Rozmaringos vaníliatorta (VKF 32. forduló)

Rozmaring és vanília egy süteményben? Tiszta őrület! - legalábbis ez volt az első gondoltam, mikor először láttam meg ezt a receptet a fűszernövényes gyűjteményem desszertjei között, úgyhogy egyből tudtam: ezzel nevezek a Maimoni által kiírt vkf-re is.
Kicsit ugyan vegánosítanom kellett és szokásomhoz híven lecseréltem a benne lévő cukrot is mézre, azaz teljesen átalakítottam a receptet :-) és hogy cseppet se hasonlítson az eredetire, készítettem hozzá egy vaníliakrémet is. Határozottan jót tett neki.
Kinézetre teljesen átlagos sütemény, viszont az illata és az íze az már igencsak meglepő, ami a rozmaringos lében ázott mazsolának köszönhető. A torta egyébként eléggé meg is osztotta a családot, de végül kiderült: aki nem szereti a rozmaringot, az ezt sem fogja megszeretni, aki viszont szereti, annál ez a finomság is sikert arat, ugyanis a rozmaring elég karakteres ízt ad neki, csakúgy, mint bármilyen más ételnek is.
Azért ezzel a sütivel való barátkozás cseppet sem volt ilyen egyszerű, pedig szeretem a rozmaringot, de inkább burgonyán. Szóval, be kell valljam, az első falat elég meghökkentő volt még számomra is, a második falat viszont már egész elviselhető, a harmadik talán már ízlett is, a negyedik már nagyon bejött és az ötödiktől már nem lehet abbahagyni.
Tehát szerintem nagyon finom, csak meg kell adni az esélyt neki. :-)


Rozmaringos vaníliatorta

Piskótához:
3 bögre liszt (nálam 1 bögre finomliszt, 1 bögre teljeskiőrlésű rozsliszt és 1 bögre kukoricaliszt) - kb. 450 g
2 kávéskanál szódabikarbóna
pici só

4-5 ek méz
1 dl olaj
3 ek citromlé
2 marék mazsola
kb. 3,5 dl víz
2 ek. rozmaring (nálam szárított, de frissből talán kevesebb is elég)
3 ek. házi vaníliakivonat

Krémhez:
5 ek. fehérliszt
5 dl víz
3 ek. házi vaníliakivonat
2 ek. kukoricakeményítő
4 ek. méz (ebből 2 ek vaníliás méz)

Díszítéshez:
1 marék mazsola
kevés rozmaring

1, Az alkotást a mazsola és a rozmaring párosításával kezdjük: a mazsolát, a rozmaringot és a vizet egy kis lábasban odatesszük főni. Felforraljuk. Ha kibírjuk, közben lehetőleg ne szagolgassuk, mert borzasztó. Sosem gondoltam volna, hogy a rozmaring ilyen büdös is lehet. Kicsit el is bizonytalanított ez a szag, hogy ehető sütemény lesz-e belőle. Viszont se időm, se ötletem nincs most mást készíteni a vkf-re, úgyhogy mindenképp ezzel nevezek, ha ehető lesz, ha nem. Remélem, a kutya szereti a rozmaringot...
2, Ha a mazsolás szörnyűség felforrt, lekapcsoljuk a gázt/tüzet/főzőlapot..stb (megfelelő aláhúzandó) és félretesszük, hűlni hagyjuk - ha jót akarunk magunknak és a környezetünknek, akkor fedővel.
Hűlés közben egyébként nem bírtam ki és muszáj volt mégegyszer megszagolnom, remélve, hogy az előző élmény csak érzéki csalódás volt. Hát valami olyan furcsa, mentolos jellegű szag áradt ebből a keverékből, hogy nagyon gyorsan tettem rá vissza a fedőt. Hogy lehet a rozmaringnak ilyen szaga? Hogy lesz ebből sütemény? És hogy lesz ebből ehető sütemény? Érdekes, egyre biztosabb vagyok benne, hogy a kutya szereti a rozmaringot...
3, A mazsolás trutyit messziről elkerülve a sütőt előmelegítjük 200 fokra és egy gyümölcstortaformát (vagy amilyet szeretnénk) vékonyan kikenünk olajjal és meglisztezzük.

4, Közben összeállítjuk a piskóta száraz hozzávalóit, alaposan elkeverjük a liszteket és amikor a mazsolás borzalom teljesen kihűlt (fontos - különben idő előtt megolvasztja a mézet!), befogjuk az orrunkat és belekeverjük a vaníliaaromát, majd a piskóta többi hozzávalójával együtt mindent a lisztekhez keverünk és alaposan összedolgozzuk.
Jelentem az összeállított piskótát már meg lehet közelíteni, sőt, határozottan jó illata lett. Talán a vaníliától, nem tudom, de remélem, a kész süti is ilyesmi lesz, mert akkor még az is kiderülhet, hogy ehetőt gyártok. Lehet, hogy azért megkóstolóm majd, mielőtt a kutyának adom...
5, Ha a sütő felmelegedett (de tényleg csak akkor, mert ez a "mindenmentes" piskóta elég érzékeny), beleöntjük a formába a tésztát és mehet is a sütőbe. Kb. 30 perc elég neki, de közben ne nyitogassuk rá a sütőajtót.
6, Amíg a piskóta sül és eregeti a most már határozottan kellemes vaníliás-rozmaringos illatát a lakás minden zugába, addig elkészítjük a krémet is: a lisztet, a vaníliakivonatot egy kevés vízzel csomómentesre keverjük és a tűzre tesszük, majd a maradék vizet felforraljuk (legjobb vízforralóval, esetleg a mikróban) és folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a lisztes keverékhez.

7, Közben a kukoricakeményítőt egy kevés hideg vízzel elkeverjük és amikor a krém már forr, hozzáadjuk a keményítőt (jaj, milyen csodás illatok jönnek közben a sütőből!) és folyamatos kevergetés mellett újra felforraljuk és lehúzzuk a tűzről. Túlfőzni keményítővel már nem szabad, különben csökken a keményítő hatása.
Szerencsére most én sem főztem túl, pedig folyamatosan azon morfondíroztam közben, hogy a kutya nagyon besértődik-e, ha ígéreteimmel ellentétben mégsem adok neki ebből a sütiből?
8, A krémet alaposan kihűtjük. Még annál is jobban, ugyanis, ha egy kicsit is meleg marad, a méz megolvad benne és krém helyett könnyen sodót kaphatunk. Szóval, ha teljesen kihűlt (hűtőbe is tehetjük 1-2 órára), akkor keverjük csak bele a mézet. Nagyon jó állagú krém lesz így belőle.

9, Ha a piskóta is teljesen (fontos - a mézes krém miatt!) kihűlt és még nem aléltunk el ettől a fantasztikus illattól, amit áraszt, akkor megtöltjük a krémmel. Mazsolával, rozmaringgal díszítjük és eldugjuk a kutya elől. :-)
Néhány óra múlva szépen szeletelhető lesz és szerencsére ehető is. Sőt, nekem nagyon, de nagyon bejött. És mivel nem vagyok szőrös szívű, a kutyus is megkóstolhatta...