Gombapörkölt hajdinával (VKF 37. forduló)

2010. szeptember 21., kedd

Ez a megszokott gombapörkölt tarhonyával összeállítás gluténmentes, vegán változata.
A pörkölt ízre olyan, mint az eredeti, a hajdina pedig remekül illik hozzá a tarhonya helyett.
Igazán finom és laktató fogás.


Gombapörkölt hajdinával
(2-3 főre)

Hajdinához:
250-300 g hajdina

bors
kömény
majoranna
víz

Pörkölthöz:
500 g gomba
2 fej hagyma
1 kisebb paprika
1 doboz (150 ml-es) szójajoghurt
2-3 evőkanál hajdinaliszt
3-4 ek. pirospaprika

bors
kömény
majoranna
friss petrezselyem
kevés olaj

1, Először elkészítjük a köretet: a hajdinát egy fedeles jénai tálba tesszük, fűszerezzük, kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük és a sütőbe toljuk. 180 fokon kb. fél órát "pároljuk", majd fedő nélkül még 10-15 percet sütjük. Ha szükséges, a vizet közben pótoljuk rajta.
Persze a hajdinát ugyanígy főzni is lehet.
2, A pörkölthöz kevés vízen és olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát. Amikor már el kezd üvegesedni, hozzáadjuk az apróra vágott paprikát is.
3, Ha puhul a paprika is, hozzáadjuk a megmosott, felkockázott gombát. Kicsit pirítjuk, majd megszórjuk pirospaprikával és a többi fűszerrel (petrezselyem kivételével). Felöntjük a pörköltöt annyi vízzel, hogy a gombákat éppen csak ellepje. Puhára főzzük a zöldségeket.

4, Elkészítjük a habarást: a szójajoghurtot elkeverjük a liszttel, teszünk bele még fűszereket, ha szükséges, majd a pörköltből fokozatosan egy-egy merőkanálnyi szaftot adunk hozzá. Ezt háromszor, négyszer megismételjük, végül az egészet a gombához keverjük.
5, A pörkölthöz adjuk az apróra vágott petrezselymet és még egyet rottyantunk rajta, de tényleg csak pár percet, hogy a petrezselyem még friss zöld maradhasson benne.

Friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Megjegyzés:
Hajdinaliszt hiányában a még meg nem főzött hajdinát kávédarálón ledaráljuk és már kész is. Olyan mennyiségben, ami ehhez a gombapörkölthöz kell, kb. fél perc plusz munkát jelent.

5 megjegyzés:

Zizi írta...

De érdekes, hogy a hajdinát sütőben készítetted el. Van ennek valami jelentősége? Vagy gáztűzhelyen is ugyanúgy meg lehet főzni?

Bianka írta...

Istenien néz ki, nagyon finom

szepyke írta...

Szia!
Írtunk neked egy bizonyos pdf engedélyezésével kapcsolatban, de nem válaszoltál még rá. Megkaptad a levelet?

ilike írta...

Szamóca, amióta gluténmentesen étkezel, történt változás a közérzetedben, problémáidban?

Szamóca írta...

Zizi,
persze főzni is lehet a hajdinát. Viszont amit lehet, inkább berakok a sütőbe, mert ott nem zavar a további konyhai ténykedés során, nem kell vele foglalkozni és hamar készen van.

Bianka,
köszönöm.

Szepyke,
azt hiszem, azóta már válaszoltam rá, de van egy olyan érzésem, hogy azóta már nem is aktuális. ;-)

Ilike,
igen, sokkal jobb.
Azóta viszont már ismét eszem glutént és semmi bajom tőle. Valami bélproblémám lehetett, ami miatt először a glutén okozott tüneteket, de megszűnt a baj, megszűnt a gluténérzékenység is - szerencsére. Szóval, köszönöm, már jól vagyok! :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket