Pizza vegánul és gyorsan (alaprecept)

2009. szeptember 4., péntek

Mióta Velencében sikerült ennem egy valódi margharita pizzát a maga különleges olasz fűszerezésével és vékony, de ízletes tésztájával, azóta nagy rajongója lettem. Kerestem és próbáltam is több pizzareceptet az évek során, de egyik sem lett olyan igazán olasz - sem a tésztája, sem a szósza.
Láttam én, hogy a tésztát félig a pultról lelógatva és forgatva nyújtják olyan szép vékonyra, tudtam, hogy ők nem paradicsomsűrítményből, hanem igazi paradicsomból készítik a szószt és tisztában voltam azzal is, hogy melyek az olasz fűszerek, amiket használnak, mégsem lett olyan a pizzám sosem, mint amilyet ott ettem abban az útszéli kis velencei pizzázóban.
Azért vettem Olaszországban egy pizzafűszerkeveréket, ami ugyan már elfogyott, de az összetevőit lejegyeztem és a következőkből állt: chilipaprika, fokhagyma, bazsalikom, oregánó, metélőpetrezselyem, metélőhagyma, tengeri só. Ezt használva alapként egyre jobb pizzákat sikerült készítenem vegán módon is, míg végül ez a gyorsan elkészíthető változat lett a kedvencünk:


Pizza vegánul
(2 nagy pizzához)

Tésztához:
50 dkg liszt (nálam 30-35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és 15-20 dkg finomliszt)
kb. 1 dl olívaolaj

kevés fűszer (majoranna, bazsalikom, kakukkfű, bors)
víz

Paradicsomszószhoz:
2 dl paradicsomlé
2 konzerv sűrített paradicsom
2-3 apróra vágott paradicsom
1-2 fej apróra vágott vöröshagyma
2-3 gerezd apróra vágott fokhagyma
néhány evőkanál olívaolaj
fűszerek ízlés szerinti arányban: chili, bazsalikom, oregánó, petrezselyem, snidling, majoranna, kakukkfű, só, bors

Vegán sajtszószhoz:
2-3 nagy marék kukorica (napraforgóból, mogyoróból, kesudióból is készíthető, de a kukorica is nagyon jól turmixolható és jó alap a szószhoz, főleg, ha feltétként is használunk kukoricát)
kb. 3-4 evőkanál sörélesztőpehely
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
citromlé
szerecsendió


Feltétnek:
Bármilyen zöldség lehet, nálam általában karikára vágott hagyma, paprika, fokhagyma és kukorica kerül rá, de tehetünk rá még a következőkből is: cukkini, padlizsán, sárgarépa, zöldborsó, gomba, brokkoli, kelbimbó, articsóka, bab... stb. Arra figyeljünk, hogy sokkal ízletesebb a pizza, ha feltétnek egyszerre 2-3 zöldségnél nem használunk többet.

1, Először is összeállítjuk a paradicsomos szószt: csak alaposan összekeverjük a hozzávalókat és állni hagyjuk, amíg elkészítjük a pizza többi részét is. Így főzés nélkül gyorsabb a szósz elkészítése és ugyanolyan finom lesz.
2, A feltéthez szükséges zöldségeket előkészítjük, hámozzuk, mossuk és daraboljuk, ami épp szükséges.
3, A tepsi méretére sütőpapírt vágunk vagy előkészítjük a szilikonos sütőlapot (mindkettő megfelelő erre a célra) és a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
4, Jöhet a tészta: a hozzávalóit összegyúrjuk annyi vízzel, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Igen, tapasztalataim szerint élesztő, sütőpor és minden egyéb nélkül lesz a tészta olyan finom, vékony és ropogós, ahogy az olaszoké. A fűszerezést itt el is hagyhatjuk, de szerintem így finomabb.

5, A tésztát kétfelé szedjük (lehet többfelé is, ha sok kis pizzát szeretnénk készíteni), a sütőpapíron vagy a sütőlapon kinyújtjuk kb 3-4 mm vastagra, a széleit kicsit visszahajtjuk, hogy ne tudjon a szósz lefolyni róla és papírostul/lapostul áthelyezzük a tepsibe.
6, A tésztára öntjük a paradicsomos szószt, megpakoljuk a zöldségekkel és már mehet is a sütőbe 20-25 percre.
7, Amíg sül, elkészítjük a sajtszószt: aprítóba vagy turmixgépbe pakoljuk az összes hozzávalót a sörélesztőpehely kivételével és alaposan összeturmixoljuk. Ha szükségét érezzük egy kevés vízzel hígíthatjuk. A sörélesztőpelyhet a végén keverjük hozzá, majd ha megsült a zöldséges pizza, a sajtszószt is eloszlatjuk rajta és még 10-15 percre visszatoljuk a sütőbe, amíg a sajt pirulni nem kezd a tetején.
8, A pizzát felszeleteljük és zöld levelesekkel vagy salátával tálaljuk. Én rukolával bőségesen megszórva fogyasztottam.

Tényleg gyors és egyszerű pizza, mert az összeállítása kb. 20 perc, így a nekiveselkedéstől számított egy órán belül már fogyaszthatjuk is - ilyen gyorsan még a pizzafutár sem hozza házhoz és ugyebár az nem is ilyen finom és valószínű nem is vegán. :-)

17 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok Timi, még sok ilyen finom és szép receptet kérünk.

Szamóca írta...

Kedves Névtelen!
Köszönöm, aranyos vagy, nagyon igyekszem.
De honnan tudod, hogy finom? :-)

mikka írta...

Kedves Szamóca, tegnap kipróbáltam a vegán pizza receptedet is - a lányom nagy örömére - és nagyon elégedettek voltunk. Ami meglepett (kellemesen) hogy a másnapra jutott kis maradék (na nem sok:)tésztája ugyanolyan kellemesen ropogós maradt, nem keményedett ehetetlenre! Viszont a vega sajtból kifelejtettem a sörélesztőpelyhet, és így is nagyszerűen "sajszerű" lett. Mi lenne eredetileg a funkciója? Egyébként van különbség a sörélesztőpehely ill. a "sima" élesztőpehely között? köszönjük a finom egészséges vacsikat :)

Szamóca írta...

Kedves Mikka, örülök, hogy ízlett nektek és hogy ti is egészséges finomságokon éltek! Bizony ez amolyan másnap-is-finom pizza, én is két napra valót szoktam egyszerre készíteni.
A sörélesztőpehely adja meg a sajt ízt ennek a sajtnak (azontúl, hogy kicsit még sűríti is), mert az íze eléggé hasonlít az igazi sajtokéhoz.
A sima, vagy étkezési élesztőpehely tulajdonképpen ugyanaz, mint a sütőélesztő, míg a sörélesztőpehely egy különleges fajta élesztőféle, ugyanis egyedi módon, csíráztatott árpán nevelik. Ízbeli különbségüket tekintve nem tudok nyilatkozni, mert a sima pelyhet nem nagyon ismerem és az internet sem kényeztet minket túl sok információval ebben a témában, de találtam egy egész jó írást a sörélesztőpehelyről itt: http://www.solstar.hu/solstar/soreleszto/pehely.html

KryaSpirit írta...

Érdekes, hogy a tésztába nincs élesztő. Nem hallottam róla, hogy eredetileg is így készítik, de mindenképpen ki fogom próbálni. A sajtszósz meg valami hihetetlen. Úgy látszik gondolatolvasó vagy, mert már régóta vágynék egy igazán jó sajthelyettesítőre. Ezt is felvettem a kipróbálandók listájára!

mikka írta...

köszönöm a linket kedves Szamóca, átbogarásztam. Most már legalább biztosan tudom mi az, amit venni akarok:)

Szamóca írta...

Benzsi, nem tudom, hogy eredetileg hogyan készítik az olaszok, de nekem így sikerült olyat alkotnom, mint amilyen az övék. Meg különben is szívesebben fogyasztok élesztő nélküli tésztát.
Remélem, nektek is ízleni fog a pizza meg a sajtszósz is.

Mikka, nagyon szívesen.

Névtelen írta...

Onnan, hogy ettem én már a főztödből :-)

Szamóca írta...

Kedves Névtelen, akkor bizonyára ismerjük egymást. :-)
Nyugodtan írd ki a neved legközelebb, biztosan más is kíváncsi rá, hogy ki lehet az a szerencsés, aki már kóstolhatta ezeket a finomságokat! :-)

Névtelen írta...

Lehet, hogy hülye kérdés, a kukorica alatt főtt kukoricát értesz, ugye?

Szamóca írta...

Kedves Névtelen!
Egyáltalán nem hülye kérdés, mert tényleg nem írtam bele a receptbe egyértelműen.
Én mindig fagyasztott kukoricát használok, úgyhogy itt is fagyasztott kukoricáról van szó. A sajtszószhoz teljesen kiolvasztva használom fel, de a pizzára legtöbbször még fagyottan szoktam rátenni. Sőt, így jobb is, mert így nem ég meg addig, amíg a többi zöldség puhára sül.

Doridia írta...

Kedves Szamóca,

Köszönöm szépen a fantasztikus receptet. Az imént faltuk be! :))) Makrobiotikus étkezést folytatok és tökéletsen beillik az étrendembe. Már nagyon vágytam valami "régi" íz után de ez sokkal de sokkal finibb mint a hagyományos pizzák! Köszönöm szépen mégegyszer, hogy megosztottad velünk! Hétfőn az almáspitédet próbálom ki. :)

A receptedet - természetesen forrás megjelöléssel - engedelmeddel átültettem a makros blogomba. :)

Szamóca írta...

Kedves Csokisnoopy,
köszöntelek a blogon!
Egészségetekre a pizzát, örülök, hogy ennyire ízlett!
Elkészült végül az almás pite is? Az milyen lett?

Természetesen nyugodtan felrakhatod te is a receptet! Terjeszd csak a vegán pizza hírét! :-)

Doridia írta...

Igen, elkészült az almáspite is. :) Egyszerűen odáig vagyok érte! :))) A családunk aranyba foglalja a neved! :) Köszönjük a receptet! :)

Szamóca írta...

Igen, már láttam azóta a blogodon, nagyon guszta lett.
Örülök, hogy ennyire ízlik mindannyiotoknak! :-)

nincs írta...

Nekem még ezt az egyszerű receptet se sikerül elkészítenem, ez mutatja a sütési/főzési tehetségemet. :D Nincs kedve valakinek meghívni egy jó kis vegán pizzára?

Szamóca írta...

Renáta,
inkább áruld melyik résznél akadtál el! Mi nem megy? Megpróbálok segíteni, ha tudok.
Biztosan menni fog az! ;-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket