Hagymás batáta karalábésalátával

2010. május 10., hétfő

Még sosem ettem batátát, vagy más néven édesburgonyát, úgyhogy ideje volt kipróbálni.
Az íze és maga a zöldség sok hazai finomságra emlékeztet, de mégis különleges. Nekem nagyon bejött, csak kár, hogy olyan csillagászati az ára és hogy olyan sokat utaztatják. Rászokni tehát nem fogok, de egyszer-kétszer fejedelmi lakomát lehet belőle készíteni.
A batáta ránézésre egy kicsit furcsa alakú burgonya. Meghámozva is még a burgonyára emlékeztet, bár enyhén narancssárgás a színe, de nem feltűnően. Viszont sülés közben már erőteljesebb narancs színe lesz és az íze is a sütőtökre emlékeztető édeskés íz, mégis más.
Most egy kevés hagymával és salátával próbáltam ki, de nem is kell hozzá más, mert nagyon finom és karakteres zöldség.


Hagymás batáta karalábésalátával
(1 főre)

Batátához:
2 közepes batáta
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
néhány ek olívaolaj

bors
kömény
bazsalikom


Salátához:
1 fej karalábé
1 gerezd fokhagyma
1 pohár (150 ml-es) szójajoghurt
1 kiskanál házi mustár (vagy: 1-2 ek citromlé, 1-2 ek méz, őrölt mustármag)

bors
bazsalikom

1, Az édesburgonyát a krumplihoz hasonlóan meghámozzuk és felkockázzuk.
2, A hagymákat megpucoljuk és a vöröshagymát csíkokra, a fokhagymát apróra vágjuk, majd a batátával együtt egy tepsibe vagy egy hőálló tálba halmozzuk.
3, Fűszerezzük és néhány evőkanál olívaolajjal összeforgatjuk a zöldségeket.
4, Sütőben kb 40 perc alatt készre sütjük.
5, Míg a batáta sül, elkészítjük a salátát: a karalábét nagylyukú sajtreszelőn reszeljük, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, a mézet, a citromlevet, a fűszereket és a joghurttal összeforgatjuk az egészet.
6, Félretesszük és amíg az édesburgonya sül, addig finoman össze is érik az íze.
A sült batáta mellé kínáljuk.

2 megjegyzés:

Gabi írta...

Szia! A batátát hazánkban is termesztik, Ásotthalmon. Palántát is lehet venni tőlük.
http://bionaturline.hu/batata/index.html

Vigh Előd írta...

Apósom is termel batátát hazai őstermelőként. Szokott piacra is járni, meg szerintem, ha csak felhívod is biztosan házhoz viszi a terményt, ha van éppen eladó. A kapcsolathoz itt találsz infókat:

http://www.gyonimajor.hu/termenyeink.html#where-to-buy

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket