Sült zöldséges puliszkagombóc zöldfűszeres kelbimbómártással (VKF 29. forduló)

2009. november 1., vasárnap

Néhány hete amikor a banános-kókuszos kukoricakását készítettem, akkor jöttem rá, hogy mióta tejtermékeket sem eszem, valahogy elmaradt a puliszka az étrendünkből, pedig a juhtúrós puliszkát nagyon szerettem.
Éppen egy juhtúró nélküli puliszkarecepten gondolkoztam tehát, amikor a VKF legújabb fordulójának kiírását olvastam Max konyhájában és azonnal jött az ötlet: olyan jól formázható a kukoricakása, hogy gombóc lesz belőle, már csak a tölteléket kéne kitalálni.
Sok lehetőség nem maradt a töltelékre: vegánként sós változatban valami zöldség kéne bele, aminek szintén van olyan jellegzetes, intenzív íze, mint a juhtúrónak, hiszen magában a puliszka nem sok meglepetést tartogat. Így esett a választásom a kelbimbóra, ami méretben és ízben (főleg sütve) is kitűnő a puliszkagombócokhoz.
Öntetnek is különleges és jellegzetes ízű mártást gondoltam ki, ami egyszerűsége ellenére meglepően jól sikerült és jól illett a kelbimbós puliszkához. Bizonyíték erre, hogy a férjem még a gombócok elfogyasztása után napokig emlegette, hogy milyen jót evett, sőt az egész rokonságban mindenkinek elmesélte, hogy milyen finom puliszkagombóc készült otthon ebédre. Házas pályafutásunk során hasonló esetre még sosem volt példa. :-)


Sült zöldséges puliszkagombóc zöldfűszeres kelbimbómártással
(23 gombóc lett belőle)

Puliszkagombóchoz:
3 pohár (most 2 dl-es) kukoricadara
1,8 l víz

bors
23 db kelbimbó
kevés olaj a sütéshez

Mártáshoz:
4 pohár (150 ml-es) szójajoghurt
kb 15-16 kelbimbó
3-4 fej közepes vöröshagyma
6-8 gerezd fokhagyma
2 ek. citromlé
1 marék snidlingszál
fél csokor petrezselyem

bors

1, A kelbimbókat és a hámozatlan hagymákat is egy sütőpapírral bélelt tűzálló tálba halmozzuk és a sütőben 180 fokon puhára sütjük.
2, A kukoricadarát 6 dl vízzel elkeverjük, a maradék vizet felforraljuk és a fűszerekkel együtt a darára öntjük. Közepes lángon, sűrűn megkeverve készre főzzük.
3, Ha a zöldségek és a puliszka is készen van, összeállítjuk a gombócokat. Kb egy fél tenyérnyi massza közepébe egy-egy kelbimbót teszünk és gombóccá formázzuk őket.
4, A kelbimbós tűzálló tálat vékonyan kiolajozzuk és ebbe sorakoztatjuk fel a gombócokat óvatosan meghempergetve őket az olajban.
5, 150 fokos sütőben sütjük őket negyed órát, majd 200 fokon még negyed órát. Erre azért van szükség, mert ha egyből 200 fokon sütjük őket, akkor szétesnek, kinyílnak...stb. Persze úgyis nagyon finom, csak már nem gombóc.

6, Míg a puliszka sül, elkészítjük a mártást: a maradék kelbimbókat és a hagymákat apróra vágjuk, majd kb a zöldség felét összeturmixoljuk só, bors, citromlé hozzáadásával a szójajoghurttal.
7, A sült zöldséges joghurthoz adjuk a zöldség másik felét és az apróra vágott friss snidlinget és petrezselymet. Tálalásig hűtőbe tesszük a mártást, hogy az ízek összeérjenek benne. Igazából néhány óra múlva fogyasztva az igazi.
8, A megsült gombócokat a mártással leöntve, friss petrezselyemmel díszítve tálaljuk.


Változatok:
* Nem muszáj a puliszkát megsütnünk, anélkül is finom, hiszen már a kukoricadara és a kelbimbó is készre van főzve, sütve benne.
* Tölteléknek kelbimbó helyett bármilyen más jellegzetes ízű zöldséget használhatunk. Például én már kipróbáltam azóta sült sárgarépadarabokkal is. Úgyis nagyon finom, de el tudom képzelni sült brokkolival vagy sült zellerrel is, aki szereti.
* Nem szükséges gombócokat gyártanunk, készíthetjük a juhtúrós puliszkához hasonló módon is: a puliszka felét kiolajozott tűzálló tálba öntjük, ráhalmozzuk a zöldséget, majd a puliszka másik felét és készre sütjük.
* A mártást is rásüthetjük a puliszkára, én most csak a zöldfűszerek friss íze miatt nem szerettem volna sütni, de biztosan úgyis finom lehet.
* A mártáshoz snidling és petrezselyem helyett bármilyen más zöldfűszert is használhatunk, nekem jelenleg most ezek voltak itthon, de szerintem medvehagymával, vagy kaporral is nagyon jó lehet.
* Édes változatban is elkészíthetjük ezeket a gombócokat, ha tölteléknek gyümölcsöt használunk, mártás helyett pedig lekvárral és/vagy növényi tejszínnel díszítjük. Így a szilvás gombóc gluténmentes alternatívája is lehet.

RÁADÁS GOMBÓCOK :-)
Őket nem én sütöttem, főztem. Mi csak néhány hete fogadtunk be két tündéri, csíkos kiscicát, akik alvó pozíciójukat elnézve nagyon jól ismerték a VKF aktuális fordulójának témáját.

5 megjegyzés:

csincsilla írta...

irtó édes kis szőrgombócok!!! nekik kéne megnyerni a vkf-et!

Szamóca írta...

Csincsilla, aranyosak, igaz?
Maxtól is kaptam egy plusz pontot értük! :-)

mikka írta...

Szia Szamóca, az 1,8 dl víz az valóban annyi? vagy 1,8 l ? mert a közel 6 dl kukoricadarához nekem kevésnek tűnik a szűk 2 dl víz. de mivel még nem próbáltam ki a receptet - most készülök - lehet, hogy így van:) egyébként annyira fantasztikus receptjeid vannak, hogy lassan a hagyományos szakácskönyvek teljesen hanyagolva lesznek. legalábbis nagyon a mi ízlésvilágunk szerintiek:) köszi.
mikka

Szamóca írta...

Hú, Mikka, köszi, hogy szóltál! Ez tényleg elírás, mindjárt javítom is. Tényleg 1,8 liter vízről van szó, abban fog a puliszka kényelmesen megfőni.
Örülök, hogy tetszenek a receptek, annak meg pláne, hogy valakinek ilyen ízlésvilága van, mint nekem, mert ilyen emberrel eddig még álmomban sem találkoztam. :-)
Jó főzőcskézést a puliszkához, de vigyázz vele, mert nagyon finom!!!

Ungvári Szilvia írta...

Most olvastam ezt a régi receptedet, egyik nap ilyesmit készítek a fiamnak ebédre!
Nekem nagyon tetszik :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket