Texasi négyborsos mártás

2009. október 17., szombat

Érdemes néha a rend ellenére is még nagyobb rendet rakni a spejzban, mert rég nem látott dolgokra bukkanhatunk. Legalábbis nálam így történt és találtam néhány Uncle Ben's üveges mártást, ami persze régen lejárt, mert évek óta nem eszünk ilyeneket.
Az egyik üveg egyébként egy texasi négyborsmártás, amit régebben nagyon szerettem, így megkívántam most is, de az összetevők listáját végignézve értetlenül állok a dolog előtt, hogy hogyan tudtam én ezt valaha is megenni: nemcsak a tejszín és tejszármazékok miatt, de a rengeteg cukor, színezék, és mindenféle kivonat meg stabilizátor miatt is.
Viszont nem hiszem, hogy van benne olyan összetevő, amit ne tudnék helyettesíteni, úgyhogy irány a konyha, mert ez nemcsak Ben bácsikánk kiváltsága, ugyanis seperc alatt nálam is elkészült a saját négyborsos mártásom.


Texasi négyborsos mártás
(4 főre)

6 szál sárgarépa
3 fej vöröshagyma
2 db étkezési paprika (lehet kaliforniai is, akkor szebb színe lesz a mártásnak)
fél szál póréhagyma
1 fehérbab konzerv
2-3 evőkanál citromlé
kevés olaj

kömény
négyféle bors (feketebors, fehérbors, zöldbors, rózsabors) lehetőleg frissen őrölve
zeller
petrezselyem
majoranna

1, Néhány evőkanál olajon és vízen megfuttatjuk az apróra vágott vöröshagymát.
2, Amint a hagyma kicsit üvegesre pirult, hozzáadjuk az apróra darabolt sárgarépát és ha szükséges még egy kis vizet is.
3, Feldaraboljuk a póréhagymát és a paprikákat, majd ha a répa kicsit megpuhult, ezeket is a zöldségekhez adjuk és mindent puhára párolunk. Fűszerezzük sóval, köménnyel, zellerrel, majorannával és egy kevés borssal is.
4, A fehérbab konzervről leöntjük a levét és a citromlével elturmixoljuk. Hozzákeverjük a petrezselymet és fűszerezzük a négyféle borssal. Ne sajnáljuk a borsot, csak a fekete bors annyira erős, úgyhogy ne tévesszen meg a mennyiség, nyugodtan adjunk az ételhez, hiszen ennek kell dominálnia a mártásban.
5, A fűszeres-babos masszát lassan a zöldségekhez adjuk és néha megkeverve még pár percig főzzük. Főtt tésztával, burgonyakrokettel, héjában sült vagy főtt krumplival tálaljuk, de akár sült vagy párolt zöldségekhez is kínálhatjuk.

Tipp:
Ha esetleg sűrűbbre szeretnénk a mártást, akkor a leturmixolt fehérbabot keverjük el néhány evőkanál liszttel és ezzel habarjuk be a zöldségeket.
Fehérbab konzerv helyett természetesen használhatunk frissen főtt babot is, de akár szójajoghurtot is.

2 megjegyzés:

KryaSpirit írta...

Szamóca, érdekelne, hogy szerinted Jó fiatalnak lenni? Nézz be hozzám légyszi!:))

Szamóca írta...

Benzsi, köszönöm a kérdést, igyekszem miharabb válaszolni!

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket