Böjt - 4. nap

"...kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre." (1Pér 1,6-7)

Ezzel az Igével ma találkoztam először, pedig ez a tegnapi folytatása. De a napom is bizony a tegnapi folytatása. Jól éreztem én, hogy nincs még vége a viharfelhőknek...

A mai nappal megkezdődött a nagyhét.
A férjem is böjtöl, ő egész héten csak pászkát eszik majd, de nagy erőt ad az is, hogy a héten az egész keresztény világ böjtöl valamilyen formában.

No, akkor nézzük először a mai itallapot:

Reggeli: 1 ek méz
Délelőtt: 1,2 l cickafarkfűtea
Ebéd: alma-lime-körtelé
Uzsonna: 1,2 l kamillatea
Vacsora: -


Tegnap este már nagyon vágytam pihe-puha ágyikómba, hogy aludjak egy jót és elfelejtsem a tegnapi cirkuszt. Ebből csak az ágyikó teljesült, mert se nem aludtam, se nem felejtettem...
Éjszaka négyszer ébredtem arra, hogy ki kell mennem a mosdóba, pedig eddig nem volt ilyen gondom a sok folyadéktól. Tény, hogy tegnap többet ittam, mint eddig, de azt hittem már mind kijött. Azzal is tisztában vagyok, hogy az uborka vízhajtó hatású, de hogy ennyire? El sem tudom képzelni, hogy egész éjszakai pisilés után hogy jutott még reggel 5 óra felé egy negyedik felkelésre! Mindenesetre így semmit nem aludtam, pihenésről pedig szó sem lehetett. A fürdőszobáig is olyan kábán botorkáltam, alig álltam a lábamon, szédelegve nekimentem mindennek, de ez nemcsak fáradtság. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Reggel fél hatkor mire elaludtam volna, el kezdett veszettül görcsölni a hasam. Annyira fájt, hogy csak összeszorított fogakkal fetrengtem egyik oldalamról a másikra. Tudtam, hogy a szennatea hatása ez, de azért azon meglepődtem, hogy ennyire erősen. Vagy csak én éreztem ennyire erősnek most? Mindenesetre fél hétkor kidobott az ágy és irány ennek a csodateának a hatását elintézni. Ennek eredményeként viszont mindenféle hasi probléma megszűnt, viszont már a WC-ről alig bírtam felállni, annyira gyengének éreztem magam hirtelen, mintha minden energiámat is kimosta volna a tea. Remegtem a lábaim, alig bírtam felegyenesedni és kimászni a fürdőszobából. Leültem az étkezőben egy székre, de még az üléshez sem volt elég erőm. Szédültem és alig bírtam megmoccani. Valahogy legyűrtem magamba egy fél pohár vizet, jól is esett, ahogy most a friss, hideg víz végigcsorog a torkomon, de jobban nem lettem tőle.

Visszafeküdni már nem lehetett, mert mára is van kötelező program: a munkaügyi központba kell mennem Budaörsre, este pedig hétfő lévén úszás és szauna vár rám édesapámmal.
Ezzel a Budaörsi látogatással csak néhány gondom van: be kell utaznom Budapestre, átcaplatok a városon, majd a másik végén kiutazom Budaörsre. Ez minimum két és fél óra, de legtöbbször három. Visszafelé ugyanennyi. Közben a munkaügyi központban állandó a tömeg, az ülőhely kevés, de még az állóhely is: már minden falfelületen támaszkodik valaki, az emberek nagy része már a terem közepén hering módjára tolong és idegeskedik, ráadásul így a sorszámra várakozás egy órája után már csak 2-3 órát kell álldogálni a levegőtlen, zsúfolt helyiségben azért, hogy eláruljam, hogy nincsen még munkám és beírjanak egy újabb időpontot, amikor majd jöhetek megint. Ez még normál állapotban is mindig megvisel, hát még most. Már előre tartottam tőle, de hát mára hívtak be, úgyhogy menni kell. Lejár a munkanélküli járadékom, úgyhogy be kell jelentkeznem.

Összeszedtem a cuccomat, de csak támolyogtam erőtlenül. Még a kevés vízzel, egy könyvel és az igazolványaimmal megrakott kis táskámat is alig bírtam a vállamra emelni, annyira rosszul voltam. Szinte nem is voltam magamnál. A vonatig alig tudtam lesétálni.
Szerencsére hamar jött a vonat, csodák csodája le is tudtam ülni. Elővettem a böjtös könyvemet, gondoltam ez könnyű olvasmány lesz, de még az olvasás sem esett jól: semmit nem fogtam fel belőle és egy idő után már összefolytak a betűk is és semmit nem láttam az írásból, csak émelyegtem veszettül.

Közben a városban odajött hozzám egy jól öltözött, idősebb hölgy, hogy kérjen pár forintot. Ez persze mindennapos már a városban, de ez más volt. Sűrűn elnézést kért, hogy ilyenre vetemedik és ez neki is nagyon kellemetlen, de csak jövőhéten fogja megkapni a munkanélküli segélyét és addig nincs mit ennie. Tényleg teljesen őszintének tűnt és tényleg nem volt ittas, drogos vagy bármi. Bármelyikünk lehetett volna, de sajnos mi is eléggé ki vagyunk számolva, úgyhogy most épp csak annyi volt nálam, amennyiből az oda-vissza utazásomat fizetem, így nem tudtam adni neki, de még ételt sem. Pedig mindig van nálam néhány falat, de a böjt alatt érthető módon nem cipelek magammal banánokat. Hiába ment el a hölgy, nagyon felkavart, amit mondott, de legfőképpen, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben van.
Eszembe jutott, hogy mesélte a férjem, hogy egy kollégája ismerőséhez is betörtek itt az utcánk végében néhány héttel ezelőtt, de nem vittek el sem tv-t, dvd lejátszót, de még a telefonokat, számítógépet, sőt még az otthon hagyott pár ezer forintot sem, hanem tudatosan a hűtőt és a spejzt rámolták ki. Elvitték a kenyeret, a lisztet, a kolbászokat, felvágottakat és mindent, ami ehető. Megélhetési bűnözés... Szörnyű, hogy idejutottunk! Eddig azért, aki akart dolgozhatott, aki meg akart élni, az megélt valahogy. Ma már tisztességes emberek sem képesek talpon maradni. Munkalehetőségek nincsenek és elborzaszt, hogy még csak nem is Afrikában vagyunk, hanem a 21. századi Európa közepén az élelmiszerfelhalmozás és túlfogyasztás kontinensén és emberek éheznek és küszködnek a napi betevőért. Még csak nem is arról van szó, hogy nem tudnak elmenni színházba, vagy nyaralni, hanem arról, hogy még enni sem tudnak. Éheznek itt a környékünkön, a közelünkben, a városunkban... És egyre több helyről hallom ezt és egyre többeket is ismerek, akik így küszködnek napról napra.
Így böjtölve talán kicsit szolidaritok velük és ma értük ajánlottam fel a napi böjtömet...

Budaörsig még néhány busszal utaztam tovább, de azokon már nem volt annyira szerencsém, hogy le tudjak ülni. Ez nagyon megviselt. Az utolsó buszon már nagyon rosszul voltam. Hányingerem volt, émelyegtem, szédültem, a gyomrom kavargott, fájt, kezem-lábam remegett és néhol a hideg rázott, néhol melegem lett és kivert a víz. Majdnem elájultam. Csak görcsösen kapaszkodtam a fenti kapaszkodóba, de csak lógtam, mert már nem álltam a lábamon. Szinte már alig tudtam magamról, nem igazán voltam tudatomnál, úgyhogy akkor tényleg megijedtem, hogy mi bajom lehet. Sosem voltam még böjt alatt ennyire rosszul, sőt máskor még az 5. és a 6. napon is dolgoztam.
Már azon gondolkoztam, hogy leszállok és leülök az útpadkára egy kicsit, hátha jobb lesz, de utána megint visszaszállni a következő buszra, az elborzasztott. Végül csak le tudtam szállni ott, ahol kell, vagyis inkább leestem a buszról, de a megállóba egyből volt egy pad és arra zuhantam, de a várva várt könnyebbülés nem következett. Semmivel sem volt több levegő ott, mint a buszon: annyira büdös, szmogos volt a levegő, hogy szinte harapni lehetett a mocskot belőle, legalábbis nekem iszonyú szennyezettnek tűnt. Nagyon rosszul voltam, de akkor eszembe jutott, hogy "az Úr nem rak ránk nagyobb terhet, mint amennyit elbírunk." (1Kor 10,13) Ez némiképp megvigasztalt. Igen, ezt is el fogom viselni valahogy.
Ittam néhány korty vizet, bár elég nehezen kívánkozott le, fújt a szél is, rázott a hideg, de azért hamarosan jobban lettem annyira, hogy elvonszoljam magam a munkaügyi központba. Hogy ott mi lesz, ha egy órát kell ismét sorba állnom sorszámért, majd még két-három órát álldogálni mire bekerülök, azt nem tudtam, csak azt, hogy "...akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el." (Iz 40,31)
Elvánszorogtam hát az épületig, beálltam a szokásos sorszámváró sorba, még meg is kérdeztem az előttem álló férfit, hogy ő is arra vár-e, de alig hangzott a válasz, már egy ott dolgozó nő hangosan körbekérdezte, hogy van-e valaki kis fehér könyvvel, aki csak dátumra vár. A sorban állt előttem még 10 ember, az előtérben, a váróban pedig már ültek-álltak 30-40-en biztosan és nem jelentkezett senki, pedig a legtöbben általában ezért jönnek. Kicsit lassan jutott el az agyamig a kérdés és el is bizonytalanodtam, mikor senki nem jelentkezett, de azért bizonytalanul jeleztem, hogy szerintem én arra várnék, amiről ő beszél. Még meg is mutattam neki a könyvecskét, hogy erről van-e szó, annyira nem értettem, hogy akkor mások mit csinálnak most itt. Egyből előkerült egy másik nő és szólt, hogy menjek be vele és már intézzük is. 10 perc múlva már indultam haza... Hihetetlen volt, még sosem végeztem így. Azóta sem értem, hogy a többiek mire vártak, meg azt, hogy az a nő is pont akkor szól, amikor beléptem. Akárki akármit mond, ez csoda. Mert csodák ma is vannak, csak nem vesszük észre őket, mert valami nagy látványos, hihetetlen dolgokra várunk, miközben mindennap megtörténnek velünk olyan dolgok, amit talán meg lehetne magyarázni másképp, hogy miért történt, de felesleges, mert az Úr keze van benne és az Ő jelenléte hatja át, még akkor is, ha csak valami apróságról van szó.
De nem volt elég ennyi, megint többet kaptam, mint amennyit kérni mertem volna. Tudtam, hogy lejárt a munkanélküli járadékom, már 9 hónapig igénybe vehettem a 6 hónap helyett, úgyhogy tisztában voltam vele, hogy innentől egy forintot sem kapok, mire kiderült, hogy még 3 hónapig elég minimális segélyre ugyan, de jogosult vagyok. Nem igazán értettem, hiszen a 6+3 hónapot már kihasználtam, de felvilágosítottak, hogy ez állandóan változik és most az van, hogy még 3 hónapig kapok valamennyit. Hát ez remek. Még az a kevés is nagyon sokat jelent most, úgyhogy nagyon örültem, vigyorogtam ott a nőnek, mint egy vadalma, mikor ezt megtudtam. Elég idiótának nézett, mert tényleg kevés összegről van szó, még magyarázkodott is szegény, hogy miért csak ennyit tudnak adni, biztosan megszokta, hogy mindenki kevesli, de én nagyon örültem neki.

Kicsit jobban is lettem.
Hazafelé más útvonalat választottam és így tudtam ülni végig. Itthon nehezen ugyan, de felmásztam valahogy a vasúttól és délre már itthon is voltam. Máskor ilyenkor szoktam megkapni a sorszámomat... Elég gyenge voltam még, alig mozgott kezem-lábam, de azért igyekeztem a délután folyamán elfogyasztani a szokásos a teákat. Préseltem egy gyümilevet is, ami most fantasztikusan jó lett. A körtelé amúgy is nagyon finom, de egy fél lime-mal hihetetlen jó íze lett. Kezdtem jobban lenni, új erőre kapni, visszatért belém az élet, még a gasztroblogokat is átböngésztem, hogy ki mit sütött-főzött az elmúlt napokban, de nem okozott gondot ételekről olvasni, vagy nézegetni a fotókat. A látvány még nem is zavar, csak az illatok csábítóak. Egy zöldséges előtt elsétálni jobban megcsiklandozza az ízlelőbimbóimat, mint egy pékségből áradó kenyérillat. Változatlanul a petrezselyem és a hagyma az, amit meg-megkívánok napközben.

Késő délután pedig közeledett az úszás ideje.
Jobban voltam ugyan, de azért elgondolkoztam, hogy el kéne-e mennem, kicsit talán jó lenne pihenni végre, végül mégis az úszás mellett döntöttem. Hát igen, ilyen az aki a sport megszállottja: kicsit vissza lehet venni, de nem lehet leállni. Úgy voltam vele, hogy most nincs kötelezően előírt 20 km, mint szombaton, annyit úszok, amennyi jólesik, ha csak két hosszt, akkor annyit és kész, nem fogok nagy ügyet csinálni belőle. Különben is ajánlatos valami egyszerű, könnyű mozgás a böjt alatt, hogy kicsit használjuk az izmainkat, hogy ne abból épüljünk le böjtölés közben, illetve a mozgás serkenti a vérkeringést, ami nemcsak a fázás ellen jó, de a mérgek kiürülését és a méregtelenítő szervek munkáját is segíti.
Néhány faluval arrébb járunk úszni, ráadásul nekem kell vezetni. Ezt mindig nagy tortúraként élem meg, elég óvatosan vezetek és nagyon félek az utakon, nem is szoktam ezt túl gyakran elkövetni, csak ilyenkor mikor rá vagyok kényszerítve, hogy eljussunk valahogy A-ból B-be itt a környéken. Aztán útközben édesapám nekem szegezte a nagy kérdést: "És meddig akarod ezt a böjtöt csinálni?"... Hoppá, hát mégiscsak olvastok! Szuper! :-)

Mire az uszodához értünk, már annyira jól voltam. Magam is csodálkoztam, hogy mekkora változás ez reggel óta. Sőt, még melegem is volt, még az arcom is kipirult. Mire átöltöztem, már határozottan éreztem, hogy melegem van és elég forró vagyok, de nemcsak az arcom, hanem már a combom is, a hasam is. "Ajjjaj, lázas vagyok"- ez volt az első gondolatom és lehet, hogy tényleg az volt, de nincs ezzel semmi baj: a böjt során lehet hőemelkedésünk, vagy lázunk is, a szervezet ezzel is segíti a méregtelenítést, a gyógyulást, a védekezést a felszabadult mérgektől, úgy ahogy a betegségeknél. Mivel tényleg csak ilyen furcsa lázas állapotot éreztem, de nem volt egyáltalán semmilyen más bajom, így bemerészkedtem a vízbe. Nagyon hideg volt, még annál is jobban. Nem csak nekem, édesapámnak is.
Az első néhány hossz során éreztem, hogy kicsit gyengébb vagyok, mint általában, de ez hamar elmúlt és végül annyira belejöttem, hogy még meg is hajtottam a végén az utolsó néhány hosszt. Nagyon jót úsztam, idén még nem is ment ilyen jól! Hihetetlen, hogy négy nap nem evés után mire képes a szervezet! Mindig elcsodálkozom ezen, hogy milyen remekül vagyunk kitalálva és milyen jól működünk, ha hagyjuk. Szerintem ez fantasztikus!

Igaz, most csak 35 percet úsztam, mert az idő is és apu is sürgetett, bár még jól esett volna több is, de inkább mentem még szaunázni. Reggel tartottam ettől a projektól, de most olyan jól voltam, hogy mindenképp szerettem volna beülni a melegbe - már csak a méregtelenítés szempontjából is jó kiegészítője ez a böjtkúrának. Ha nem esne jól, bármikor kijöhetek.
A szaunában két idősebb férfi volt csak és akaratlanul is meghallottam, hogy miről beszélnek:
"-Nem szeretem a rezgős, cupákos húst, idén már sonkát sem vettünk, mert úgysem eszi senki." - mesélte az egyik férfi, majd folytatta: "Úgyhogy hétvégén is fokhagymakrémleveset csináltunk, utána meg grillezett patisszont ettünk."
Fogalmam sincs, hogy honnan szedett ilyenkor patisszont, de nagyot nyeltem a fokhagymára, aztán még nagyobbat a patisszonra. Hú, de megkívántam. Inkább beszélt volna a rezgős húsról, az nem zavart volna, de, hogy pont hagymáról! Persze aztán még részletezte a dolgokat, de csak mosolyogtam rajta: kibírtam a túrát, kibírtam a tegnapot, túlvagyok a Budaörsi kiránduláson, az úszáson, négy nap böjtön, úgyhogy egy ilyen apróság, mint a fokhagymakrémleves, már nem ingat meg. (Pedig jaj, de szeretem a fokhagymát!)
A szaunázás nagyon jólesett, olyan jó volt ott ücsörögni a melegben, alig akartam kijönni. Néha kimásztam, lezuhanyoztam jó hideg vízzel, aztán sipirc vissza. Csudajó volt, de örülök, hogy mentem. Teljesen feldobódtam tőle, nemcsak testileg, de még lelkileg is hatott: minden mérgező gondolat, érzés elszállt belőlem abban a 20-30 percben. Hihetetlen, hogy milyen mélységeket és magasságokat tud megélni a lélek egy nap alatt!

Szerencsére a mai adag 5,5 liter folyadékot is bevágtam, bár kicsit nehezebben, mint tegnap, mert szinte egész nap úton voltam és így nehéz annyit inni.
Viszont nagyon tetszett egyik nap Norka ph-méréses kísérlete. Ezzel szemben én a súlyomat és a testzsírszázalékot mérem már az első előkészítő nap óta. Nem az érdekel, hogy mennyit fogyok, vagy hogy mennyire leszek karcsú, nem erről szól a böjt, ezt majd tavasszal rendszeressel sporttal orvosoljuk, csak nagyon kíváncsi vagyok most, hogy hogyan változik a testzsír aránya, hogy a böjt során mikor nyúl az elraktározott zsírért a szervezet, ha egyáltalán használ fel belőle. Mindennap reggel mérek és a kísérlet igen érdekes, ugyanis ma volt az első nap, hogy egy nagyon, de nagyon picit csökkent a zsírszázalékom. Eddig napokig csak fogytam, de ebből is látszik, hogy nem a zsírpárnákból, hanem az elveszített, kihajtott vízből, mérgekből, salakanyagokból és ma volt az első nap, hogy egy kevéske zsír is megmozdult, viszont a súlyom most változatlan tegnap óta.

Ennyi történt ma.
Azt hiszem, ma délelőtt volt a mélypont, most már jöhet a felemelkedés és kíváncsian várom mit tartogat még az elkövetkező néhány nap.