Születésnapi "tortám"

2010. február 19., péntek

Idén hamvazószerdára esett a születésnapom, így csak tegnap ünnepeltük meg.

Persze a torta minden évben problémát jelent.
Néhány évvel ezelőtt még a nagymamám készítette a tortát rengeteg tojással és pudinggal. Tudták, hogy nem ehetek belőle, de azért készült csokitorta, hogy legalább legyen.
Anyósom gyümölcstortát készített nekem puding nélkül, hogy abban semmiféle tejtermék nincsen, nyugodtan ehetek belőle. Igen ám, de a gyümölcsök tetején a csontból kinyert zselatin rezgett, a piskóta meg 6 tojásból készült...
De ez már évekkel ezelőtt volt.

Majd volt egy év, amikor rávettem kedves családomat a torta-probléma megoldásaképpen, hogy rendeljek egy tortát a Reformcukrásztól, mert abból legalább én is tudnék enni. A torta átvétele a nyitva tartás és egyéb félreértések miatt elég problémás volt, úgyhogy az volt az első és az utolsó tortarendelésünk onnan, pedig a torta egész finom volt.

Aztán volt olyan év is, hogy sütöttem tortát magamnak, hiszen a családban senki nem készít tojásnélküli piskótát és tejmentes pudingot, úgyhogy én megsütöttem és vittem magammal a szülinapozásra. Tulajdonképpen ez a módszer vált be a legjobban. Senkinek nem volt kellemetlen a szitu, hogy én már megint nem eszek és megint válogatok. Így legalább tudtam mit eszek és még finom is volt. :-)

Idén viszont semmi kedvem nem volt tortát sütni magamnak. Főleg, hogy hamvazószerdai böjt volt és megkezdődött a nagyböjt is. Úgy döntöttem, idén torta nélkül is túl leszek valahogy ezen a napon, úgyhogy nem készítettem semmit.
Ezért annál nagyobb meglepetés volt, hogy a szüleim saját készítésű teljesen vegán, sőt egyenes nyers répatortával készültek számomra.
Íme, a remekmű (gyertyaégés után):

Diákcsemege ágyon egy gyertyával tűzdelt sárgarépa! :-)
Nem egy gasztronómiai csoda, de ötletes és kedves figyelmesség. Ráadásul ezt biztosan megeszem és örültem neki, hogy gondoltak rám ilyen formában.
Egyetlen hibája van: nem lehet szeletelni! :-)

És itt van még egyszer az ajándék mellett:

Azért jól néz ki, igaz?
A receptet elfelejtettem elkérni, de ha valakit érdekel, szóljon és megoldom. :-)

10 megjegyzés:

kenyi írta...

Áha! Szóval egy évjárathoz tartozunk... :D Üdv a 26-os klubban!
Isten éltessen!

LiliNortianyu írta...

Boldog szülinapot!
Ahogy olvastam,mindenre számítottam,de ilyen "tortára" nem:)

mikka írta...

Sajnos mi már nem tartozunk egy évjárathoz :( De azért én is minden szépet kívánok szülinapod alkalmából :))ja, és a tortád is nagyon eredeti:)

ilike írta...

Boldog születésnapot!
:)

Pilchard írta...

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT SZAMÓCA!!
Nos,én sem ilyen tortára számítottam,de a gesztus tényleg kedves.

NEkem márciusban lesz,és tuti sütök magamnak egyet!:)

KryaSpirit írta...

Isten Éltessen Sokáig!:))

Szamóca írta...

Köszönöm szépen mindannyiotoknak a köszöntéseket és a jókívánságokat!

Kenyi,
sejtettem a fényképed alapján, hogy hasonló éveket taposhatunk! ;-)

LiliNortianyu,
bizony én sem ilyenre számítottam, amikor láttam a szüleimet és az öcsémet, hogy a szobában sunnyognak a gyertyákkal és a gyufával.

Mikka,
tényleg nagyon eredeti, pedig nem is én találtam ki. :-)

Pilchard,
te is magadnak sütöd? Akkor nem vagyok egyedül. És milyet sütsz majd?
Végül, bevallom, én is sütöttem magamnak egyet hét elején. :-) De ezt majd hétvégén az aktuális vkf-re teszem fel.

Bridge írta...

Tíz év múlva nem fogsz emlékezni az ajándékra, de erre a kedves figyelmességre valószínűleg nagymama korodban is. :)

Kata írta...

Hahó!

Kicsit megkésve, de én is kívánok Neked minden szépet és jót! :o)
Kata

Szamóca írta...

Bridge, teljesen igazad van!
És ha már a memóriám is kihagy majd és nem emlékszem, csak megnézem a blogomon. :-)

Kata, kicsit megkésve is köszönöm szépen! :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket