden zöldséget két pofára zabál nyersen kutya létére, én meg itt állok vegaként és napok óta ádáz küzdelmet folytatok azzal a nyavalyás uborkával, sárgarépával és a többi ravasz zöldséggel. Olyan éhes voltam és olyan elegem lett ebből a kísérletezgetéstől, hogy hirtelen ötlettől vezérelve összedobtam a salimhoz egy kukorica-és rizslisztből készült pászkát, hogy legalább gluténmentes legyen. Nem meglepő módon nagyon nem esett jól, újra ugyanazok a tünetek, mint majdnem egy héttel ezelőtt, ugyanaz a furcsa hasfájás. Inkább ettem volna meg magában azt a salátát!


Azért délután megint továbbgondoltam a dolgot, hogy egy kis pászkával bezzeg már milyen könnyen lecsúszott az a(z így már) finom zöldség, úgyhogy lehet, hogy össze kéne dobni valami egyszerű nyers kenyeret. Nem gondolkoztam ezen sokat, már dobtam is össze a masszát (ami kivételesen sikerült) és estére már ott álltam a massza és az aszalógépem között - gondterhelten. Ugyanis nekem kerek gyümölcsaszalóm van majdnem centis rácsokkal, ahol még a gyümölcs is lejjebb esik néhány tálcányival, ha apróra vágom, hát még ez a massza mit művelne itten. Ez persze csak az első kétségbeesés volt, mert gyorsan feltaláltam magam: sütőpapírból téglalapokat vágok az aszalógép tálcáira! Mindegyik tálcán elfér majd két nagy lap, legfeljebb, ha a sütőpapír miatt nem aszalódik rendesen, akkor majd megfordítom őket, talán akkor már a papír sem kell, mert lesz annyira szilárd.
Meg is tettem azonnal, amit elgondoltam, este már ott forogtak a kis lapos, téglalap alakú nyers kenyérkéim az aszalóban. Mire este lefeküdtem, már láttam, hogy szépen aszalódnak. Szinte nem is aludtam semmit az éjjel, folyton csak a kis kenyérkékre gondoltam, hogy jól vannak-e, aszalódnak-e rendesen, mikorra készülnek el és persze a lényeg, hogy másnap mekkora lakomát csapok majd belőlük! Reggel már az egész lakásban terjengett a zöldségek, legfőképpen a hagyma illata, úgyhogy már korán reggel kipattant a szemem és első utam azonnal a konyhába vezetett: gyönyörű, szépen megaszalódott, illatos kis kenyérkék vártak az aszalóban. Valami hihetetlen, hogy elsőre sikerült - futott át az agyamon a gondolat és már a számban éreztem az ízét és elképzeltem, ahogy beleharapok, hogyan fog ropogni a fogaim között és végre valami szárazat, keményet rághatok a sok gyümölcs és zöldség után! Jaj, de jó lesz!

Persze ez a kora reggeli ábrándozás nem tartott túl sokáig. Egészen pontosan addig, amíg ki nem szerettem volna szedni a kenyereket a gépből, ugyanis a sütőpapír teljesen összegyógyult a zöldséglapokkal, olyannyira, hogy azt sem tudtam, hogy hol végződik a papír és hol kezdődik kenyér. Megpróbáltam én mindent már végső kétségbeesésemben: kapargattam a papírról a zöldségeket, igyekeztem levágni róla, legvégül már lerágni is, de minden próbálkozás hiábavaló volt: míg én az igazak álmát aludtam, ezek örök hűséget és egységet fogadtak egymásnak.
Két választásom volt tehát: vagy kidobom az egészet a kukába, vagy megeszem papírostul. Az előbbit választottam, de csak azért mert a papír nem nyers és én most mindenképpen nyers ételeket szeretnék enni, de csakis ezért. Egyéb körülmények között valószínű megettem volna. :-)
Szóval, kenyérkék a kukába, én pedig megint kínoztam magam a salátával. Kész büntetés számomra ez a nyers zöldség így csupaszon, ennék inkább egész nap gyümölcsöt, de már a rengeteg édes íztől is émelygek kicsit, muszáj egy kevés sósat is csempészni a gyümik közé.

Na, ahogy az aznapi salátát gyűrtem lefele, eszembe jutott a hajdina, amiről annyit olvasok a nyersen táplálkozók blogjain. Jó reformtáplálkozóként természetesen van itthon két zacskóval is. Beáztatom, csíráztatok és legalább azt keverem majd a salátába. Ez még mindig egy fokkal jobb, mintha üresen kéne megennem a salit. Be is áztattam egy csomag hajdinát, hogy legyen csíráztatni is, meg egy újabb nyers kenyérpróbálkozáshoz is és persze az aznapi ebédembe is tennék már egyből. Nekem csíra nélkül is jó lesz, csak legyen már valami rágható is az ebédembe.
Így is lett: kevertem az ebédembe beáztatott hajdinát, ez volt az egyetlen sikeres próbálkozásom a nyers napok alatt, ugyanis egész finom lett a sok zöldség hajdinával. A többi hajdina pedig elvonult csírázni: tettem a csíráztatótálakba is ill. tálcákra is, meg mindenhová, hogy biztosan legyen néhány, amelyik kicsírázik. Már semmit sem bízok a véletlenre!
Másnap nézegettem őket, még nem csináltak semmit, rákövetkező nap viszont már igen: úgy bepenészedett az összes, hogy nagyívbe röpültek a kukába. De miért, miért, miért? Kicsit utánanéztem és állítólag a világos hajdina csírázik, nekem viszont csak a sötétebbikből volt itthon. Azért ez némiképp megnyugtatott, hogy most kivételesen nem én voltam béna, hanem csak a hajdina nem szólt, hogy ő nem az a csírázós fajta. Maradt hát a natúr saláta ebédre, viszont nem adtam fel a hajdinakísérletet, ugyanis volt még egy zacskó hajdinám.

Gondoltam beáztatom, mert olyan szépen megpuhult és majd összeturmixolom zöldségekkel és lesz belőle újabb nyers kenyér. Nem baj, ha nincsen csírája, csak legyen már kenyér! Időközben kitaláltam ugyanis, hogy van ám nekem szilikonos sütőlapom, viszont nincs az a nyers kenyér ami arra képes lenne ráragadni! Ez a sütőlap méretben ugyan nem passzol az aszalómba, de a sütőmbe igen, amin viszont van légkeveréses fokozat és egyszer már aszaltam is vele sikeresen (!!!). Na, most találtam fel a spanyolviaszt! Végre, végre!
Ázott is a hajdina néhány órát, majd délután összeállt a massza. Került még a hajdina mellé sárgarépa, zellerszár és vöröshagyma. Isteni illata volt és állagra is remekre sikeredett. Szépen ráformáztam a sütőlapra és ment is a 40-45 fokos sütőbe a 'zümmögő' fokozatra (értsd: légkeveréses). Zümmögött az ott nekem egész éjjel, de nem érdekelt. Minden kellemetlenséget elviselek, csak másnap kenyeret ehessek!

Reggel már a hálószobában éreztem a hagyma illatát, rohantam is a sütőhöz, ahol már kevésbé volt illat. Sőt, egyre közelebb érve már határozottan átalakult és inkább volt bűznek nevezhető, mint illatnak. Felcsaptam a sütőajtót és gyanúm beigazolódott: onnan jön a bűz forrása. Az egész massza ahelyett, hogy aszalódott volna, nem szégyellt megpurcanni! Olyan bűz áradt az egész konyhámban, hogy az még egy görényfarmot is kenterbe verne, én meg olyan mérges voltam már az újabb sikertelen próbálkozástól, hogy még hányni is elfelejtettem, pedig tényleg olyan szag volt, hogy szabályosan öklendeztem tőle órákig.
Három masszív zsákba pakoltam bele ezt a masszát, mielőtt véglegesen kidobtam, hogy valahogy útját álljam ennek az iszonyatos szag terjedésének, mielőtt még a szomszédokat is elgázosítom. Hát nem egy gazdaságos táplálkozási forma ez a nyersevés: azt hiszem több ételt dobtam ki az utóbbi napokban, mint amennyit megettem. Ezzel a spanyol viaszt ugyan nem, de azt hiszem, egy új fogyókúrás módszert feltaláltam!

Persze szellőztetés végett kinyitottam minden ablakot, amit csak találtam a házon, dőlt is befele a hideg rendesen, de inkább fagyjak meg itt a konyhában, minthogy ezt a szagot kelljen még éreznem akárcsak egy percig is, legalább hősi halottja (fagyottja) leszek ennek az egészséges táplálkozási irányzatnak, amiről lassan kiderül, hogy betegségek ellen tényleg jó, de a fagyástól nem véd meg. Azon már meg sem lepődtem, hogy még a szellőztetés sem úgy sikerült, mint szerettem volna. Már a hűtőben melegebb volt, mint a lakásban, de a szag csaknem távozott. Mint egy rossz szellem, ott maradt a lakásban kísérteni.
Úgy látszik a légkeveréses fokozat olyan jól működik, hogy az egész lakás levegőjét átkeverte egy éjszaka alatt és így sikeresen eljutott a bűz még a zárt ajtójú szobák legeldugottabb sarkába is. De legalább a csótány-és rágcsálóirtást ezzel letudtuk egy időre. Sőt még az is kiderült, hogy a sütőnk egész jól működik. Mindennek van pozitív oldala!

A lényeg a lényeg: ezt az iszonyatos poshadt hagymás hajdina szagot még három napig éreztem a lakásban, aminek következtében nemcsak a nyersevéstől, de még az evéstől is elment a kedvem...

A végeredménye az lett ennek az egész nyers kálváriámnak, hogy mostanában eggyel több étkezést cseréltem le nyersre, de azért eszek főtt ételt is rengeteg salátával, mert úgy lecsúszik. Valahogy főzni-sütni még mindig jobban tudok, mint aszalni, csíráztatni, áztatni.
Viszont sikerült néhány nagyon finom zöldturmixot készítenem és egy-két gyümölcsös összeállítás is nagyon jól sikerült, ezeket majd hamarosan közkincsé teszem.
Jelenleg kevesebb nehéz gabonát (értem ezalatt a glutént tartalmazó gabonákat) eszem, sokkal több gyümölcsöt és most tulajdonképpen jól vagyok, megszűntek azok a fura, kellemetlen tünetek, a sportolási kedvem valamennyire visszatért, aztán egyszer ha megint elmegy az eszem, megpróbálkozom újra a teljes nyersevéssel. Addig is kerülöm a légkeveréses fokozatot a sütőn...