Házi mogyorókrémes-körtés pite

2010. február 12., péntek


Akkor folytatom a karácsony előtt megkezdett kukoricás piték sorozatot.
Most körtével és mogyorókrémmel készítettem ezt a finomságot a már megszokott kukoricamézes tésztájával, pont úgy, ahogy a csokis-sütőtökös piténél is.
Amilyen egyszerű, annyira finom, ugyanakkor elég tömény. Egy szeletnél többet nem tudok megenni belőle, pedig nálam a délutáni süteményevészet mindig egy fél tepsinyi adagot jelent.
Ugyanakkor nagy elismerésnek számít, hogy a férjem is megevett belőle egy szeletet, sőt, másnap még egyet. Látszott rajta, hogy nagyon ízlik neki. Ez tényleg nagy szó, mert nem igazán édesszájú és nem is szokott enni a süteményeimből. Persze dicsérő szavak helyett csak ennyit mondott: "Nagyon ráérsz, hogy ilyeneket kitalálsz."
Ez bizony hatalmas dicséretnek számít, úgyhogy dagad ám a májam rendesen és ezért megosztom veletek is, hátha valakinek még ugyanennyire elnyeri a tetszését ez a sütemény, mint nekünk.


Mogyorókrémes-körtés pite

Tésztához:
320 g kukoricaliszt
4 ek kakaó
1 kk szódabikarbóna
12 dkg méz
0,5 dl olaj
1,3 dl víz


Körtékhez:
4 kisebb körte
néhány ek víz

Mogyorókrémhez:
150 g mogyoró
40 g kakaó
120 g méz
1 dl víz

1, A körtéket félbevágjuk, magházukat, szárukat kiemeljük (a héját rajtahagytam, de akár meg is lehet hámozni) és néhány evőkanál vízzel egy fedeles serpenyőben puhára pároljuk őket. Nem kell teljesen puhára, inkább vigyázzunk, hogy ne essenek szét.
2, Ha a körték készen vannak, lefedve félretesszük őket.
3, A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra.
3, A kukoricalisztet, kakaót és a szódabikarbónát alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a mézet, az olajat és a vizet. Összegyúrjuk.
4, Vékonyan kiolajozunk egy hőálló tálat, piteformát, vagy amiben a süteményt készítjük és mivel ezt a tésztát nyújtani nem igazán lehet, ezért gombócnyi darabokat tépünk belőle és a tálba nyomkodjuk, úgy, hogy pereme is legyen. Szépen összeáll és ez még gyorsabban is megy, mint a nyújtás. :-)
5, A tésztát 10 percre a sütőbe tesszük elősütés céljából.

6, Ha az elősütés megtörtént a párolt körtéket ráfektetjük a tésztára olyan kompozícióba, ahogy szeretnénk, meglocsoljuk az egészet a körte levével, amit a párolás közben eresztett (nem fog a tészta szétázni, nyugodtan locsolgassuk) és még 10 percre visszatesszük az egészet a sütőbe, de figyeljük a körtéket, hogy ne ráncosodjanak meg.
7, Közben elkészítjük a mogyorókrémet: a mogyorót ledaráljuk, megőröljük, kinek hogy tetszik (én kávédarálóba küldtem) és a többi hozzávalóval együtt alaposan elkeverjük. A víz mennyiségével szabályozhatjuk a mogyorókrém állagát, de nem baj, ha kicsit híg lesz, mert legalább a tészta megpuhul majd tőle.

8, A mogyorókrémet a tésztára öntjük a körték közé (de várjuk meg, amíg teljesen kihűlt, különben a mogyorókrémben a méz megolvad), és a végén a megmaradt krémmel még a körték tetejét is kidíszíthetjük.
9, Néhány órára a hűtőbe tesszük a süteményt, ezalatt a krém megszilárdul, a tészta megpuhul és szépen szeletelhető lesz.

Nagyon mutatós desszert.

6 megjegyzés:

ilike írta...

Ez a sütemény bizony nagyon jól néz ki! Van mogyoróbokrod is? Ha van ötleted, hogyan lehet könnyebben mogyorót bontani, szívesen veszem. :) (azon kívül hogy kibontatom valakivel. :D )

mikka írta...

Lehet kapni sótlan pörkölt földimogyorót. Az is jó lehet?

Szamóca írta...

Ilike, örülök, hogy tetszik. ;-)
Sajnos mogyoróbokrom nincsen, sőt, semmiféle kapcsolatom nincsen ezzel a fajta mogyoróval. Igazából nem is láttam még ilyet, csak a nagyobb élelmiszer áruházakban bezacskózva. Ezeknek a zacskózott mogyoróknak a bontása viszont nagyon egyszerű, próbáld ki ezzel! :-)

Mikka, igen, az is jó, mert én is pörkölt földimogyoróval készítettem. Bár valószínű Ilike által említett bokormogyoróval sokkal finomabb lenne, de ahhoz csak horroráron lehet hozzájutni.
Sőt, amikor nem kaptam sótlan mogyorót, akkor leöblítettem a sósat, megszárítottam és úgy daráltam le. Ugyanolyan lett úgy is, de persze azért egyszerűbb, ha tudsz sótlant venni.

ilike írta...

Nekünk van egy hatalmas mogyoróbokrunk, imádom, viszont utálom bontani a mogyorót.

Mindennapi Manna írta...

Ehhh, ezt a tortát nem így éjfél felé közeledve kellett volna megnéznem.

Szamóca írta...

No, bizony csak óvatosan!
Veszélyes dolog ám a blogolvasgatás! :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket