Répatorta grízes krémmel és mézkaramellás répával

2009. november 26., csütörtök

Sosem gondoltam volna, hogy a répatorta a húsvét mellett karácsonyi sütemény is lehet, de ez hamar megváltozott, amint a sülő piskóta illata betöltötte a lakást. Ettől az illattól már gyönyörűen feldíszített karácsonyfát hallucináltam a nappaliba és már karácsonyi énekek zsongtak a fejemben.
Ráadásul a sütemény is olyan finom lett, hogy lehet, hogy tényleg elkészítem karácsonyra is.
A piskóta szépen átsült, megemelkedett ahogy kell és szerintem a fehér cukorhoz szokott vendégek számára is elég édes. Az íze is olyan különleges, finom, aromás, úgyhogy míg főtt a krém, a piskóta széle már el is párolgott valahogy, persze én semmit észre sem vettem...
A krém sem folyt szét, ahogy nálam általában szokott, rendesen megszilárdult és nincs gríz íze a tortában, sőt, ez az egyszerű krém remekül harmonizál és kiemeli a répás-gyümölcsös piskóta egyedi ízvilágát. A répadíszítés pedig nemcsak meglepő, de nagyon jó színű és finom is, olyannyira, hogy kacérkodom a gondolattal, hogy legközelebb a rétegek közé is tennék belőle, hogy igazi répatorta legyen.

Sajnálatos módon, ahogy a képeken is látszik, nálam ilyen szögletes torták sülnek mostanában, ugyanis több kísérlet is igazolni látszik, hogy a tortaformámban nem sülnek meg a piskótáim, míg ugyanaz a tepsiben gyönyörű lesz. Ha tortaformában sütöm, összeesett, szalonnás, rágós valami lesz belőle, úgyhogy nem kísérleteztem tovább: tepsiben megsütöttem a tésztát, félbevágtam, majd megtöltve egymásra raktam és így lett belőle torta. Furcsán néz ki (legalább is, ha ezt a süteményt tortának akarjuk hívni, de répás szelet elnevezés esetén azért megállja a helyét), de az íze nem szenvedett csorbát a forma miatt.


Grízes krémes répatorta mézkaramellás répával

Tésztához:
250 g liszt (nálam most 180 g tk tönkölyliszt és 70 g fehérliszt)
200 g reszelt sárgarépa
50 g datolya
120 g mazsola
150 g méz
1 dl olaj
1 ek lenmag (2 ek vízben áztatva)
1 kk szerecsendió / szegfűszeg / fahéj (ízlés szerint, nálam mindegyikből egy kicsi)
2 kk szódabikarbóna
2 ek citromlé
1,5 dl víz
Krémhez:
8 ek. búzadara
2 ek. barnarizsliszt
6 dl víz
3 ek méz
szegfűszeg

Díszítéshez:
1 marék mazsola
1 nagyobb szál sárgarépa
3 ek méz
fahéj
szegfűszeg


Piskóta:
1, Másfél deci vízzel felforraljuk a répát, datolyát, mézet, a fűszereket és az olajat.
2, Amíg a répás-gyümölcsös keverék fő, beáztatjuk a lenmagot és egy nagyobb tálban előkészítjük a lisztet.
3, Ha felforrt a keverékünk bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, hogy addig is melegedjen.
4, A répás masszát egy kicsit kihűtjük, majd a szódabikarbónát a liszt közepébe készített mélyedésbe szórjuk, leöntjük a citromlével és pár másodperc múlva már keverjük is hozzá a gyümölcsös masszát, hogy ne forrjon el a szódabikarbóna, csak fusson fel.
5, A tésztához adjuk a lenmagot is, alaposan összedolgozzuk és vékonyan kiolajozott tepsiben, tortaformában, vagy abban, amink van, 40 perc alatt kisütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni.
Addig elkészítjük a krémet.

Krém:
1, A darát és a lisztet 2 dl vízzel elkeverjük, majd hozzáöntjük 4 dl forró vizet és felfőzzük.
2, Ha már forr és puffog, akkor hozzákeverjük a mézet, meg a fűszereket és még néhány percig főzzük, amíg újra besűrűsödik. Ha nem találjuk elég édesnek, sztíviát adhatunk hozzá, de mézet már ne, mert ki fog folyni a süteményből.
Viszont a piskóta is elég édes, meg a díszítés is az lesz, úgyhogy szerintem ennyi méz bőven elég.
3, A lábast lehúzzuk a tűzről és fedő alatt hagyjuk állni még pár percet, majd langyosra hűtjük.
4, Addig lapokra vágjuk a piskótát és amikor már kicsit szilárdabb a krém, megtöltjük vele a tortalapokat, úgy hogy még a sütemény tetejére és ízlés szerint az oldalára is jusson krém.
Nem muszáj azonnal hűtőbe dugnunk, szobahőmérsékleten is szépen kihűl.

Díszítés:
1, Egy lábasban kevés vizet forrósítunk, a répát aprítóban felaprítjuk és a vízben fedő alatt puhára főzzük.
2, Levesszük a fedőt, hagyjuk a vizet elpárologni, majd hozzáadunk két ek mézet, alaposan összekeverjük, hogy a répa mindenhol mézes legyen, lefedjük és pár percet hagyjuk karamellizálódni. Persze nem úgy fog, mint a cukor, de attól még jó édes lesz a répa.
3, Ha kész, kiszedjük a répát és ízlésesen a tortára rendezzük, majd egy ek mézet, 2-3 ek vizet és a mazsolát tesszük a lábasba. Összekeverjük és fedő alatt pár percig hagyjuk párolódni, amíg a vizet magába szívja és megduzzad.
4, A mazsikat is ízlésesen a tortára rendezzük és ha még maradt egy kis méz a lábasban, azt is a tortára csurgathatjuk és most már hűtőbe tehetjük, ha ellen tudunk állni neki.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jajj, de jól néz ki! Szívesen megkóstolnám!

Great írta...

szia,
hattal nem kezdunk mondatot, de :
hat ez isteni!!! koszi a receptet, mar a latvanytol is kikeszultem :))

Szamóca írta...

Örülök, hogy tetszik nektek.
Mi is nagyon gyorsan befaltuk, tényleg olyan fincsi. És nagyon egyszerű, úgyhogy próbáljátok ki!

Hugomum! Hát ez tényleg nem helyes nyelvtanilag, de most elnézem Neked. ;-)

mikka írta...

Kedves Szamóca, nekem nem jött fel a tészta... jobban mondva feljött, aztán egy laza tűpróba után össze is esett. Úgy viselkedik mint a piskóta? De ízre tökéletes lett, család annyit fűzött hozzá: ezt megtartjuk (már a recetpet:) és rögtön be is termelték a nagy részét. csak ilyen kis vékonkán nem tudtam kettévágni a tésztát, úgyhogy melléettük a grízes tölteléket :))

mikka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Szamóca írta...

Kedves Mikka, sajnálom, hogy nem sikerült a süti. :-(
Sajnos ezek a cukor-, tojás-, sütőpormentes tészták elég érzékenyek. Ahogy írtam is, nekem is csak egyféle sütőedényben sül olyanra, amilyenre szeretném. Talán próbáld meg más formában sütni legközelebb. Tepsiben, muffinformában, tortaformában, kuglófformában, őzgerincben - valamelyikben csak jó lesz.
A lényeg, hogy ne hagyd vastagra, mert a barna liszttől és a sok gyümölcstől már amúgyis nehéz ez a tészta és nehezen jön fel, de tényleg olyannak kell lennie, mint a piskótának: puha, szellős és finom.
Nekem is vékony lett, de nem is úgy vágtam félbe, ahogy a tortához a piskótát szokták vízszintesen lapokra vágni, hanem a tepsiben (minél nagyobb, hogy jól szétterüljön a tészta) sült piskótát függőlegesen vágtam ketté és a piskóta két felét így borítottam egymásra.
Azért annak örülök, hogy még így is ízlett mindenkinek, tényleg nagyon jó íze van. Remélem, azért legközelebb majd sikerül.

Viszont már kikísérleteztem néhány egyszerű és elronthatatlan karácsonyi süteményt is, hamarosan felrakom azokat is.

Névtelen írta...

Sziasztok!
Ez a recept valami fantasztikus. Nem gondoltam volna, hogy az első tortám (amit mellesleg a szülinapomra sütöttem:) ) ilyen finom lesz :) Amint megláttam ezt a receptet,azóta meg akarom sütni. Áá :)
Csatolok egy képet is. Igaz nekem nem lett olyan vastag a piskótája,illetve kicsit megégett..de az íze finom lett:)

Amúgy szeretném megkérdezni,hogy a www.antalvali.com -ra fel lehetne-e rakni a receptek közé? mert ezt mindenkinek ki kell próbálnia! :)
Előre is köszönöm!

Tortácskám http://keptarolo.com/image.php?id=420B_4D860027

Szamóca írta...

Kedves Névtelen,
ne haragudj, hogy csak most válaszolok, valahogy elkeveredett a kommented a gmail-embe.
Örülök, hogy ennyire ízlett és hogy sikerült elkészítened. Nagyon guszta lett a te tortád is. Gratulálok az első tortádhoz! ;-)
Nyugodtan tedd fel az antalvali.com-ra vagy ahová csak szeretnéd, a kérésem csak annyi, hogy jelöld meg a forrást, hogy ezen a blogon találtad!

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket