Körtés pite

2009. október 21., szerda

Elkészítettem hát az almás pite körtés változatát - ahogy megígértem.
Szinte semmit sem változtattam a recepten a gyümölcsön kívül, csak annyit, hogy a körte egy részét inkább daraboltam a reszelés helyett, hogy ne engedjen sok levet, illetve a fahéj mellé egy kevés szegfűszeget is tettem a tésztába és a töltelékbe is. Ez jobban kihozta a körte aromáját. A süti többi része ugyanúgy készült. Íme:


Körtés pite

Tésztához:
600 g liszt (nálam 450 teljeskiőrlésű tönkölyliszt és 150 g finomliszt)
1 kávésk. szódabikarbóna
5 ek méz
4 ek citromlé
3,5 dl víz

fahéj
szegfűszeg

Töltelékhez:
5 közepes méretű körte
5 ek méz
90 g búza-vagy tönkölydara (nálam vegyesen kb 3:2 arányban a tönköly javára)
fahéj
szegfűszeg


Tetejére:
1 ek méz
1 ek víz
fahéj

1, Először elkészítjük a tölteléket: megmossuk, kicsumázzuk a körtéket, a héjukat meghagyjuk és két körtét lereszelünk, a maradék hármat pedig kis kockákra daraboljuk. Azért készítettem most így, mert a darabolásnál nem enged a gyümölcs annyi levet, kevesebb dara elég hozzá, de a reszelt körték miatt mégis szaftos és egynemű lesz a töltelék.
2, A körtékhez hozzáadjuk a mézet, a darát, a fűszereket, összekeverjük és félretesszük, amíg elkészítjük a tésztát.
3, A tészta elkészítése és a sütemény további összeállítása az
almás piténél leírt módon történik.

Ha kibírjuk, hogy nem esünk neki azonnal ennek a fűszeres, illatos süteménynek, akkor várjunk még a szeleteléssel és fogyasztással a sütés után egy 5-6 órát, mert addigra érnek össze az ízek különlegesen finomra a töltelékben.

6 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

szia!
Nagyon gusztusos a sütid, a teteje külön tetszik!

Szamóca írta...

Reni, köszönöm.
Nekem is nagyon tetszik a teteje, nagyon megörültem, mikor rájöttem az almás piténél, hogy mitől lesz ilyen szép barna és fényes.

Pilchard írta...

Szia Szamóca!
Most találtam rá a blogodra és nagyon-nagyon tetszenek a receptjeid.
Nem is tudom melyikkel kezdjem a kipróbálásukat.
Lenne viszont egy észrevételem,remélem nem veszed tolakodásnak.
Elolvastam amit nem eszel írásodat is,és ott azt írod hogy nem eszel finomlisztet és semmit ami abból készül,de ennél a sütinél is finomlisztet irsz.
A fehér liszt alatt gondolom tönköly fehér lisztet értesz.

Szamóca írta...

Pilchard, Isten hozott nálam! Örülök, hogy tetszenek a receptek, majd írd meg hogyan sikerültek, ha valamelyiket kipróbáltad! Legfőképpen azt, hogy a családban mit szóltak hozzá.

Egyáltalán nem veszem tolakodásnak a kérdésed, kérdezz csak bátran máskor is.
Igen, szoktam finomlisztet (nem tönköly, hanem rendes búzalisztet) használni, de csak ilyen kisebb mennyiségben, mint ahogy ennél a receptnél is látod. Ennek több oka is van:
- nem olyan egyszerű a fehérliszten és fehérkenyéren felnőtt férjemet átszoktatni. Először csak fele-fele arányban használtam a két fajta lisztet és még arra is húzta a száját. Mostmár ennél az aránynál tartunk és már ezt is megeszi. :-)
- másrészt nagyon drága sajnos a tönkölyliszt, hogy mindig csak azt használjak. Sokat sütök sütiket és kenyeret is, de kétszer ennyi fizetés sem volna elég, ha mindig csak teljeskiőrlésű lisztet használnék.
- viszont ahogy én tudom és tapasztalom is, nem szükséges 100% teljes kiőrlésű liszttel sütnünk-főznünk, ugyanis nagyobb mennyiségű teljeskiőrlésű liszt használata az adott ételben kompenzálja a fehér liszt emésztésre és vércukorra gyakorolt kedvezőtlen hatásait.
Persze a teljes fehérlisztes pékárukat, meg az olyanokat, amikben látom, hogy csak mutatóban van tk liszt, azokat nem eszem meg. Sőt, igazából semmit nem eszem meg, amit nem én készítettem. :-)
- könnyebb a tészta egy kevéske fehér liszttel, ugyanis sütőport sem használok.

Remélem, sikerült megválaszolnom, amire kíváncsi voltál. Természetesen, ha gondolod, te nyugodtan készítheted az egészet tk lisztből, úgyis biztosan nagyon finom, talán csak egy kicsivel több folyadékot, vagy mézet igényel. Majd írd meg, hogyan sikerült!

Pilchard írta...

Szia Szamóca!

Köszönöm hogy válaszoltál,már nagyon vártam.
Teljesen kielégítetted a kiváncsiságomat a válaszoddal :),ugyanakkor sztem így nem korrekt az eszem,nem eszem avagy körkép a táplálkozásomról című irásodban az az állítás hogy nem eszel finomlisztet.Nagyon remélem nem veszed ezt kötözködésnek,mert isten ments,egyáltalán nem annak szánom,csak nekem így nem kerek a dolog.
Nem is tudom elküldjem e,annyira szeretném ha nem bántásnak vennéd,nagyon szuperek a receptjeid.

A családomban a férjem abszolúte elutasító az én kajáimmal szemben,a nagylány(3,5 éves)nagyrészt nem kóstolja meg,ritkán igen,a kicsi (22 hónapos)majdnem mindent megeszik az én reformkajáimból.
Egyenlőre "reformkaják"néven futnak nálam,mert még én sem tudom behatárolni hogy milyen irányzat szerint eszek.

Szamóca írta...

Pilchard, szánom-bánom, hogy ilyen soká válaszoltam neked, de sajnos nagyon elfoglalt vagyok, örülök, ha sütni-főzni és a bejegyzéseket megírni van időm.

Dehogy veszem bántásnak a véleményed, inkább örülök, hogy őszinte vagy. Sajnálom, ha zavar, hogy a fehér lisztet így soroltam be, de én nem érzem ezt akkora problémának. A felsoroltak közül egyébként nagyon ritkán a mustár is előfordul az étrendbemben és az ecetet és csak fehér liszttel készült ételeket is kénytelen vagyok megenni, ha anyósoméknál eszem, mert ők nem adnak ilyen apróságokra, a veszekedésbe, magyarázkodásba meg már belefáradtam.
Szóval, azt az Eszem, nem eszem írást ne tekintsd Szentírásnak, inkább csak törekvésnek, hogy mi felé tartok és mik azok az ételek, amiket igyekszem teljesen kiiktatni az étrendemből.
De ha szeretnéd, akkor adok új címet az írásnak, pl: Ezeket szeretném nem enni. :-)

Sajnálom, hogy a férjednek és a nagylányodnak nem tetszenek az ilyen ételek. Fokozatosan szoktasd őket ehhez. Az a legjobb, ha az ízek maradnak a megszokottak és folyamatosan csak egy-egy alapanyagot cserélsz le egészségesebb változatra, így talán észre sem veszik. Ha az megnyugtat, az én férjem sem vevő ezekre az ételekre. Általában mindegyikre tesz még tonnányi trappista sajtot, hogy meg bírja enni. :-( Nálunk a kutyusom szereti nagyon a sokzöldséges, vega kajáimat. Látszik, hogy amilyen a gazdi, olyan a kutya. :-)
Az viszont jó, ha a kicsinek bejön, remélem, igazi reformbaba lesz belőle és majd rászoktatja a tesóját és az apukáját is! :-)

Related Posts with Thumbnails
 
Vegánságok. Design by Pocket