Narancsos-mákos és meggyes-mákos fonott kalács (VKF. 31. forduló)

2010. január 23., szombat

A VKF 31. fordulójára való tekintettel megpróbálok kicsikarni magamból egy bejegyzést így két vizsga között (tegnap vizsga, holnap vizsga - jajj, jajj - ma teljes agyi leépülés). Remélem, menni fog és talán még értelmes, összefüggő mondatokat is sikerül most leírnom.
Szóval, a téma az 'újrahasznosítás színesen, tarkán' volt, ami így az ünnepek után igencsak aktuális. Ki is használtam a karácsonyi sütés-főzés után egyből, amikor a készételek már nem fértek be a hűtőbe a maradékoktól, ugyanis a sok sütemény készítéséből annyi alapanyag maradt, hogy sikerült összedobnom belőle még egy süteményt, méghozzá egy (jobban mondva kettő) fonott kalácsot.
A képeket nézve szolgáljon mentségemre, hogy sosem készítettem még ilyesmit. Nemcsak, hogy fonott kalácsot, de még kalácsot sem sütöttem sosem, sőt, még receptem sem volt hozzá. Találtam én a neten persze ezerszámra, de nem vegán és cukormentes változatban (pláne nem teljesőrlésű liszttel és kevés zsiradékkal készült változatban), úgyhogy még ezt is ki kellett ötlenem hozzá, csakúgy, mint a tölteléket, ugyanis sosem készítettem még mákos süteményt sem, mert sosem mákos, hanem mindig valamilyen másfajta bejglit készítünk. Persze cukormentes változat ilyen témában sem fellelhető sehol sem.
Ilyen előzmények után és a kalács elrettentő fazonja ellenére fantasztikusan finom lett az egész. A tészta is szépen megkelt, ízre is szuper volt, a töltelék is isteni, a kalács pedig szenzációsan finom lett. Igaz, kicsit elszámoltam az arányokat és annyi töltelék lett, hogy éppenhogycsak körbevette egy kevéske tészta, de efölött könnyen szemet hunytunk. Azért ezekből okulva legközelebb ugyanekkora mennyiségű tésztához, feleennyi tölteléket tennék és sütésnél tepsi helyett inkább valamilyen formában sütném a kalácsot, hogy ne terüljön szét ennyire, mint a nagy Alföld, mert így egy fonott mákos palacsintához hasonlított inkább.
A recept viszont mindenképp nagyon jó, ezért is bátorkodom most közzé tenni.
(Ja, és Garffyka, az összeállításnál még minden színes volt, de a végeredményen ez annyira nem látszik, azért remélem, így is elfogadod.)
No, nézzük a süteményt:


Narancsos-mákos és meggyes-mákos kalács

Tésztához:
540 g liszt (nálam kb 360 g és 180 g arányban a teljes kiőrlésű tönkölyliszt javára, a több finomliszt)
60 dkg méz
5 ek olaj
2,6 dl víz
1 cs porélesztő
csipet só

Narancsos-mákos töltelékhez:
20 dkg darált mák - terveztem, de idén sem készült bejgli belőle, úgyhogy megmaradt
1 narancs héja mézzel kandírozva a húsával és levével hígítva (ennek receptje majd később, bocsi!) - a diós-narancsos bejgliből maradt
100 g méz
pici víz, ha szükségét érezzük a hígításnak

Meggyes-mákos töltelékhez:
20 dkg darált mák - ismét mákos bejgli hiányában maradt meg
fél meggybefőtt - a meggyes-marcipános bejgliből maradt
100 g méz
pici víz, ha szükségét érezzük a hígításnak

1, A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgépbe pakoljuk és a többi teendőt rábízzuk (a nyújtást azért inkább már magunk csináljuk). Gép hiányában az élesztőt mézzel, vízzel felfuttatjuk, összekeverjük a többi hozzávalóval és néhány órát kelesztjük.
2, Közben összeállítjuk a töltelékeket: a narancsos és a meggyes töltelék hozzávalóit is összekeverjük (lehetőleg külön-külön tálban) és kész is. Nem főztem külön, minek? Úgyis sül majd a kalácsban, de így magában is finom, úgyhogy a töltelékfőző procedúrától megkíméltem magam.
3, Ha a tészta kész, lehetőleg ne kapjunk frászt a gépbe nézve, ugyanis a tészta veszettül ragad (valószínűleg a méztől) és a keléstől pókhálószerűen beterít mindent. :-) Ha sikerül mindenféle praktikával kivarázsolnunk a tálból, egy kicsit összegyúrva, meglisztezve már tudunk vele dolgozni.
4, Szóval, a tésztát kétfelé vesszük, majd mindegyik felét 3-3 részre osztjuk. Na jó, magyarul: hatfelé szedjük a tésztát.
5, Három tésztadarabkát kinyújtunk, az egyik tölteléket eloszlatjuk rajtuk, majd mindegyiket felcsavarjuk külön-külön és a rudacskákat összefonjuk, úgy hogy lehetőleg ne hasadjanak ki.
6, A kész fonatot, ha lehet nem tepsiben, hanem valami erre alkalmasabb sütőformába rakjuk, például római tálba, vagy egy nagyobb jénaiba... stb. Én szilikon főzőlapon sütöttem, de ennek hiányában vékonyan kiolajozott és lisztezett formában sütném.
7, Ugyanígy elkészítjük a másik kalácsot is, a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
8, 1-2 evőkanál mézet elkeverünk egy kevés vízzel és ezzel kenjük meg a kalácsok tetejét, majd a sütőben (ha jól emlékszem) 35-40 perc alatt készre sütjük.

9, Mielőtt végleg elkészülne, előtte egy 5-10 perccel még átkenjük a maradék mézes vízzel a kalácsot és visszadugjuk egy kicsit sülni. Ettől lesz szép barna és fényes a teteje, mintha tojásfehérjével kentük volna le.
10, Ha elég aszkéták vagyunk, hogy az illatözönben meg bírjuk állni, amíg a kalács kihűl, akkor szerencsések vagyunk, mert kihűlve szebben szeletelhető a végeredmény.

Tipp:
Ha esetleg a kalácsunk fogyasztása után társaságba mennénk, mosolyogjunk bátran, hátha más is elkéri a receptet és akkor nyugodtan hivatkozzatok rám. :-)

4 megjegyzés:

Gyöngyi írta...

Csodásan néz ki, érzem az illatát! Csak most már nem vágyom rá - a mákkal elteltem pár hónapra minimum:)

Szamóca írta...

Gyöngyi, teljesen egyetértek veled!
Nagyon finom volt ez a kalács, de már én sem tudnám megenni. Majd ősszel - akkor újra aktuális lesz.

ilike írta...

Szia Szamóca! :)

Ha egy helyen lakunk, akkor most te is élvezed a havat. :)

Először jöttem a blogodra, a nap folyamán jobban belenézek. :)

Szamóca írta...

Szia Ilike!
Köszöntelek a blogomon. Nézelődj nyugodtan, remélem, találsz vmi kedvedre/fogadra valót! :-)
Bizony, hétvégén kiadós mennyiségű havat kaptunk, de a kutyusom nagyon élvezi. Gondolom a tiéd is. Ma meg olvadt rendesen, bár a kutyusom ezt is élvezi. :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket