Miért jó fiatalnak lenni?

Benzsi tette fel nekem a kérdést még 1-2 héttel ezelőtt, hogy szerintem miért jó fiatalnak lenni.

Sokat gondolkoztam, vajon mennyire igaz az a már-már közhelynek számító gondolat, hogy annyi évesek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat. Van benne igazság, de azt hiszem, mégsem teljesen. Tényleg fontos, hogy az éveink számának növekedésével ne savanyodjunk be, hogy ne vegyünk mindent túlságosan komolyan, hogy tudjunk még szívből nevetni és lélekben fiatalosak maradni, hogy megértsük a mostani fiatalok gondolatait, problémáit is. Fontos, hogy még 40, 50 vagy akár 60 év múlva is tudjunk mosolyogva ébredni és hálát adni egy újabb szép napért, hogy mindig képesek legyünk reménytelien tekinteni a jövőbe, hogy bizakodva tekintsünk a változásokra, hogy legyenek céljaink, álmaink, amiről tudjuk és elhisszük, hogy igenis még megvalósíthatóak. Hiszen, ahogy egyik kedvencem, az Edda is énekli: "ha feladod az álmaid meghalsz, élve halsz meg..." Igen, azt hiszem ez az a pont, ahol az ember elkezd öregedni, ha már nem érzi, hogy van miért élni, hogy még hozhat újat és szépet a holnap.
Ha meg tudjuk őrizni magunkat ebben a lelki fiatalságban, akkor még egész idősen is fiatalok lehetünk, ami természetesen kisugárzik a lélekből és fiatalos, üde arcbőrt biztosít. :-)

Ilyenek a szüleim is: édesanyám egy-két ránctól eltekintve úgy néz ki, mint az érettségi tablóképén. Évekig nem értettem, hogyan csinálja, de mostmár látom: olyan gyermeki örömmel tud örülni minden apróságnak, minden kedves szónak, ajándéknak, telefonhívásnak, mint a gyerekek. Együtt járunk bevásárolni, bioboltba és képesek vagyunk záróra felé, telepakolt bevásárlókocsikkal rodeóversenyt rendezni az egyik hipermarket parkolójában a maradék autók között. Aztán persze nagyokat kacagunk magunkon, hogy nem vagyunk normálisak. Évek óta együtt járunk rockkoncertekre és minden évben együtt megyünk el az állatkertbe. Már nem tudom, hogy édesanyám viszi a "kislányát", vagy én rángatom magammal őt a zoo-ba, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy mindig együtt megyünk: édesanyám és én. Talán elsőre furcsa, de nem az: ugyanolyan fiatalok vagyunk lélekben.
Édesapám is azóta fiatalodik, mióta öcsémmel felcseperedtünk annyira, hogy kétkerekű biciklit lehetett alánk rakni. Azóta együtt járunk futni, úszni. Futóversekenyen és teljesítménytúrákon veszünk részt és sokat járunk biciklitúrázni is. Már szinte az egész országot bebicajoztuk és képesek vagyunk egy vasárnap délutáni kis biciklis kiruccanás keretében 40-50 km után elhatározni, hogy levezetésképpen feltekerünk még Dobogókőre, ahol persze ránk esteledett, de feltekertünk együtt: édesapám és én. Elsőre talán furcsa lehet, de miért is lenne, hiszen ugyanolyan fiatalok vagyunk lélekben.
Szüleimmel együtt járunk nyaralni és ha időnk engedi, együtt ülünk le társasozni is egyet.
Én is így szeretnék majd öregedni, ahogy ők: minél több a gyertya a tortájukon, annál fiatalabbnak érzik magukat.


De hogy miért is jó fiatalnak lenni? Azt hiszem, ez a kérdés nem a fent leírt lelki fiatalságra vonatkozhat, hiszen az, mint láttuk, nem függ életkortól. Ugyan az is jó, hiszen saját lelki békénket, nyugalmunkat és környezetünk harmóniáját őrizhetjük meg, de szerintem a kérdés másról szól. Mert ugyan fiatal vagyok én is és annak is érzem magam így 25 évesen, de talán ez a fiatalság már más, mint néhány évvel ezelőtt.
Itt nem arra gondolok, hogy képes voltam idétlen ruhákban és frizurákkal kimerészkedni az utcára, vagy barátnőimmel fülsüketítő kacajjal végigvonulni az utcán. Ilyen is volt persze, szerintem mindenkinél, de most nem erre gondolok. De akkor vajon mi változott azóta?
Sokat gondolkoztam ezen és rájöttem, hogy a fiatalság lényege, a szabadság szele és a mindent lehet életérzés változott meg, akaratomon kívül korlátozódott ill. módosult és alakult a körülményekhez képest. Mert ez az, ami a fiatalságunkat adja: az életkörülmények...
Mert 3 évvel ezelőtt, mikor befejeztem az iskolát elkezdtem dolgozni, férjhez mentem és összeköltöztünk, otthagytam a szülői házat, a megszokott biztonságot. Szinte egyszerre történt minden és ezzel le is zárult az igazi fiatalságom. Persze, ahogy említettem, most is fiatal vagyok, csak másképp. Most a körülményekhez képest másként és máshol kell ezt megélni. Így sem rossz, csak más, illetve a változás szelei már nem viharként tombolnak, csak szellőként lengedeznek: kevesebb és kisebb mértékű a változás, ugyanis valószínűleg ugyanígy évi néhány nap szabadsággal fogok dolgozni hátralévő életemben, ugyanígy itt lesz (remélhetőleg) a férjem mellettem 60 évesen is, mint most 25 évesen. A célokat és a lehetőségeket ez a keret adja, ami hol segít, hol akadályoz, de mindenképpen meghatároz.
Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy a munka és az életkörülményeink milyen meghatározóak még akkor is, ha lelkileg fiatalnak érezzük magunkat. Jelenleg 20 nap szabadságom van egy évben, évekkel ezelőtt hónapok adódtak és a suli utáni délutánok is az enyémek voltak. Mindig volt idő a barátokkal sétálni, beszélgetni, vagy teázni egyet hétköznapokon is.
A nyár meg igazi nyár volt. Nem az iroda ablakán keresztül láttam és nem csak a naptár oldalairól értesültem, hogy már tombol a nyár, hanem meg is éltük: strand, vízpart, napsütés, játék és szabadság volt hónapokig. Szerettem a nyári táborokat, akár úszótáborról, akár természetjáró táborról volt szó.
Jó volt fiatalnak lenni, mert tudatlanabb voltam: nem ismertem a kemény farkastörvényeket, amik a megélhetést nehezítik, nem érdekelt és nem is kellett foglalkoznom a legújabb adótörvényekkel, vagy hogy az SZJA be van e fizetve. Messzire elkerültek a számlák és a rezsi végösszegei, fogalmam sem volt milyen egész nap gürcölni, hogy meglegyen a napi betevőre való.
A szülő házban sokkal szabadabb és gondtalanabb az ember, felhőtlenebbek a mindennapok. Persze segítettem a házimunkában mindig, de mégis akkor jöttem, mentem, amikor akartam. Nem volt munkaidő, nem volt határidő, nem volt olyan kötött a napi rutin. Több volt a lehetőség és kevesebb a felelősség.
Sokkal több időm volt a barátaimra, magamra és arra, hogy egy kicsit megálljak: álmokat, terveket szőni, gondolkodni, elmélkedni, elcsendesedni, imádkozni.
Más világ volt, könnyebb, lazább és komolytalanabb. Most is csak annyi változott, hogy a tapasztalatokkal és az élet terheivel megrakva nehezebb ugyanolyan szabadon szállni. De talán most ez a szép benne: hogy a körülményekhez képest lélekben ugyanolyan fiatal tudtam maradni, ugyanúgy és ugyanakkora lelkesedéssel tudom megélni az örömteli, felemelő pillanatokat, tudok ugyanolyan felhőtlenül nevetni, mintha soha semmi rossz sem történne ebben a világban. Leperegnek rólam a problémák és csak ott és akkor komolyodom meg és foglalkozom velük, ha nagyon muszáj. Lehet, hogy túl naiv is vagyok néha, de talán ez sem baj, hiszen Jézus is azt mondja: "Ha... nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába." (Mt 18,3) Azaz olyanok, akik teljesen egyszerűek és előítéletmentesek, akik tudnak úgy szeretni és úgy barátkozni, hogy minden előzetes megismerést, korlátot félre tudnak tenni. Ez a hosszú évek élményeivel, megismeréseivel egyre nehezebb, de ha sikerül, akkor hamar megtapasztalhatjuk, miért jó fiatalnak lenni...
("...mert ilyeneké az Isten országa." Lk 18,16)

Azt hiszem itt-ott kicsit eltértem a tárgytól, de remélem, valamennyire sikerült megválaszolnom, hogy miért is jó fiatalnak lenni. Továbbadnám a kérdést Evanak.

(A képen a szüleim a sümegi vármúzeumban. :-) )