Kelbimbókrémleves

2009. november 17., kedd

Ez a leves édesanyám ötlete nyomán született - természetesen kicsit egyszerűsítve a hozzávalók tekintetében és vegánosítva, no meg persze tartalmasabbá téve, hogy főételként fogyaszthassuk ezt is, csakúgy, mint a többi levest.
Szerintem nagyon jól sikerült összeállítás lett belőle, már csak azért is, mert a férjem nem szereti sem a brokkolit, sem a kelbimbót, ilyen formában valahogy mégis befalta.


Kelbimbókrémleves
(kb 6 főre)

1 kg kelbimbó
1 közepes fej brokkoli
5 szem krumpli
2 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
3-4 ek citromlé
4 l víz
1-2 bio leveskocka ízlés szerint

bors
kömény
tárkony
petrezselyem
bazsalikom

1, A krumplit megpucoljuk, kockára vágjuk, a brokkolit rózsáira szedjük, a torzsáját szintén kockákra vágjuk, a hagymákat is megpucoljuk és négybe vágjuk, majd egy nagyobb lábasba tesszük őket a kelbimbóval, leveskockákkal, sóval, borssal, köménnyel és a tárkonnyal együtt.
2, A zöldségeket felöntjük négy liter forró vízzel és addig főzzük, amíg minden megpuhul benne.
3, Ha a zöldségek puhák, kiszedjük a krumplikockák és a kelbimbók kb a felét, a maradék levest pedig alaposan összeturmixoljuk.
4, Visszarakjuk a kiszedett zöldségeket, ízesítjük a maradék zöldfűszerekkel és a citromlével, majd még egyszer összeforraljuk a levest és még forrón kínáljuk.

Készíthetjük vagy tálalhatjuk szójajoghurttal vagy tejszínnel is, de nekem így jobban ízlett a maga egyszerűségében, hogy tömény zöldség az egész és a kelbimbó ízét olyan kellemesen érezni benne.

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket