Nyersétel tanfolyam Urbán Valinál

2011. január 16., vasárnap

Nagyon szuper, jó hangulatú és tanulságos nyersétel tanfolyamon jártam ma Urbán Valinál. Vali nemrég jött haza Amerikából, ahol szintén nyers ételekkel foglalkozott. Hallottam róla, hogy újra indít tanfolyamokat, gondoltam is rá, hogy majd egyszer elmegyek megnézni, de azt sosem gondoltam volna, hogy már az elsőn ott leszek.
Hogy hogyan kerültem oda mégis, az kicsit más történet. Hugomum szólt, hogy ő is ott lesz és menjek én is, legalább tudnánk végre találkozni és közben egy csomó nyers finomságot kóstolhatunk, készíthetünk. Sajnos előző este derült ki, hogy Hugomum mégsem tud eljönni, így nekem sem sok kedvem volt hozzá, de végül elmentem és nem bántam meg.

Urbán Vali honlapja: www.nyersetel.hu

Még sosem jártam ilyen tanfolyamon, nem tudtam mire számítsak, de tele voltam kíváncsisággal. Maga a tanfolyam Vali lakásában volt, ahol anno Victoria Boutenko is aludt, mikor Magyarországon járt. :-)
Amíg mindenki megérkezett addig nyers ételekkel kapcsolatos magyar és külföldi könyveket lapozgattunk a nappaliban illetve ismerkedtünk a többiekkel.
Mikor mindenki megérkezett, átköltöztünk a konyhába, körbeültünk, bemutatkoztunk, hogy ki hogyan étkezik, miért van itt, szeretne-e nyersen táplálkozni... stb. A bemutatkozások után Vali szólt néhány szót a nyers étkezésről, kihangsúlyozva azt, hogy az egészségünk a mi kezünkben van, nekünk kell tennünk érte, máshonnan nem várhatunk egészséget.

Közben megkaptuk nyomtatva a mai ételek receptjeit is, úgyhogy már előre lehetett várni a finom fogásokat.

Előétel: ZÖLDTURMIX
Először természetesen zöld turmixal kezdtünk. Ebből mindjárt két félét is csinált nekünk Vali és Gabi, aki az egész este folyamán segédkezett az ételek körül. De ez nem ám olyan zöld turmix volt, amit itthon szoktam készíteni. Ebbe aztán került mindenféle Amerikából hozott zacskós szuperétel, különféle porok és egyéb csodaszerek, amikből csak a kakaóbabot, a virágport és a lícium gyümölcsöt sikerült beazonosítanom. Csak lestem. Eddig nálam a zöld turmix 1-2 féle zöldet és 1-2 féle gyümölcsöt jelentett.
Most ezek mellé még kb négyféle zöld került: római saláta, petrezselyem és még két számomra ismeretlen salátaféle. A nevükre azóta sem emlékszem.
Az elkészült turmix viszont nekem nem ízlett. Egyik sem. Ez már túlfűszerezett, túlízesített ital, ami ennyi mindent összedobálva szerintem már messze áll a Victoria-féle egészséges zöld turmixtól.

Főétel: MAKADÁMDIÓS-KESUS KRÉMSAJTOS, ZÖLDSÉGES MANDULA SZENDVICS
Először a mandulás kenyérke tésztáját készítettük el - vagyis Vali készítette mi meg néztük, figyeltük és jegyzeteltünk, ha szükséges volt. A különféle magokból és zöldségekből készült tészta felkerült az aszaló tálcáira szépen elsimítva és közben megcsodáltuk az aszalót is. Én személy szerint most láttam először ezt a híres Excalibur aszalót és most láttam először, hogy mi az a tapadásmentes teflex lap és hasonlók.
Mivel az aszalási idő kb. 8 óra, ezért azt nem vártuk meg, hanem Vali már tegnap aszalt nekünk egy adagot, amit most kóstolhattunk. A sajtkrém ugyanígy készen várt már bennünket, csak megbeszéltük a hozzávalókat, hogy mi micsoda és hogy aprítógépben ezeket össze kell dolgozni és kész is van.
Ezekből a finomságokból állítottuk össze a szendvicset. A kenyérkéket háromszögalakúra vágtuk, megkentük sajtkrémmel, jó alaposan megpakoltuk zöldségekkel, csírákkal és a tetejére nyomtunk egy másik szelet kenyérkét és már kész is volt.
Hú, nekem ez nagyon bejött! Eszméletlen finom volt, még finomabb is, mint egy rendes, hagyományos szendvics. Bárcsak tudnék ilyet készíteni otthon is és akkor meg lenne oldva a vacsorám és tudnék egész nap nyerset enni.

Desszert: ALMÁS-FAHÉJAS SÜTI
Mivel a sütemény is aszalással készült, így már ez is készen várt minket, de a receptje megvan és nagyon egyszerű, úgyhogy nem bánom, hogy ezzel már nem pepecseltünk, csak furcsálltam kicsit, hogy agavé szirup vagy juharszirup kell az édességbe. Nyers ételekben ilyet még nem láttam.
A süti viszont nagyon finom volt: egy mandulás, almás, édes, fahéjas keverék kekszkorongokká aszalva. Elég édesszájú vagyok, de ez már nekem is túl édes volt és a szendvicsre nem is esett túl jól, de attól még nagyon finom. Uzsonnára, csak úgy magában el tudnám képzelni.

Már igen elszaladt az idő, de evés után még megcsodáltuk Vali gépparkját. Sosem láttam még ilyen aprítót. Hát ezért szenvedek annyit az enyémmel, mert ezt ilyen gépen kellene készíteni? Felírtam egy-két dolgot még aszalóval, turmixgéppel és aprítóval kapcsolatban, bár igazából engem csak ez utóbbi érdekelne, de az nagyon.

Összességében tetszett a tanfolyam, teljesen fel vagyok most dobva tőle. Igaz, nem tudtam elfogadni mindent abból, amit Vali mondott, vagy azt, ahogy egy-két dolgot csinál, de tény, hogy sok újat tanultam ma és remélem, használni is fogom tudni.
Újra fellelkesültem a nyers ételek iránt és a múltkori kísérletezések, kudarcok után úgy érzem, újra megpróbálom elkészíteni ezeket az ételeket, hátha most sikerül.

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket