Kényszerszünet...

2010. január 9., szombat

Már biztosan reménykedtetek, de ezúton jelentem: nem, még nem tűntem el. :-)
Csak vizsgaidőszak van. Azt hiszem, ezzel mindent megmagyaráztam.
Nagyon sok vizsgám van és sok az anyag is, úgyhogy főzés helyett tanulás van és a mosogatnivaló helyett most a tankönyvek tornyosulnak az asztalon, valahogy így:

Persze ennél sokkal több az anyag, de a többi mind általam kinyomtatott jegyzetben van meg, aminek állapota miatt egy-kettő már nem túl fotogén, így átmenetileg azokat kiszedtem a toronyból. :-)

Azért előfordul, hogy így vizsgaidőszakban is eszünk valamit, úgyhogy szoktam főzőcskézni, de csak pikk-pakk ételeket, amik pillanatok alatt elkészülnek, vagy pár perc alatt összekészítem és a sütő megoldja a többit. Már elég sok ilyen vizsgaidőszakra tartogatott gyorsétel van a tarsolyomban, amiket most lefotózgatok és már szépen gyűlnek a fotómasinámban, de letölteni még nem volt időm.

Mit ne mondjak, azért hiányzik a főzés és a vele járó blogolás, de most tényleg a tanulásra kell koncentrálnom. Eddig még sikült megúsznom éjszakázás nélkül szerencsére, de azért már érzem, hogy kezdek becsavarodni a sok tanulástól. A májusi vizsgaidőszakban ez nem szokott ilyen gond lenni, mert akkor a kutyusommal kiterülünk a teraszon a friss, tavaszi napsütésben és nemcsak, hogy szép barna leszek, de a tanulás is könnyebben megy, most viszont össze vagyok zárva ezzel a halom könyvvel a lakásban és így bizony nem akar az anyag a fejembe kúszni, főleg nem az íróasztalnál. Sosem tudtam íróasztalnál tanulni, mindig a földön, vagy nyáron a fűben tanultam.

Azért most is vannak kedvenc tanulóhelyeim, például néhány éve kaptunk egy kis hintaszéket, ami a kanapénk színéhez lett kárpitozva. Eddig sosem használtam, de most betettem az egyik kisszobánkba, ahol írtó sárga a fal, mellé állítottam egy nagy pálmát és egy konvektort, amivel befűtök nyári melegre és már kezdődhet is a tanulás. Kezembe kapok egy jó vastag tankönyvet kötőtű helyett és szép komótosan elhintázgatok órák hosszat. Egy dologgal azonban nem számoltam: nemcsak én szeretem a jó melegben a pálma árnyékában való sütkérezést, így a legtöbb esetben foglalt a hintaszék. :-)

Úgyhogy, mint a régi szép időkben, megint a földön vagyok kénytelen tanulni. Bár néha sikerül megelőznöm ezeket a csíkos szőrmókokat és mire elhelyezkedek már gyűlnek is az ölembe dorombolni. Erre persze előkerül a kutyus is, odatelepszik a lábamhoz és mondanom sem kell, így már nem lehet tanulni, de egy jót aludni annál inkább. :-)

Mindent összevetve: ha lesz egy szusszanásnyi időm a vizsgák (és a hintaszékben alvás) között, el kezdem feltölteni a karácsonyi menüt, amivel még adós vagyok és jövök a vizsgaidőszakos receptekkel is.

11 megjegyzés:

KryaSpirit írta...

Szamóca, nagyon jó tanulást neked, és várunk vissza!

mikka írta...

igen, hajrá Szamóca! ügyes légy (és gyors:)hogy minél hamarabb olvashassunk újra :)

Kata írta...

Én is azt kívánom, hogy legyél gyors és ügyes, aztán jöhet megint a főzés és a blogolás! :)

kenyi írta...

Gyors és sikeres vizsgaidőszakot kívánok! Nekem is mindig a januári vizsgák voltak a nyűgösebbek. De túl lehet élni! Aztán milyen jó az a pár hét nyugi a hónap végén. Túl a vizsgákon, suli még nincs és lehet pihenni, főzni... De jó is az!

Bridge írta...

Szia!

Szerintem a földön jobb is tanulni :)
A blogon láttam, hogy hagytál üzenetet, de lemaradt a hivatkozás vége, így nem tudom megnézni mire gondoltál, pedig érdekelne.
Törd meg a linket, vagy küldd át kérlek e-mailben.
Plusz kineveztelek kreatív bloggernek, ha nem bánod, mivel komolyan annak tartalak.

Bridge

Gyöngyi írta...

Sikeres vizsgákat - vagy inkább kéz-és lábtörést - válaszd a megfelelőt:) Nagyon édesek a cicák! Nekem se lenne szívem lekergetni őket..

Szamóca írta...

Lányok, köszönöm szépen a biztatást mindannyiotoknak! Igyekszem, de még csak a felénél tartok. :-( A 10 vizsgámból még mindig van 5 sajnos.

Kenyi, bizony azok a régi szép idők ám, amikor még volt szünet, de most levelezőre járok és így hétvégenként vannak a vizsgák is, úgyhogy minden szombaton vizsga, néha vasárnap is, de így eltart február elejéig az egész, az utána lévő hétvégén pedig már suli van ismét.

Bridge, nagyon szépen köszönöm a díjat mégegyszer. Nagyon jól esett, hogy gondoltál rám. Igyekszem feltenni a blogra, amint kiötlöttem 7 érdekességet magamról.

Gyöngyi, ugye milyen aranyosak? De csak akkor, amikor alszanak! Ha ébren vannak, kevésbé aranyosak, nagyon rosszcsontok ám. Például semmilyen zöldséget nem szabad elől hagyni, mert ezek mindent leszednek a pultról és meg is eszik. Na, azért ez utóbbi miatt büszke vagyok rájuk. Hiába no, hát az én neveléseim. :-)

Gyöngyi írta...

Most olvastam valahol, hogy ha egy lakás LEGKÉNYELMESEBB PONTJÁT keresed, csak a macskát kell arrébb tenni:))))
Az én cicám a zöldborsóért, kukoricáért rajongott anno..

Szamóca írta...

De aranyos, ezt még nem is hallottam! A kutyusom viszont igen, mert képes bárhonnan kitúrni a cicákat és a helyükre feküdni. :-)

Renata Kalman írta...

Hoztam egy kérdést szigorúan vizsgaidőszak utánra!

http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2010/01/konyvlista.html

Szamóca írta...

Renáta, köszönöm. Nagyon tetszik a kérdés, igazán nekem való és szívesen válaszolok rá.
Már csak egy hét!!! ;-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket