Mivel indulok?

2010. január 31., vasárnap

A minap Szepyke hívott mindenkit játékba, hogy akinek kedve van most megmutathatja.
Ezt bizony nem lehet kihagyni, úgyhogy én is megmutatom.
Íme:


Nálam ezzel indul a nap.
Sosem kávéztam, teázni reggel valahogy nem esik jól, úgyhogy a banán maradt. :-)
Történt ez úgy, hogy a szüleim még a "rendes" reggelire szoktattak, hogy éhgyomorra sosem indulunk el, reggelizni muszáj. Minden reggel egy szelet vajas kenyér, felvágott, paprika vagy paradicsom került az asztalra, de mivel mindennap ingáznunk kellett így a reggelire olyan hajnali 6 óra tájban került sor. Rászoktunk erre, de egyre inkább nem esett jól ez a hajnali evészet, így szép lassan kitolódott az első evés olyan 9-10 óra tájra és a kenyeret a gyümölcs váltotta fel, majd később az egész ebédig tartó gyümölcsözés.
Mostmár semmi más nem megy le reggel a torkomon és a gyümölcsök közül is a banán a legjobb szerintem, ráadásul az, ami olyan jó érett, mint ahogy a képeken is látszik. 2-3 banán reggel nagyon jól felébreszt - engem is és a szervezetem is. Nagyon szeretem és már nem is tudom banán nélkül elképzelni a napom, annyira rászoktam.

Eddig kétszer-háromszor fordult elő az utóbbi években, hogy nem volt itthon banán. Kész rémálom! Hiába eszem meg helyette egy kiló almát, nem ugyanaz. Szóval, kell a banán. És nem is unom.
Sőt, ha valahová mennem kell, vagy valami elintéznivalóm akad, banán nélkül el sem indulok itthonról, mindig van 1-2 darab a táskámban. Bárhol, bármikor szükség lehet rá. :-)

8 megjegyzés:

ilike írta...

Mi lesz, ha leáll a banánszállítás??? :D

Szamóca írta...

Jaj ne, az nem történhet meg! :-o
Egyébként mindenre fel vagyok készülve: már nevelgetem a kis banánpálmáimat, ha esetleg mégis...

Pocak Panna írta...

Szia!

:-) Hááát én is még régen a rendes reggelire lettem nevelve, és máig tartaom ha 10-re kell mennem, de ha reggel 8-ra megyek, akkor bizony tea és egy kis joghurt zabpehellyel. :-)) De a banánnak én is nagyon nagy rajongója vagyok, de nekem inkább uzsonna.

ilike írta...

Remélem sikered lesz a pálmákkal. :) Most nézem csak hogy a fejléced gyümölcsei között is "szottyadt" :D babán bújik meg. :D

Szamóca írta...

Panna, ha jólesik a reggeli, akkor nyugodtan. Férjem is rengeteget reggelizik hajnali fél 7-kor. :-)
Gyümölcs csak éhgyomorra megy nálam és mire eljön az uzsonnaidő, addigra már annyi mindent összeettem, hogy a gyümölcs úgy már nem csúszik le, de bizony uzsonnára édesség helyett is nagyon jó a banán.
Örülök, hogy te is szereted, végre nem vagyok egyedül ezzel. :-)

Szamóca írta...

Ilike, meglásd, néhány év múlva berobbanok a vörösvári piacra a magyar banánommal. :-)
Még hogy szottyadt?! Az még csak kezd jó lenni!

j. írta...

Kedves Szamóca,
j. vagyok, egy ideje olvasgatom a honlapodat, és - bár nem mindennel értek egyet - találtam egy-két jó ötletet. Most azonban leakadtam: banán? Tudtad, h. a banán a legvegyszer-igényesebb élelmiszer? A bio- v. fairtrade még hagyján, de a hagyományos ültetvényeken neveltek, amiket ráadásul a szállítás során gázzal érlelnek.. Hát, én nem nagyon enném ezt sem reggelire, sem tízóraira, sem semmikorra. (A képen látható banánt a del monte cég forgalmazza. Ha időd engedi, keress rá a neten, de talán az NG-ben is cikkeztek már róluk - én most nem részletezném az általuk forgalmazott banánok termelési körülményeit.)

Szamóca írta...

Kedves J.!
Köszöntelek a blogomon és örülök, hogy olvasol és találsz kedvedre valót is. Nem baj, hogy nem értesz mindennel egyet, tudom, hogy elég szélsőséges vagyok, úgyhogy ez teljesen érthető.
Amit a banánról írsz, azt viszont nem tudtam. Én csak annyit tudtam, hogy zölden szedik le, aztán mire ideér valamelyest megérik, hiszen olyan utóérő gyümölcsről van szó, akárcsak a sárgabarack. Arról viszont fogalmam sem volt, hogy eközben még történik vele ez meg az, úgyhogy köszi, hogy ezt leírtad.
Az viszont tény, hogy hiába vagyok vegán és figyelek oda nagyon arra, hogy mit eszem, a termesztés során felhasznált vegyszereket sajnos így sem lehet kiküszöbölni, bióra meg nem telik.
Mindenről viszont nem mondhatok le, de azért utánanézek majd ennek a banán kérdésnek, ahogy írtad és hogyha nem is mondok le róla, talán csökkentem a mennyiséget. Ha pedig minden kötél szakad, már növöget a banánfám. Azt majd nem gázosítom el. :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket