Heti nyersétel menü

2010. május 3., hétfő

Még április elején An. hívott bennünket a Nyers Ételes Heti Menü játékba, miszerint össze kellett állítani egy heti menüt a nyers étkezés szabályai szerint, de még azon belül is minél egyszerűbben és aszaló nélkül elkészíthető, beszerezhető, könnyen hozzáférhető és így tavasszal is kapható alapanyagokból álljon.
Egyből megtetszett a játék, hiszen már én is próbálkoztam a nyers étkezéssel néhány hétre, vagy hónapra, de aszaló nélkül nem volt túl változatos a menü, így hamar meguntam. Most igyekeztem egy változatos, sok gyümölcsöt, de napi egyszer zöldséget is tartalmazó menüt összeállítani, amelyben zöld levelesek és persze édességek is helyet kaptam a lehető legkevesebb zsiradék hozzáadásával.
Ez a menü eléggé személyre szabottra sikerült, ugyanis teljesen a saját táplálkozásomhoz igazítottam, úgy, ahogyan azt én is tartani tudnám. Éppen ezért lehet, hogy másnak kicsit idegen és tarthatatlan lenne ez az étrend, de nekem így vált be. Így élet-szagúbb, mintha kitaláltam volna valami szuper, tökéletes étrendet.
Az ételek egyébként végtelenül egyszerűek, ugyanis nem csak aszalóm nincs, de nem is igazán értek a krékerek és egyéb nyers ételcsodák elkészítéséhez.


Általában így étkezem:
Reggeli: zöldturmix vagy gyümölcs
Délelőtt: gyümölcs(ök)
Ebéd: főtt étel sok-sok salátával
Uzsonna: általam készített édesség, sütemény, de van, hogy csak aszalt gyümölcs
Vacsora: általában kenyeret valamilyen pástétommal, zöldségekkel, vagy héjában sült krumplit salátával, de van, hogy csak gyümölcssalátát eszem

Ez most így néz ki nyersen:
Reggeli: zöldturmix
Délelőtt: gyümölcs(ök)
Ebéd: valamilyen saláta zöldségekből/zöldlevelesekből
Uzsonna: valamilyen finomság, könnyű nyers édesség
Vacsora: valamilyen gyümölcssaláta, gyümölcsös finomság





Ezek után, íme, egy heti nyers menü:

Hétfő:
Reggeli: petrezselymes zöldturmix (alma, datolya, petrezselyem, fejes saláta)
Délelőtt: banán, narancs
Ebéd: szezámkrémes édesköménysaláta
Uzsonna: csokis banánpuding (2-3 banán összetörve néhány evőkanál kakaó v. karobporral, esetleg 1-2 ek mézzel összekeverve. Pont olyan, mint a csokipuding)
Vacsora: gyümölcsös hajdinakása (a csíráztatott hajdina kevés mézzel krémesre turmixolva és tetszés szerinti gyümölccsel megpakolva)

Kedd:
Reggeli: spenótos zöldturmix (banán, narancs, spenót, fejes saláta)
Délelőtt: alma, körte
Ebéd: saláta: egyszerű saláta
Uzsonna: diós datolyafalatok
Vacsora: banán-kivi "kása"

Szerda:
Reggeli: csalános zöldturmix (banán, narancs, csalán, jégsaláta)
Délelőtt: alma, körte
Ebéd: pestós zöldségsaláta (petrezselyemből, medvehagymából, áztatott dióból készített pestóval leöntött zöldségek, pl: paprika, uborka, hagyma, jégsaláta)
Uzsonna: narancsos-diós almagolyók (narancslébe áztatott mazsola reszelt almával és dióval összekeverve, golyóvá formázva és dióba hempergetve)
Vacsora: kókuszos gyümölcsleves

Csütörtök:
Reggeli: turbolyás zöldturmix (banán, fejes saláta, turbolya)
Délelőtt: alma, kiwi
Ebéd: avokádókrémes zöldségsaláta: tetszés szerinti zöldségek (pl: uborka, karalábé, paprika) egy szétnyomkodott sózott, borsozott avokádóval összekeverve
Uzsonna: mákos és csokis gyümölcsfalatok (a mákot és a kakaót/karobot néhány evőkanál mézzel és vízzel krémessé keverjük. Banán, körte, alma falatokat mártogathatunk bele, mint a francia fondü-be)
Vacsora: datolyaszószos gyümölcsök (pl: alma-banán saláta datolyaöntettel)

Péntek:
Reggeli: római salátás zöldturmix (körte, datolya, római saláta)
Délelőtt: banán, alma
Ebéd: hajdinasaláta: tetszés szerinti zöldségek (pl: urboka, lilahagyma, paradicsom, sárgarépa) csíráztatott hajdinával és néhány tetszés szerinti fűszerrel (pl: só, bors, kömény, zöldfűszerek: petrezselyem, bazsalikom) összekeverve. Akár egy-két ek olaj is mehet rá, de szerintem elhagyható.
Uzsonna: kókuszos banánturmix
Vacsora: almasaláta narancsos mazsolával

Szombat:
Reggeli: pitypangos zöldturmix (alma, mazsola, pitypang, római saláta)
Délelőtt: banán, kiwi
Ebéd: cukkinispagetti: felcsíkozott cukkini és a szósz: paradicsom, hagyma, sárgarépa és egy kevés olaj összeturmixolva (lehetőleg csak darabosra)
Uzsonna: baracklekvár (aszalt sárgabarack és mazsola néhány órára beáztatva. Olyan lesz, mint a baracklekvár. Fogyaszthatjuk almaszeletekre kenve)
Vacsora: mákos banánguba

Vasárnap:
Reggeli: rukkolás zöldturmix (körte, datolya, rukkola, fejes saláta)
Délelőtt: banán, narancs
Ebéd: hajdinaszószos zöldségsaláta: a csíráztatott hajdinát leturmixolom és ízesítem (só, bors, citromlé, petrezselyem, rukkola, akár szójaszósz is), majd tetszés szerinti zöldségekkel (pl: uborka, paradicsom, sárgarépa, paprika) összekeverem.
Uzsonna: diákcsemege: néhány szem mandula, kesudió mazsolával
Vacsora: banánöntetes gyümölcsök (a banánt villával pépesítjük és a felkockázott gyümölcsökre öntjük, fahéjjal ízesítjük)

A legtöbb ételt ezek közül már megtalálható a blogon.
Ami még nincs fent, az várhatóan hamarosan felkerül és belinkelem ide is, de egyik sem olyan bonyolult étel, hogy egy kis fantáziával ne lehessen elkészíteni.

2 megjegyzés:

Norka írta...

tetszik, hogy ilyen egyszerű ételeket írtál! Én kicsit megvariáltam, ezt éreztem kihívásnak. De nem túl komplikált dolgok, még ha annak is tűnnek. Van néhány aszalt dolog is benne.
Egyébként sokszor én is a Te menüd szerint eszem, de ha van időm, szeretek ügyködni. Azt hiszem ez alkati kérdés illetve természetesen idő függvénye. Aktuális is a menüd szerkezete, mert ahpgy jön a meleg, egyre kevesebbet is eszünk, megelégszünk -jó esetben- az egyszerű, könnyed, frissítő salátákkal.
Gratulálok!

Szamóca írta...

Norka,
köszönöm, örülök, hogy tetszik.
Nekem is nagyon tetszik a te menüd. Tényleg nem bonyolultak az ételek és elég változatos is, ráadásul nagyon jó ötleteket találtam benne. Csak azt nem értem, hogy tudsz enni nyers zöldséget megenni, mint amennyit a menüdbe is írtál. Én képtelen vagyok rá, én állandóan gyümölcsöt eszem.

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket